Kalligram / Archívum / 2016 / XXV. évf. 2016. március / T. J. monológjai elé; A monológokból

T. J. monológjai elé; A monológokból

Hét éve dolgozom egy budapesti hajléktalanszállón. Ez alatt a hét esztendő alatt elég sok olyan emberrel találkoztam ott, akiket általában csak úgy nevezünk: őrült. Arról, hogy mit nevezünk őrültségnek, elég nehéz bármit is mondani. A pszichiátria tudománya számtalan kórképet állított fel az elmúlt kétszáz évben, amelyek az őrület gyűjtőfogalma alá tartoznak. Egy olyan ember, aki rendszeresen áthágja azokat a szabályokat, amelyeket a társadalom nagyobbik része valamiért normálisnak tart, könnyen egy pszichiátriai kórképben találhatja magát. És ha már benne van, nagyon nehezen tud csak kijutni belőle. Hamvas Béla írja valahol, hogy mindnyájan „oda vagyunk kozmálva”, azaz így vagy úgy, de mindnyájan őrültek vagyunk, ki látványosan, ki kevésbé látványosan, de ez a lényeget tekintve mindegy. Hamvas ennek az őrületnek a lényegét a valósághoz fűződő torzult kapcsolatunkban látja. Valahogy úgy, hogy az ember ahelyett, hogy színről színre látná a Teremtés nagyszerűségét, inkább a monomániáiba zárkózik, és személyre szabott őrületét összetéveszti Isten valóságával. Az őrület fogalmának ez a hamvasi definíciója közel áll hozzám. Közel áll, mert egybevág a saját tapasztalataimmal. Saját tapasztalataim szerint pedig nem mondhatok mást, mint hogy úgynevezett normális emberrel még soha életemben nem találkoztam. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány olyan embert ismertem vagy ismerek, aki csak kevéssé érintett ez ügyben. Kevéssé érintett, vagyis őrült, csak az őrülete átlátszóbb, levegősebb, mint a többieké. Félreértés ne essék, magamat sem vonom ki ebből a játékból. Én is őrült vagyok, némi előnyöm talán csak abból származhat, hogy meg sem próbálok úgy tenni, mintha nem lennék az.
Az őrületnek tett efféle megengedő gesztusaimnak köszönhetem talán, hogy T. J.-vel közelebbi ismeretségbe kerülhettem. T. J. azon a hajléktalanszállón él, ahol magam is dolgozom. Hatvan év körüli férfi, akinek a külsejét oly módon a legegyszerűbb leírni, ha arra kérem a kedves Olvasót, hogy képzelje maga elé Csontváry Marokkói tanító című festményét. Ha a festményen látható arcot megfigyeljük, akkor tulajdonképpen T. J. arcát figyeljük meg. Hasonlóságuk szembetűnő, amit kedvünk szerint írhatunk a véletlen számlájára vagy tulajdoníthatunk mélyebb értelmet a jelenségnek. Azt hiszem, mélyebb (vagy magasabb) értelem jelenléte lehet a dologban, de hogy milyen módon, arról fogalmam sincs. T. J. magának való, hallgatag ember, sorstársaival ellentétben igen kényes a külsejére, naponta fürdik, rendszeresen mossa a ruháit. A külső környezeti behatások ellen sajátos módon védekezik. WC-papírral tekeri körbe a fejét és a mellkasát. Ezt a műveletet minden nap megismétli. Homlokára tekeri a WC-papírt, majd sapkát húz rá. Aztán a mellkasa köré is teker belőle, és arra jön a legalább három réteg pulóver. Nyaranta, a kegyetlen hőhullámok idején nem egyszer láttam a hajléktalanszálló udvarán üldögélni a tűző napon, órákon keresztül, három réteg pulóverben, sísapkával a fején. Izzadni viszont sosem láttam. Egyetlen árva izzadságcsepp sem gördült le soha mélyen barázdált homlokán. Ha ennyi még nem lenne elég, el kell árulnom, hogy T. J. úgynevezett őrülete nem itt ér véget, sőt, ez csupán egyfajta bevezető, hangulati elem, amely segíti a ráhangolódást mindarra, ami akkor következik, amikor beszédbe elegyedünk vele. Mert T. J.-vel beszélgetni nem mindennapi élmény. Az évek során a beszélgetésnek sajátos forgatókönyve alakult ki közöttünk, ami a következőképp zajlik: Az esti órákban megjelenik az iroda ajtajában és megkérdezi, hogy kerestem-e már aznapra valami érdekeset. A valami érdekes azt jelenti, hogy kikeresek számára az interneten egy képet, ami majd az aznapi beszélgetésünk kiindulópontját képezheti. Ez lehet bármilyen kép, egy festmény, egy fotó, egy rajz, akármi. Veszek neki egy kávét, megmutatom a képet, és kezdetét veszi a szeánsz. T. J. sokáig nézi szótlanul a képet, majd belekezd az előadásába. Közben jegyzetelek. Egy-egy ilyen előadás körülbelül fél órát tart. Néha kérdezek ezt-azt, de általában nem szólok közbe, nem akasztom meg az előadás drámai ívét. Ezt a „drámai” jelzőt szó szerint kell érteni, nincs ebben semmi vicc vagy irónia. T. J. előadásai valóban drámaiak és hallatlanul lebilincselők. Művészettörténet, építészet, csillagászat, haditechnika, gasztronómia, irodalom, fizika, és ki tudja még, mi minden szövődik bele ezekbe a félórákba. Valójában lehetetlen bármit is visszaadni abból, ami és ahogyan ilyenkor elhangzik. Egy kívülálló nyilván komplett zagyvaléknak minősítené az egészet, és pár perc után fejvesztve menekülne. De én, aki már ráéreztem ezeknek az előadásoknak az ízére, feszülten és izgatottan hallgatom.
T. J. korábbi életéről semmit nem tudni, így azt sem tudható, honnan szerezte azokat az ismereteket, amelyek sajátos formában jelennek meg előadásaiban. Szövege minden túlzás nélkül költői erejű, világképe pedig minden úgynevezett őrülete ellenére rendszert alkot, még ha első hallásra képtelen rendszert is.
Az alábbiakban az elmúlt években elhangzott előadásaiból adok közre néhány részletet.

