Kalligram / Archívum / 2017 / január / Pitvar; Heg

Pitvar; Heg

 

Pitvar

 

Belezuhan a ködbe a táj.

 

Régi ablakok sóvárgása,

 

pupillába gyűrődő láthatár.

 

Füstöt enged a bőr,

 

hámlik a vakolat az érben.

 

Egymásnak ütődnek az almák,

 

az évek,

 

érintésben a rothadás.

 

A kamrában felejtett neszezés –

 

Melegség fészkelődik a sebbe,

 

csellengő ingerek,

 

megannyi be nem szántott mozdulat.

 

Példát mutat az őszirózsa, ahogy érkezett, úgy megy el.

 

Alig észrevétlen.

 

Vetkőzik a föld, ocsúdó teste áldozat.

 

Hártyák vizeken, szárnyon.

 

Feleslegben a fagy.

 

Heg

 

Ahogy bebotorkál a fény

 

egy repedésbe.

 

Vágyhegek a bordák rácsai mögött,

 

horzsolódik működésben a szívizom.

 

Párasóhaj szakad ki a tövisek közül,

 

sűrű nedv kering a kert vénáiban.

 

Dermedésig feszülnek a színek,

 

szelvényes mocorgás az avarban.

 

Érzékeink rátalálnak az elmúlásra.

 

Mintha isten körvonala az égen,

 

beleszédül egy bokor álma.

 

Lapis József (Sárospatak, 1981): költő, kritikus, szerkesztő. Könyvei: Könyvei: Az elmúlás poétikája (2014); Líra 2.0. - Közelítések a kortárs magyar költészethez (2014).