Menekülőút; Őrangyal Szembe

Eleanor Hooker

Fordította Mihálycsa Erika

Őrangyal

Guy Denning után

Az enyém folyton pucér, éppenséggel  

nem dicstelenül. Ráadásul illusztrált,

bár az új tetkó, Ici est paradis,

a morálját aligha emeli.  

Mikor szénceruza szárnyát kibontja,

a csavarodó bőr, toll, csont olyan hangot

ad, mint a szálkásan hasadó fa,

s hallom, ahogy motyogja: Bazmeg, ez fáj.  

Leborotválta a fejét, mikor huszonkét

évesen leborotváltam én is, s bár az én

hajam visszanőtt, azóta is úgy

hív, kopaszhajú. Volt már rosszabb.

Hithű gonoszsággal rozmaringot

etet a bárányokkal: Előpác -

kacsint, - bárány itt nem szabadul.

Legmorcosabb, mikor hajóra száll:

a bibliai időket s halászatokat

juttatja eszébe, és nincs feldobva.

A cidrizésemtől jól begorombul,

lehord: „Seggberúgás, az kéne neked.

A démonaidtól szabadulj meg végre!”

Felcsattanok: „Hogy elveszítselek?”

Menekülőút

Létránkat a kiégett földbe nyomod,

nézed, ahogy körültolongnak a varjak,

hallom a figyelmeztető károgást, de befogom

a füled, hogy gyér fekete litániájukat ne halld.

Így mászunk. Én. Utánam te.

Létrafokunkról megsimogatjuk őket,  

 „megfontolt, papos” mindegyik –  

egyik levedlett faroktollal lep meg,  

a színe fog, mint az olajfoltos selyem.

Vajon ez ómen? – kérded. - Vissza kéne mennünk?

Nem válaszolok: elég nekem tartani az eget.

Szembe

Ahogy megbeszéltük, találkozom Esővel.

Nem a jó szobában. Az emeleten.

Eső – melankolikus. Leöblít épp

egy magát fehér huzalra akasztott

csupasz villanykörtét. Kifogyott a fénye,

magyarázza, s a feneketlen

szobaégből a hullása szétterjed.

Készültem-e kérdéssel, kérdi.

Négyet szabad feltennem, nem többet.

Mielőtt nemet mondhatnék, nedves

ajkát az enyémre préseli: Ne

most, mondja. Megjöttek.

A tolóablak megoldja pongyoláját,

hogy az Eső-feloldozta

emlékekkel teli hálót vonszoló

szellemhajók átjuthassanak.

Míg nézzük, Eső megszólal:

Kérdéseid a következők:

Vajon miért rejtőznek ott?

Vajon miért fordulnak el tőlem?

Ugyanarra a helyre tartanak?

És ugyanazzal a történettel szemben?  

Eső azt mondja, öröm nélkül

nincs gyöngédség, öröm nélkül

összekapnak az énekes madarak.

Mikor nincs több mit mondanunk,

Eső bevon. Haja arcomra terül,

mint a könnyek, s csukott számban

kolibrik repülnek a torkomba vissza.  

Fordította Mihálycsa Erika