A monológokból

(Mendelssohnról): „443 ezer műve maradt ránk, pontosabban rám és édesanyámra. A többiekre valamivel kevesebb. Gül Baba című művét 1375-ben mutattuk be, édesanyámmal állítottuk színpadra, a főszerepet Major Tamásra bíztuk, akinek a tiszteletére később minaretet is emeltünk. Major Tamás egyébként többször is hangoztatta, hogy a színészet elsősorban katonai feladat. Az olyan zeneszerzőket, mint Mendelssohn, kizárólag földrengésként lehet értelmezni. Mendelssohn és az Eurázsiai-lemez. Mendelssohn nem olyan, mint például Jack London, akinek elsődleges funkciója a gyermekek elsötétítése volt. Kérem, hogy lehet olyasmivel előállni, hogy az aranyat aranyásók találják meg? Ennyit Jack Londonról. Dédimamám 101 évesen halt meg, nyugalmazott vezérezredesi rangban. Mendelssohn személyes jó barátja volt. Mendelssohn két legnagyobb jelentőségű, a közönség által természetesen nem ismert műve a Gilis és a Hunzhorn. Ez utóbbi különlegessége, hogy a második felvonásban atomrobbantásra kerül sor.”

„A menofen kultúra 1646-os krízise nem magyarázható mással, mint a 14. században általunk az Égei-tengeren elsüllyesztett hajók rakományával. A hajók nagy mennyiségű aranyat szállítottak gyémántüveg ládákban. Az aranynak el kellett tűnnie, mert az arany ellentétes mindazzal, amit édesanyám követendőnek tartott. A Föld egyébként kibillenthető termográfiás malmok segítségével. A naplemente, a hold, a gravitáció, ezek a jelenségek a malmok alkatrészei. Orvosi szempontból egy dinasztia hanyatlása merőben más, mint egy olyan ember szempontjából, mint én. A vitorlázás az én szememben a Föld megkoronázása. A tenger egy terítő. A bolygó szinkronfelépítése azt jelenti, hogy végül is minden forma a keresztfára vezethető vissza. A várakozás töltött súly, a töltelék minősége döntő fontosságú. Sosem voltam lutheránus, elképzelhetetlen lenne az én helyzetemben. Az Önök világának hanyatlása nem tartozik rám.”

