A barlang ébredése
Áfra János
A barlang ébredése
Kattanva szabadul
térd, nyak roppan,
fej inog jobbra-balra,
talp dobbant a porba,
kongva érkezel
egy barlang aljára.
A kéz csípőre markol,
ébresztgeti méhed nedveit,
billensz hátra-oldalra,
mintha valaki irányítana.
Forogsz körbe-körbe
kősúlyos méhed tengelyén,
a homályban múlik
az apró szemek fénye.
Szeretnél tovább-
élni egy kislányban,
magaddal hoztad hát
a mélybe, hajából tincset
metszel, szétszórod
az átjárókhoz érve.
Játszótéri zsivaj fejedben,
szádból tejet csorgatsz
szét, kijelölöd az áldomás
helyét. Lehajolsz,
mert szárnyként
ingáznak benned azok
a súlyos lapockák,
amik később zakatolva
karcolják hátad
bőrére fényüket.
A hiánytól kifáradva
lábaid magadhoz húzod,
és térdedhez feszülnek
könnyű melleid, a gondok
lassan követik rugalmas
mozdulataid, aztán sebzett
állatként veted magad
oldalra, rángatózik a hát,
a törzs pillanatok alatt
csavarodik ki és vissza.
Csepegés a fejből.
Csont roppan a padlón.
Ruhádból egyszerre
kibomlik az élet, a vörös.
Rongyként törlöd fel
gyermektelenséged
hűlt váladékait,
majd felülsz, és lassan,
szorongva vissza-
ereszkedsz magzatpózba.
Megrepedt valahol
egy ér. Hangtalanul fekszel,
mintha nem lenne
folytatás. De a vájatba hatoló
ragyogás másik történetet
ébreszt, és tudatod láthatatlan
dolgok hagyják el. Kiengeded
az eszmélő gyermeket.
Falfehér arca önmagadra
emlékeztet.
Áfra János (Hajdúböszörmény, 1987): költő. Legutóbbi kötete: Két akarat (Kalligram, 2015).