Kalligram / Archívum / 2016 / XXV. évf. 2016. május / A menekülés zsoltára

A menekülés zsoltára

Uram, hogy is van ez most ?

Láttam egy filmet a repülő halról,

mely roppant furfangos jószág,

vígan úszkál a tenger türkizében,

mígnem kedve szottyan egy kis

levegőváltozásra, pontosabban

közegváltásra, friss levegőre,

fogja hát magát, és gyors lendülettel

kibukván a vízből, szárnyra kap,

jó széllel utazva tíz métereket is

repülhet így a gyurmálódó hullámtarajok

felett, költői kétéltű, eksztatikus lény,

mely egyik mámorból másikra csobban,

nem fér a bőrébe, nem hagyja korlátozni

magát, mondhatnánk, ha... Mert mindig

van egy HA, Uram, így teljes a világ

vagy így csonka, nem véletlenül mondja

az írás koporsóban lakónak az embert,

s ezt a megállapítást kiszélesíthetjük

minden eleven, izgő-mozgó lényre.

Mert a repülő hal vízből kiemelkedésének

sokkal prózaibb oka is van ám,

mint hogy féktelenül szörfölni szeretne

a fényben, a víz alatt ugyanis ellenség leselkedik

rá, szemre amúgy tetszetős, sárgás-kékes,

baltapofájú halkollégája szeretné módfelett

elfogyasztani szegény szárnyast,

s hogy ezt tudom, már sokkal inkább

kétségbeesett vergődésnek, kapálózásnak

látom az imént még kalandnak tűnő

légben csapdosást. Nem napfénytől ittas

Ikárosz tehát újdonsült barátunk,

menekülő lény csupán, mely hidegen

csordogáló vérét szeretné megőrizni

teste medrében, nemzeni pár utódot,

összekuporgatott kis pénzéből verandát

ragasztani a házhoz, venni egy újabb autót,

mely nem issza így az olajat, jó egyetemre

járatni fiát, lányát, ikrájának gyümölcsét,

effélék. Te látod, Uram, mindenen átsuhanó

lézertekinteteddel, hogy mind ilyenek vagyunk

az ég alatt, ki erre, ki arra izgul, ennyi csak

a különbség, bizony mondom, tündér változatok

műhelye a világ. Ki ne növesztene kínjában

szárnyakat, ki ne vállalna másodállást,

ki ne könyörögne a főnöknek emelésért,

ki ne ügyeskedne könyvelői segédlettel,

hogy egy kis adót itt vagy ott megtakarítson,

s egy pár méter előnyt szerezzen, ha kell,

hát a víz felett imbolyogva. A képlet persze

kicsit még bonyolultabb, mert a vízből

kibukkanó váratlan zsákmány igencsak

felajzza az arra közlekedő, mi több,

leskelődő szárnyasokat, sirályok és

más hasonlók szakosodtak a vízi ragadozó

elől menekülő vízi lények vadászatára,

vagyis a repülőhal, mely elsőre rakoncátlan

szabadulóművésznek tűnik, igazából

kettős szökevény, duplán is hontalan,

iszkol víz alatt és iszkol víz felett,

sós kútba tesznek, onnan is kivesznek,

kerék alá tesznek, onnan is kivesznek,

sehon sincsen nyugodalma,

setét éjjel megkergeti, sívó nappal

abajgatja, sehol állandó szállása,

minden utak kódorgója, számkivetve

lüdérc lélek, úgy bolyong lenti sűrűben,

imbolyog a fenti hígban. Közben csak a

víz ha csillan, nap ha villan, falat felleg,

odalentek, odafentek, hopp, az ikra

máris gyermek, hopp, a gyermek

máris felnőtt, hopp, a felnőtt már

öregszik, már öregszik, halva fekszik,

nincs kezdete, nincsen vége,

hull az ifja, hull a véne, víz alatt is,

víz felett is halál terjed, mint a pestis...

Efféle torz menekülőgép, lám, az ember,

Uram, ha víz alá megy, éles fogak várják,

ha erejét megfeszítve víz fölé kapaszkodik,

éles karmok, csőrök, mondd, hol vegyen

reménységet, kérdem s közben hol vízzel,

hol napsütéssel telik meg a szájam...