Márciusi hó; Nyíllövés árnya egy hamuval és szeméttel teli hátsó udvaron valamikor a dicső ötvenes évek elején
Tőzsér Árpád fordításai
Márciusi hó
Mert nem tudom s nem is sejtem,
mibe fogózzak,
itt van e (bizonytalan, kásás) márciusi hó
(s úgy van, hogy nincs is), állandóan
kezdődik, áttetsző, a másik oldalán látni a végét.
S könnyedén a lépcsőház sápadt korlátjának dőlve
(melynek fordulója egész évben rejtve van,
s csak fényes képzeletedben tűnik fel most hirtelen)
szeretném rögzíteni képmásodat a hóban
(megörökíteni vagy legalább előhívni),
ahogy állasz a lépcsőházban, s valahol Rovinsko száraz
síkjain megsejted legmélyebb lángját a Víztoronynak,
melyben érik a víz s az utolsó feneketlen tálba
loccsan, s te egyedül maradsz a tállal,
s az öntükrözésben odaállítod (a gyermekarcok
jelenése) a fájdalom elé.
Hirtelen szeretnélek (futtában) megörökíteni,
ott, azokon a lépcsőfokokon, amelyek a láthatatlan nap
néma szájába visznek.
Ó, születés. Ó, anya. A vak kezdet és vég
(fokozatosan) szeretet nélkül és elválaszthatatlanul
elnyel bennünket.
Ébredés után (szembe tűnik) a márciusi hó,
nyomtalanul elolvad majd,
csak a semmi markáns nyoma marad utána.
S hólé csillan vissza
a sivatag száraz, de fényes mélyén.
A holtak vizében. Az első fű a halottakból nő.
Nyíllövés árnya egy hamuval és szeméttel teli hátsó udvaron valamikor a dicső ötvenes évek elején
Macskaárnyék. Vagy árnyékmacska.
Valami leugrott
a harapós naptól meleg
falról.
Valami eltűnt örökre.
Valaki elment.
A kilőtt nyíl mikor tér meg?
Öl a süket csend.