Magyar, zsidó, együttélés
Wirágh András: Magyar, zsidó, együttélés
Cholnoky László: Búzakalász. Zsidó tárgyú novellák zsidó kulturális térben. Összeállította, a jegyzeteket és az utószót írta Kőbányai János. Múlt és Jövő Kiadó, Budapest, 2016.
A Múlt és Jövő Klasszikusok 2006-ban indult sorozatának legújabb kötete egy elfeledett szerző eddig publikálatlan szövegeiből nyújt pazar válogatást. Cholnoky László (1879–1929) írásművészete leginkább Krúdyéhoz hasonlítható, de annál jóval csekélyebb terjedelmű és egyenetlenebb minőségű. Elvétve belefuthatunk egy-egy róla szóló tanulmányba vagy anekdotába, de regényein és fontosabb elbeszélésein kívül életművének nagy része korabeli folyóiratokban lappang, illetve a hagyatékban vár az újrafelfedezésre.
Kőbányai János ennek a szövegkorpusznak egy jelentős részét tette most hozzáférhetővé. Válogatásának érdekessége a rétegzettség, hiszen a zsidó szereplőket központba állító novellák után a zsidó irodalommal és sajtóval kapcsolatos, vaskos sztereotípiákra építő publicisztikai írások olvashatók, amelyet a hagyaték néhány kapcsolódó megjegyzése követ. A válogatás mélyrétegét (a vélhetően nem közlésre szánt „tudattalant”) ezek a hagyatékból kibányászott szövegek alkotják, amelyekből Cholnoky antiszemitizmusára vagy antiszemita retorikájára is rálátást kapunk.
A válogatás minden szövegegysége ambivalens, kettős képet mutat. A novellák zsidó szereplőit minduntalan negatív felhang (de legalábbis erős szkepszis) kíséri a szövegtér szereplői részéről, miközben a narrátor jól láthatóan rokonszenvez velük. A publicisztikák durvább értelemben a korabeli irodalom „zsidótlanításáról”, finomabb értelemben a zsidókkal való, mindkét félnek (a zsidóknak és a keresztényeknek is) ideális irodalmi együttélésről szólnak, miközben mindegyik itt közölt szöveg zsidó lapban volt olvasható jórészt 1907-től kezdődően a szerző 1929-es haláláig, majd az ezt követő években egészen 1937-ig.
Cholnoky László két, egymással összefüggő szempontból mindenképpen alulértékeltnek nevezhető. Meglepő módon nem az ismert művek színvonala, hanem írásgyakorlata és publikációs praxisa jogán érdemelne markánsabb reflexiókat. A plágiummal és önplágiummal gyakran (és jogosan) megvádolt szerző soha nem rendelkezett tartós munkahellyel, tulajdonképpen egész életében az írásai közléséért kapott honoráriumokból élt. Ez a gyakorlat az első világháborúig viszonylag jól működött, de a jól ismert katasztrófák, illetve az írásoknak helyet adó sajtóhálózat teljes újrahuzalozása a szerzőre nézve súlyos következményekkel járt. Minél gyorsabb idő alatt minél több szöveget kellett előállítania (majd különböző lapokban elsütnie), ezt a problémát pedig leggazdaságosabban csak etikusnak nem nevezhető módszerekkel tudta áthidalni. Noha Cholnoky sokszor lebukott (kötetterveit, elbeszéléseit visszautasították), hosszú éveken át működőképes volt a gyakorlat, amellyel kapcsolatban persze a kezdeti évek sikerei is erősíthették: szerzőnk első világháborúig írott összes megjelent szövegének csak mintegy tíz százaléka nevezhető – klasszikus értelemben – eredetinek.
A kötet szerkesztője egy rendkívül izgalmas kontextusba, a „magyar–zsidó kulturális erőtér” működésébe enged bepillantást, így a válogatás nemcsak a Cholnoky László-kutatás, de a századforduló irodalmával kapcsolatos vizsgálatok szempontjából is hiánypótló, izgalmas munka. Az erős szövegcsokor egyértelmű olvasási viszonyulásokat kényszerít ki, főleg a kötet második részében. Ugyanakkor a novellákat figyelmesen olvasva leleplezhető a bekezdéseit újrahasznosító („vágólapozó”) szerző is, azaz a kötet ezt a Cholnokyra jellemző, mai, poszt-posztmodern szemmel rendkívül tanulságos metódust is bemutatja.
