Kalligram / Archívum / 2017 / június / A barlang ébredése

A barlang ébredése

Áfra János

 

A barlang ébredése

 

Kattanva szabadul  

 

térd, nyak roppan,  

 

fej inog jobbra-balra,  

 

talp dobbant a porba,  

 

kongva érkezel

 

egy barlang aljára.  

 

A kéz csípőre markol,

 

ébresztgeti méhed nedveit,  

 

billensz hátra-oldalra,

 

mintha valaki irányítana.

 

Forogsz körbe-körbe  

 

kősúlyos méhed tengelyén,  

 

a homályban múlik  

 

az apró szemek fénye.  

 

Szeretnél tovább-

 

élni egy kislányban,  

 

magaddal hoztad hát  

 

a mélybe, hajából tincset

 

metszel, szétszórod  

 

az átjárókhoz érve.  

 

Játszótéri zsivaj fejedben,

 

szádból tejet csorgatsz  

 

szét, kijelölöd az áldomás  

 

helyét. Lehajolsz,  

 

mert szárnyként  

 

ingáznak benned azok  

 

a súlyos lapockák,  

 

amik később zakatolva  

 

karcolják hátad  

 

bőrére fényüket.

 

A hiánytól kifáradva  

 

lábaid magadhoz húzod,  

 

és térdedhez feszülnek

 

könnyű melleid, a gondok  

 

lassan követik rugalmas  

 

mozdulataid, aztán sebzett  

 

állatként veted magad  

 

oldalra, rángatózik a hát,  

 

a törzs pillanatok alatt

 

csavarodik ki és vissza.

 

Csepegés a fejből.  

 

Csont roppan a padlón.

 

Ruhádból egyszerre  

 

kibomlik az élet, a vörös.  

 

Rongyként törlöd fel  

 

gyermektelenséged  

 

hűlt váladékait,  

 

majd felülsz, és lassan,  

 

szorongva vissza-

 

ereszkedsz magzatpózba.

 

Megrepedt valahol  

 

egy ér. Hangtalanul fekszel,  

 

mintha nem lenne  

 

folytatás. De a vájatba hatoló  

 

ragyogás másik történetet  

 

ébreszt, és tudatod láthatatlan  

 

dolgok hagyják el. Kiengeded

 

az eszmélő gyermeket.

 

Falfehér arca önmagadra  

 

emlékeztet.

 

Áfra János (Hajdúböszörmény, 1987): költő. Legutóbbi kötete: Két akarat (Kalligram, 2015).