úgy mondod, örlsz, hogy fiatalságod..., ahogy egyzerre megindulnak, távoli

Demus Gábor

ahogy egyszerre megindultak, távoli  

tájakról éppúgy, mint innen,  

elkezdtük látogatni a bejárt vidékek, falvak temetőit.

neked még nem jelentett semmit brando halála,  

én csak tudomásul vettem, hogy nagyapád meghalt.

fáziskéséssel,  

de közelítettük a közös talajt.        

igriciben, orosziban, pesten,  

mindenütt más: dombon hantolnak-e,

vagy síkon?, s vannak-e fák? (azok fontosak,  

a halottak hangulata), s az oda jellemző  

nevek: gonda, hirsch, perge,  

weisz, meló, melik, bacsók, donkók, gaálok  

és, igen, magyarik, demusok.  

a húszas évekből mára szinte mind,

a harmincasokról bármikor jöhet a hír.

aztán a szülői negyvenes-ötvenesek: a beléjük

vetett pika szerint, s hogy akkor majd másként fogunk  

még fogni is. de most még  

a sírkövön csak nézem, hogy a XIX. századi  

xx és xy tíz gyereket

eltemetett (mindet), s rájuk  

az Úrnak ajánlva hantoltatták  

magukat.  

beláthatatlanul botrányos, milyen hosszan  

fogok élni (90-91, ez lesz az átlag). legyen

még utána, ahogy megbeszéltük, legalább  

másfél év a két legbensőbb barátnővel,  

egészségben persze, rákészülnöd.

úgy mondod:örülsz, hogy fiatalságod

megélhettem, harmincöt éves feszességed,  

hogy alkalmam nyílt külsejében és hitében

a „lányhoz”, akiről ilyenkor, mint  

valami csehovi drámából is kifakult alakról beszélsz.

nyolc éve elevenen tartasz: sunnyogó  

nyugalmaim elébe lépsz, ízig-vérig

polgár vagy, és nem vagy polgár.

hogy a nyakon és a kézfejen hamar  

ott az idő?, s hogy az idő izgalmas?,

ezt mindig is tudtad.

azt viszont talán nem: engem is

meglep, hogy érzéki igényeim

velem árnyalódnak.

Demus Gábor (Balassagyarmat, 1974): költő. Versei többek közt a Holmiban, a Kalligramban, a Műútban, az Új Forrásban, a Spanyolnáthában jelentek meg.