A Reményben, a Múlt és Jövő „ifjúsági mellékletének” számító, de önálló formátumú lapban 1923-ban négy folytatásban megjelenő Zengedi története egyértelműen kompiláció. Második része a Csodaelixír című szöveg variánsa (1920-ból), a harmadik rész pedig Hemzsegi csődje címen 1910-ből a Független Magyarországból kereshető vissza. Hasonló elven a kötetben olvasható Haereditas ab intestato és a Sámson haja szintén egymás variánsai. Cholnoky előszeretettel vándoroltatta szövegeit a zsidó lapokban: a Csodálatos emberke (1908) az Egyenlőség után 1923-ban Téli éjszakák címen a Reményben, az 1920-as Pour acquit (Egyenlőség) Fizetve! címen négy évvel később ugyancsak a Reményben jelent meg. A kötetben a Múlt és Jövőből beemelt Efraim Lüttke (1926) és Az útitárs (1937) szintén olvashatók voltak a Remény 1924-es folyamában, míg az egy 1930-as antológiában megjelent Ők ketten szintén újraközlés, szerzője először a Reményben publikálta két évvel korábban. Különösen bizarr A Göncöl szekere esete, amely a Remény mellett a zsidóság melletti részrehajlással éppenséggel nem vádolható Magyar Irredentában is megjelent. Cholnoky László esetében az sem egyedi eset, hogy regényeinek egyes részleteit, fejezeteit is külön publikálta: a kötetben Búzakalász címen olvasható két szövegből a második eredetileg a Régi ismerősből (1923) lett kimásolva, amelynek rövidített verziója két évvel korábban egyébként Mefisztofelesz vendége címen jelent meg.
Kőbányai János maga is említi az utószóban, hogy Cholnoky 1915 előtti tevékenysége „nagyobb kutatói energiát igényel” (509.), hiszen a szerkesztőségeknek leadott és megjelent publikációkat naplózó füzete csak ettől az évtől indul. Bár a jelenlegi kutatásokból teljesen megbízható adatok még nem szűrhetők le, az már most bizonyos, hogy Cholnoky nem csupán harminchét lapnak dolgozott, ahogyan ezt a kötet szerkesztője sejti (495.). Eddig több mint 250 egyidejű időszaki kiadványból sikerült Cholnoky-szövegeket felgyűjtenem, igaz, az még kérdéses, hogy hány laphoz került szöveg a szerző beleegyezésével, azaz ténylegesen hány lappal, és milyen kapcsolatban állt a szerző. Feltételezhető ugyanis, hogy a zavaros jogi helyzet kiskapuit több lap is kihasználta, és például névtelen szövegként publikált már megjelent szövegeket. A Búzakalász nem próbál filológiai értelemben rendet vágni ebben a totálisan zűrzavaros szövegkorpuszban, de már a puszta közzététel aktusával óriási segítséget nyújt az ezzel kapcsolatos munkálatokhoz. Mindazonáltal a szövegek – mivel nagy részben itt olvashatók először folyóiratbeli megjelenésük óta – új aspektusokkal gazdagíthatják a szerzői portrét, Kőbányai utószava pedig a Cholnoky László-recepció fontos lenyomatának tekinthető.
Cholnoky László az Egyenlőségben, a Múlt és Jövőben és a Reményben, a kötet szövegeinek helyet adó fő folyóiratokban közel száz – mint korábban láthattuk, nem eredeti – szöveget publikált, a kötetben ezeknek mintegy fele olvasható. Talán a tömör formátummal magyarázható, hogy a válogatásból kimaradtak a vizsgált folyóiratokban álnéven vagy névtelenül megjelenő szövegek, de bízvást remélhető, hogy a kötet esetleges folytatásában ezek is helyet kapnak majd, tovább árnyalva a Cholnoky és a korabeli irodalom(politika) viszonyáról festhető részletes tablót.