Mezítláb, Csíkos és pöttyös, Egy másik reggel, Gomblyuk
Csombor Rita
Mezítláb
Az üzenet egy rándulás
maradt az ujjpercemben.
A ráncok kivasalása után
gyalog indultam hozzád.
Egy kutya a járda közepén
az utolsó cseppeket itta
a koszos tálból, rám mordult,
csak nézett, ahogy te is,
amikor néhány hónapja
hosszanti vágást
ejtettél napjainkon.
Akkor már lyukas volt
a szúnyogháló,
éppen teregetni akartam.
Majd hirtelen ismét az utcán
találtam magam,
a kutya már sehol,
blézerben voltam
és megálltam,
talpamat úgy karcolta
az aszfalt,
mint ahogy a nyelvet
a rég kiszáradt itató alja.
Azóta szavak nélkül tengődöm,
és az új felvonás terhe
már egyedül az enyém.
Csíkos és pöttyös
Előveszünk egy színezőt?
Te rögtön képeket látsz,
míg én csak bámulok,
és az egyik Grassmann-törvénybe
bonyolódva várom,
hogy a felület világosodjon.
Aztán összerezzenek.
Te nem mozdulsz,
csak hirtelen beültetsz
göndör fürtjeidbe
és úgy hintázunk,
ahogy vörös hajszálaidon
az elmúlt évek.
A szél meggyűri
a vasalt blúzokat is.
Egyszerre vagy
az összes szín és forma,
kivéve a hagymát,
mert az rétegekből álló pusztulás.
Felemás fülbevalót rajzolok
a pálcikaembereknek,
ahogy tőled tanultam,
és a pontatlanul megrajzolt fejük
fölé buborékokba írom
a szavakat, amiket meg kellene
gyónnom. Csak remélem,
hogy ha fel nem is oldozol,
legalább megérted,
hogy sosem tudtam
a vonalon belül maradni.
Egy másik reggel
Álmomban még mindig
ott fekszel mellettem,
semmit se mondasz,
csak megigazítod
a dunyhára terített pokrócot.
Fölöttünk harmincméteres kaucsukfák
terpeszkednek világosszürkén,
zöldesfehér virágokkal,
körülöttünk a lepedő talaját
mindenhol a sötéttől fuldokló,
rothadó növények borítják.
Fázol, mint mindig,
szürke Duna kavics a szemed.
Összeszorul a gyomrom,
ahogy szó nélkül távolodsz.
Ébredés után
a belém szorult levegő
veled együtt távozik,
aztán minden reggel egy
kicsit távolabbra engedlek,
míg egyszer már
nem várlak vissza.
Gomblyuk
Az első telem vagy sapka nélkül.
Két fecskendőnyi halállal fizettem
tizenhét év hűségért.
Úgy puffantál a félórás gödörbe,
hogy közben éreztem
a testedből kiáramló szagokat.
A tüdődre estél.
Az utolsó hangot,
ami távozott belőled,
másfél méterről
sem hallottam tisztán,
csak markoltam az ingemet,
majdnem tiszta volt.
Mindenképpen illetlenség
fehérbe csomagolni
magamat és téged.
Csombor Rita (Budapest, 1985): költő. 2014-ben fejezte be egyetemi tanulmányait. Jelenleg Budapesten él és tanít. Verskötete megjelenés előtt áll.