(A nemrég felfedezett Kepler–452B nevű bolygóról): „A dédimamám géntechnológiai fejlesztéseiről még nem beszéltem, de erre is sor kerül majd. A képen szereplő bolygó felszíni hőmérséklete átlagosan plusz 156 fok, ennek ellenére hatalmas óceánok vannak ott. Olyan óceánok, amelyeket édesanyámmal fejlesztettünk. A fényév meghosszabbítható, de ugyanakkor le is rövidíthető, nézőpont kérdése az egész. A belső térben új lehetőségek állnak rendelkezésre, ez a bolygó valójában belső tér, hangsúlyozom, belső. Civilizált vízi élőlények élnek rajta, négyezerszer akkorák, mint egy átlagos dinoszaurusz. Tekintélyes méretűek, valóban. Nagy kiterjedésű őserdők és kiváló forrásvíz a szilárd felszínen. Sosem juthat el oda az, aki nem érti meg a vízi élőlények kommunikációját. Ugyanis a hangjukat itt, a Földön is hallani. Feltételezem, hogy Ön még sosem hallotta őket. Nem is fogja soha, erről biztosíthatom.”

„A mitológia elsősorban atmoszféra. Észak magas hegyei, Kína, India, ezek az oxigéndús szállások biztosították az aeroszférát. Az állatok atmoszférája megint más. Itt jegyezném meg, hogy svájciakat nem deportálunk. Ami lényeges, az a bankok szerepe az asztrológiában. Járt már légibuszjárattal Lillafüreden? Én egy térkép vagyok, pontosabban egy obszervatórium. Az asztrológia egyszerre képmás és idegközpont. A csillagok nem a jövőt vagy a múltat mutatják, hanem az utazást onnan fentről. Ennek a nemzetnek nincs szüksége a gondolataimra.”

(Rembrandt Éjjeli őrjáratáról): „Hét zacskó Rembrandtnak a planetáriumban. Hetekig csak szőlő és bor, finom vajas kenyér. A meghódított óceánok gérc-festészete. Mindig a másolat az eredeti, ez fontos. A háttérben függvények, marteniánus, azaz tétovázó festészet. Anyám mondta mindig: úgy könyökölsz, fiam, olyan unott pofával, mint Munkácsy. Amikor még nem voltam, már éreztem. Kossuth titkos kézirataiban, amit mi dolgoztunk fel, minden világosan le van írva. A Burman-család zászlajáról sokat tudnék mesélni. Rembrandt olyan, mint egy kiegyensúlyozott külügyi államtitkár. Mindvégig felsőbb kontroll alatt állt. 1476-ban ismertem meg személyesen.”

(A Jupiterről): „Ezt nagyon rég láttam. Tulajdonképpen egy megkeresztelt tojás. Egy víziót rekonstruálni, édesanyám gyakran mondogatta ezt. Amit lát, az eltévedt halak útjelzője. Egy nyugodt Föld, plazmatikus szennyezéssel. Amikor kint voltunk az űrállomáson, gyakran jutottak eszembe azok a tojáskísérletek, amelyeket a Ludovikán végeztünk. A tökéletes tojások kéregtevékenysége idéz fel hasonló színeket. Krenelógia, ha ez mond valamit. De elég annyi, hogy a kutyák árulók, soha ne foglalkozzon kutyákkal.”

„Dantét leginkább úgy lehetne jellemezni, hogy a bolygók magnéziuma volt. Egyszerre napnyugta és napfelkelte. Egy hatalmas szerelemgyerek. Életátvitel és hitelességdialóg. Biztonság, csend és magasztalás, ha eszembe jut. Elképzelt hölgyek tisztelete mint feladat. Birtokomban van róla egy filmfelvétel, amelynek közléséhez nem járulok hozzá. Két órás film egy tökéletes rendszerről. De nem lehet bemutatni, lehetetlen. Dante családját 1111 óta ismertük édesanyámmal, aki egyébként róla írta a disszertációját Irodalom és röntgen címmel. Az Isteni színjáték címe eredetileg Felszabadulás volt. Sokat dolgozott a földeken, főleg a babot szerette, de a különböző gyümölcsök befőzésében is jártas volt. Nem járt a túlvilágon, csak ha elfáradt. Nem szabad elfáradni.”

„Görlandiában, 1913-ban édesanyámmal festményeket tártunk fel. Több száz méteres jégréteg alól hoztunk fel görög festményeket. A katonai mitológiáról van szó. A képek harci jeleneteket ábrázoltak, tele múltakkal, jelenekkel és jövőkkel. Európa folyton önmagába ütközik. Globálisan gondolkodó embertípusra van szükség, amilyen én is vagyok, de ilyen típus nem létezik. A Biblia ismerete az ábécé ismeretével kezdődik, az anyanyelv okkult szerkezetének tanulmányozásával. Axondus centurium, azaz mindenkire vonatkozó eskütétel. A tatárjárásnak nincs se eleje, se vége. A hajnalcsillag 1957-ben különös kontroll centrumban állt, a Szíriusz 360 négyzetkilométeres területen fejtette ki hatását. Sérült a Föld. A Holt-tengeri tekercsek pontosan háromnegyede hamis.”

