Két röplap

Édenkert, az ne legyen!

Édenkert, az ne legyen!

Ahol tilalmas volna:

A/ a hűtött sör

B/ jóféle borok

C/ égetett szesz pálinka

A dohányzást meg kivált az egész paradicsomban nem szívelik,

finnyás a teremtőerő. Most csupa ORR. Csupa életpárt. Tehát:

nincs szívnivaló, almán nem cserélhetsz. Szelídség, az igen.

Igazság, szeretet. Állattestvéreinket ne öldököljük, ne vegyük

életüket; hús következésképp egy falatka sem. A pokolban bez-

zeg: véreshurka, velőscsontok, kirántott nyelv meg egyebek.

Márpedig nekünk vívmányunk a húseledel, ürücomb, borjúfelsál,

morzsával töltött majoránnás majorság. FELVONULUNK! FELVONULUNK!

Szemébe mutatjuk, rázzuk az égbelinek, hogy enélkül szó se

lehet róla. Éden? Üljön közénk tárgyalni legalább. Demokratikusan.

S mert még pláne ott se főzés, se sütés! A tűzrakás is

bevonva a nemlétbe hatóságilag. Elég a napbéli meg a lelki láng,

azt mondják, minden a belsejéből ragyog. Egyik a másikát

felderíti. Tehát gyümölcsön. Nyers magokon. Forrásvizen.

Visszakozás, hátrahanyatlás az általános Erőbe.

Vissza az üdvözült fák alá, a bokrok szárnyékába –

hajléktalannak. Komfortunkból, megteremtett kényelmünkből!

Mozi nem lesz és tévé. A szórakozóhelyeknek, autóversenyeknek,

magnóspartiknak idejét venné. Mert mindenható.

A tévéből most itt harsog a Zöld Hang:

A lelketekhez hasonlóvá garázdálkodtatok a Földet.

Folytonos háborús veszéllyel, atomtöltetekkel,

bennetek a nem ismert, elnyomott érzésekkel,

ösztönvilággal, seregnyi hárítással. A pótcselekvések!

Képzelt betegségek. Lélekhiány! És: Piperék, Hónaljszagtalanítók.

Akár az ózonlyuk árán is. S utánunk a bőrrák, kolera, allergiák,

járványok kora. A humusz tönkresilányult. Savasesők. Fogyóban

az erdők. Irtják az Amazonas ősrengetegeinek fáit.

Irgalmatlanul. A csecsszopóknak, kisdedeknek is

egyre szennyezettebb levegőnk! S boldogabbak lettünk

vajon? Szebbé vált az életünk talán? Csak az erőszak

megszüntetése, mondom, a nem-ártás, a szeretet révén.

Új Földünk világossága ebből születne. Enélkül:

nyomorúság, szurok és korom. Imígyen szólt a Hang

egy koncertkép előtt. Ám innen ebből a zsongó

csehóból kinek a gondja? Enyhén habzik a külhoni

hűtött ser. Sárgásán izzik. A cigarettám parázslik.

Jobbfélékre is telik. S itt most így nagyon áldott,

nyugalmas. Az enyémet ilyennek képzelem el. Ha van

üdvösség, teljes öröm. A Mindenható meg ledörrent,

Teljességre lovai, kiverné kezünkből a zöld palackot,

cigisdobozt, tévékapcsolót, pornókazettát, szennyirodalmat,

és kiűzne galádul búfelejtőinkből is. De nekünk

már ez a hazánk. S ezt szó nélkül nem, nem tűrhetjük el!

1992. április 7.

Pokollakók

Igen, a pokol úgy loppant ránk,

a szurokfőző üstök csípővasak

vashorgok lándzsák nyújtócsigák

közül és szétterült lassan mindenfelé

Nem látszik embertől emberig

És burjánzik a sejtek között is

habzsol növekszik halálkeményen

S üdve ó a légkalapács a ránk-

zajgó bombázók fúrógépek elzúgó

autók sziklatörők bomlottan üvöltő

hangdobozok tutuló porszívók sittyogó

zsebjátékok szűk terekben A füst a gyár-

kémények piszka korma mérgei a vizekbe

fosott romlás zagyvalék tülekedés haragok

mert nincs világ aki benne él közömbösre

sértik érzékeit Nincs hová kikötnie most

Bombarobbanások ágyúk gránátok

géppuskák rakétalövedékek aknák

ám a madarat letorkoló völgybeli

csendet fölzajdító fűrészek is s a

lánctalpasok Bugyraikban bugyognak

vartyognak még szétzúzott természetükkel

Lelkük zöldje már oda Szurok A teremtés

megrablói Nincsenek szarvaik patáik

Arcukban olykor egy karcnyi

napfény is visszarémlik

1992. április 3.