Tisbe átkukucskál a falon; A holdkóros Seherezádé; Judit szerelmes éneke; Gemma Donati füveskönyve

Tisbe átkukucskál a falon

Látom, a karod izmos, és az állad

egészen valószerűtlenül szimmetrikus.

Annyi mindent mondanék neked, és talán

lehetne is, de tudod, nem tudok, csak

magyarul. A költészet : örök és egyetemes,

halhatatlan és általános, de mit tegyek,

ha te nem tudsz magyarul, és én nem beszélek

más nyelveket.

A holdkóros Seherezádé

Hogy az éjszaka közepén valóban felébredtem volna

magamhoz nyúlni, vagy csak álmodtam, nem tudom,

ahogy azt sem, hogy te mit gondolhattál a takaró túlfelén :

hogy ha már egyáltalán, akkor miért nem veled.

Idővel a vágy már kevésbé érdekes, néha mégis feltűnik,

mint a volt szeretők egy-egy részlete az emlékezetben :

a mellkas izma, a szájnak egyetlen rándulása.

Ha mégsem álmodtam, hogy félrefordultál,

remélem, legalább te nem voltál ébren.

Judit szerelmes éneke

Mikor rájött végre, hogy róla beszélek,

hogy a beszédem iránya ő,

cserébe nem rólam kezdett el beszélni,

egy lehetséges rólunkról, ó, nem,

csak megterített,

és mesélni kezdett a többiekről.

Meghallgatni százszor.

Engedni, hogy róluk beszéljen, újra és újra.

És hű lenni hozzá úgy, hogy nem beszélni róla.

Mert ő nem az, akikről beszél :

ő az, hogy beszél.

Nincs más.

Gemma Donati füveskönyve

Szerelmes nem lesz az ember.

A szerelem elhatározás kérdése.

Nyilván te is ismered a pillanatot,

amikor mint egy elszakadt függönyön keresztül

meglátsz valakit, és te eldöntheted,

hogy szeretni fogod-e őt vagy sem.

A pillanat, amit a közbeszéd úgy nevez,

„meglátni és megszeretni”,

épp az a pillanat, amikor még vissza lehet fordulni.

Legyen eszed. Lehet, hogy halhatatlan

a szenvedély, de te mégis halandó vagy :

eszerint élj.