„A tonhal teológiája. A nagyméretű vízi élőlények az emberéhez hasonló civilizációt hoztak létre. Különösen az északi tengereken figyelhető meg mindez. A kardszárnyú delfinek, kalmárok, polipok és tonhalak tömeges öngyilkossága régóta tudott dolog, mégsem kap kellő hangsúlyt. A teológia és a biokémia nehezen szétválasztható dolgok. Az említett fajok tömeges öngyilkossága egyetlen szomorú tényre vezethető vissza. Sok olyan ember létezik, aki ezen fajok példányaival nemi aktust létesít. Ne kérdezze, miért, erről nem nyilatkozom. A vízi állatok az ilyesmit nehezebben viselik a szárazföldieknél. Édesanyámmal sok időt töltöttünk óceánjáró hajókon és tengeralattjárókon. Tudom, mi az óceán. Az óceáni áramlatrendszer az emberi gondolkodás vízi megfelelője. Négy tonnás tonhalakat megnyúzni nekem egyáltalán nem szokatlan. A húsa kiváló, ha teheti, kóstolja meg.”

„A teocentrikus világkép újrahangolása elengedhetetlen. Ennek alapja a runalizmus, ami az erdők és az utak szabad rendszerét jelenti. A pillanatok felismerése és azonnali elfelejtése nagyon fontos. Mindez a 141-es dossziéban van lefektetve tényszerűen, de ennek a dossziénak a tartalma soha nem tárható olyan emberek elé, mint Ön. Egy faj hanyatlása (szentnum), jelen esetben az emberi fajé, törvényszerű. A hanyatlás szomorú, mint mondják, de akik ezt mondják, semmit sem tudnak a hanyatlásról. A hanyatlás hatalmas szemléltetés.”

„Édesanyámmal 1287-ben határoztuk el, hogy tízezer kilométeres mélységben, egy hatalmas barlangban rögzítünk egy zeneművet. Kőből és egyéb üledékes anyagokból készítettünk hangszereket. A zenét kristálymikrofonokkal rögzítettük, amelyek képesek a kő belsejének rezgését is érzékelni. A művet egyetlen alkalommal mutattuk be, a genovai katedrálisban, amelyet előzőleg az alapkőtől a kupoláig lézerrel megtisztítottunk, mert csak megtisztított katedrálisban lehet zenét előadni, máshol nem is lenne lehetséges. A zene ugyanis gyógyhírközlés, ezt sokan nem tudják, viszont én tudom. És most már Ön is tudja.”

„Önnek igen viszonylagos fogalmai vannak a melegről. Édesanyámmal a Szovjetunióban, a Fehér-tenger partvidékén sokáig hetvenkét fokos melegben mélyítettük a tengerfeneket. Hallott már a kétéltű emberekről? Nekem két tüdőm van, a tér minden szóba jöhető pontján otthonosan mozgok. Sajnos sokan visszaélnek az állatok feltétlen jóságával. Én magam sokat köszönhetek a halaknak. Hálás vagyok a halaknak.”

(Dubrovnik látképéről): „Daidalosz gyermekeinek földje ez. A kunyéroké, tapcseneké, poktonoké, susonoké. Ezek tengeri emberek, és mint tudjuk, a tenger a képvisszaadást jelenti, a madarak életét élő emberek városa ez. Halászat és kannibalizmus, nyílt vízi deformációk. A termékenység páros rendszere élteti őket, mindent elnyelni, elnyelni és alkotni, megalkotni egy tengert. A világ egyetlen akarata életfunkcióim kioltása, persze sikertelenül. Nem lehet lerajzolni a földet. Az Adriai-tenger színe valahonnan ismerős. Édesanyámnak ilyen színe volt.”

