Mikor a tyúkok...

Mikor a tyúkok végre mind elültek,

és a bugást mar elnyelte a dúc,

s az égbolt gömbje a halovány kéket

olybá facsarta, mint a ribizlijuice –

több eb magammal vonítám a Jelent,

bízón, sunyin, nagyravágyón, árván,

s nem sejtettem még: egyszer, odalent

egy még nagyobb kivetettség vár rám.

Virradni készült. Pennás falkánk oszlott.

Sompolyogtunk már vackaink felé,

mikor megláttunk egy bősz árnyalakot

pofáját amint égre szegezé!

És nem tágított. Még meg sem is rebbent.

Igric jövelt. Dicsének hangja szállt.

Majd megvirradt. A sötétség ellebbent.

S a tyúkszar között súlyos ál dog állt.

______________________________

Csupasz kő, csupa por. Csip-csup hatások,

melyeket orvvadász leteríthet,

a nagyobb vadak mind a látomások

dzsungelének mélyén legelésznek.

______________________________

Vetkőzz valómig, s öltöztess magadba.

Mi voltam én?! Voltam, aki leszek!

Legyél helyettem én, mert így – szavamra! –

magadat is könnyebben megleled.

1936 decembere