(Csontváry Marokkói tanítójáról): „A nyíregyházi kettős gyilkossággal vagyok kénytelen kezdeni. A Szarvas utcában történt, két férfi tüzet nyitott édesanyámra, aki természetesen nem sebesült meg. Őt ilyen módon, kérem, nem lehetett leteríteni. A teste átengedte a lövedékeket. Édesanyám viszont amerikai gyártmányú szolgálati fegyverével lelőtte a két férfit, egyetlen lövést adva le. Ez az ember a képen akkor jött oda hozzánk, és azt mondta, felolvas nekünk valamit abból a könyvből, amit a kezében tart. Édesanyám jól ismerte ezt a szakállas férfit, azt állította, megbízhatatlan ember, a Szentföldről ismeri, első keresztes hadjárata alatt találkozott vele, mintegy nyolcszáz évvel ezelőtt. Akkor is fel akart olvasni neki a könyvből, de édesanyám nem hagyta neki. Ez a férfi rendkívül veszélyes, mondta édesanyám, a könyve a jövőbe lát, de egy téves jövőbe. Mert jövő az nem egyféle van, kérem szépen, számos jövő létezik, de mind téves jövő. Minden jövő téves. Ez a szakállas férfi az apám. De az ön apja is, nem csak az enyém. Jó éjszakát.”

(A chartres-i katedrális labirintusáról): „Robin Hood elveszett tekercseinek egy darabjáról van szó, amely egy francia erdő térképe valójában. Az elveszett tekercsek borjúbőrből készültek, felületük meghaladta az 558 négyzetkilométert. A tekercsek felszentelését édesanyámmal végeztük 1113 és 1118 között. A dolog nehezebb volt, mint rükvercbe tenni egy hadihajót. Semmi nem állt a rendelkezésünkre, csak a cölöpműszerek és három szó: pont, centrum, delta. Illetve a felszentelés titkos szavai, a tasmal, a bitlangs és a gilberal. A semmiből nem lesz semmi, mondta édesanyám, az alkotás rendszerfolyosóin eltévedni különösen könnyű.”

(Caspar David Friedrich Vándor a ködtenger felett című festményéről): „A rendszer is rendszertelen, egyedül a felső határ, az eszme szemlélete hozza el a kioltódást. A messzeségben kioltódni. Egy messzeségben kioltódni vágyó fiatalember életének utolsó nyarát látjuk, pontosan június másodikán. Egy gyáva fiatalember utolsó nyara, aki saját életének eljövetelére vár. A kezében lévő vándorbot valójában töltőtoll. Az írásképtelenségre utal. A férfi saját tudatlanságmítoszának áldozata. Olyan ez, mint elaludni a Sixtus-kápolnában Isten ujjának festése közben. Egy monogám típusú fiatalember mint tragédia.”

(Andrea Mantegna A halott Krisztus című festményéről): „A képen látható személyről nem áll módomban bővebben beszélni. Ne is kérjen erre. Amit mondhatok, csupán annyi, hogy ez egy töredék. Egy oxigéndús kép. Nem tudom, észrevette-e, hogy a szemek a talpon helyezkednek el. Meggyilkolt részek. Hangsúlyozom, részekről beszélek. A képen látható személy hasában gyermekek vannak, illetve az egész természet is benne van. Gyermekek és természet elrejtve és megvédve az erőszaktól. A test megemeli a követ, de erről legyen elég ennyi. És mindenhol a centripetális fájdalom. Tökéletes rendszert csak a föld alatt lehet elkészíteni. Akit itt látunk, azt áldozatnak nevezik. Én is lehetnék, mert ugyanígy voltam felmetszve.”

„A csontjaim, mint talán ön is tudja, 273 évesek. Ami nem azt jelenti, hogy én is 273 éves vagyok. Nem. Az én életkorom csak földtörténetileg határozható meg. Születésem óta hordozok két apró bölcsőt a szemüregemben, egyet a jobb szemüregben, egyet a balban. A két apró bölcsőben két csecsemő ring. Ők a testvéreim, akik mindörökre csecsemők maradnak. Ők döntöttek így. Mindketten igen okos emberek. A Naprendszer bolygóit tökéletesen ismerik, nemkülönben a csillagok mozgását. Az egyiptomi piramisokat az ő vezetésükkel építették meg, ők végeztek rendkívül bonyolult számításokat a munkálatok során. Amit tudok, tőlük tudom és édesanyámtól.”

(Az isztambuli Kék mecsetről): „Amit látunk, a turmalin, aminek jelentése ékkő vagy világrend. Egy világrend tehát, ami a csillagokon alapul. A szír, azaz a szent magasság leképezése, amely tudatosság és hatalom. Az épület mindezt úgy őrzi, mint az anya az újszülöttet. E magasság őrzi a csendet, ami egy szent kehely. A csend és a béke a kolostori rendszerekben. A világegyetem mondja el itt, hogy létezünk. De van mindennek másféle vetülete is. A fal díszei kromoszómák, mert nem másról van szó, mint a művészet bebocsátásáról a testbe. Ez egy testfolyosó, amely folyosóban gyémántgravitáció áll fenn, itt rejtőznek azok az ütőerek, amelyek visszaadnak bennünket a magasságnak.”

 (A Willendorfi Vénuszról): „Ezt a szobrot Szent Margit szigetén találtuk édesanyámmal. Amiről itt szó van, az a passzivitás. Ez a szobor egy táborhely. Egy feltöltött állapot. Megbonthatatlan érettség. Az éles látás, azaz a kratonzen, az éles látás tapasztalata, ha ránézünk. Csak a hátterébe nem beférkőzni, az lehetetlen. A fent és a lent meghasonulás. A templisz a lényege, a függő, ami benne van. Azaz a fény csillaga. Ön ott van lent, én itt vagyok fent, ezt mondja ez az alak. Emberi kéz sosem érintette meg. Egyfajta űrobjektum ez a szobor, azaz stabilizátor. Lépcsőfok Krisztus eljöveteléhez. A szubjekt, ha rátekint, a tisztaság, szerkezetileg értve. Minden északról származik, így ez a szobor is, mert mindennek a talapzata északi. Kimosakodás, remélem, érti, kimosakodás egy tiszta közeledésben.”

(Jan Vermeer Delft látképe című festményéről): „Követni a Napot szolgálat, tisztelt uram. A nézetek, a különböző szögek felismerése, a látkép mint olyan, egyszóval a krantológia, ahogyan ezt mi édesanyámmal neveztük, és amely kifejezéssel a későbbiekben olyan ocsmányul visszaélt a művészettudomány. Tehát a lágy dimenziók, a pronofonális, azaz a még nem képzett felületek a felhőkön, és annak a tudata, hogy amit ezen a csodálatos festményen látunk, az tulajdonképpen eltakar valamit, mert ami a festőművészetben igazán csodálatos – és ezt édesanyám éppen olyan jól tudta, mint én, sőt –, az éppen az eltakarás művészetét jelenti. Kitakarni, és pontosan tudni, hogy a redők, a hullámok mindig csak kitakarnak. Végső soron a lágy dimenziók megidézése ez a látkép, a pasztimális perspektívák csodálatos egysége. És ezt addig kell csinálni, kérem, amíg meg nem görbül a felhőzet.”

„A templomokban az a legjobb, hogy hatalmas szélcsend van bennük.” 

„1957–58-ban XII. Piusz pápa személyesen végzett el rajtam egy bonyolult műtétet, de természetesen számos bíboros is jelen volt. A műtétre az Egyesült Államokban került sor. A pápa kicserélte a gerincvelőmet, majd jó néhány elemét átadta annak a rendkívül értékes és komoly tudásnak, amely az Anyaszentegyházat mindig is jellemezte. A pápa őszentsége, tekintettel arra, hogy édesanyámmal 1287 óta vagyunk tagjai az Anyaszentegyháznak, a műtétet saját kezűleg végezte el, pénzt nem fogadott el, csak azt a jelképes mennyiségű urániumot, amit édesanyámmal kisebb ünnepség keretében adtunk át neki.”

„Édesanyámmal filmet készítettünk az egész Univerzumról. A világegyetem egésze szerepel a filmben, mindenestül. Érthető talán, hogy nem tettük hozzáférhetővé az anyagot. A filmet úgy kell elképzelni egyébként, mint a Három nővért. Nekem legalábbis mindig a Három nővér jut róla eszembe.”

„Tizenhat megahektár urániumot szántottunk fel édesanyámmal egyetlen nap alatt Kismakó és Nagymakó térségében, majd az így felszántott urániumot áttoltuk román területre, köszönetképp. Közvetlenül ezután Egyiptomban földönkívüli királysírokat tártunk fel, kiemeltük őket és az Egyesült Államokba szállítottuk, majd a királyokat anyatigrisek megtermékenyítéséhez használtuk fel. A művelet sikerült.”

(A Kádár-rendszerről) „Kimentek a határba, és leöldösték a lovakat minden nap, húsz-harminc lovat egyszerre, aztán kivitték a nőket, és megbecstelenítették őket a sárban, ősz volt, köd és sár, minden nap ezt tették, mi repülőgépről fényképeztük mindezt édesanyámmal. Ez volt a Kádár-rendszer.”

„A jövő agresszív fantazmagória.”

„A világ másfélszer nagyobb önmagánál.”