A boldogság kényszere

Hangok:

ÉN

RÖHÖGŐ FAKUTYA

ASZTALOS

KÉKHARISNYA

TITKÁRNŐ

EGY GYÖNYÖRŰ NŐ

BULLDOGPOFA

BARÁT

GAVALLÉR

FÉRJ

BUTA FŐNÖK

VÉN SPINÉ

FELESÉG

(Asztalosműhely hangkulisszája, gyalulás, szegecselés. Amikor a kalapácsolás hangja elhalkul, oktató hanglejtésű, mély férfihang)

ASZTALOS: Minden attól függ, hogy az ember a kalapáccsal eltalálja a szög fejét!

ÉN: Persze ez nem mindig sikerült... Ilyenkor a körmömre csaptam a kalapáccsal... (csattanás) Juj!... Mégis ezek a félresikerült ütések emlékeztetnek az Asztalosra...

ASZTALOS: Minden attól függ, hogy az ember a kalapáccsal eltalálja a szög fejét!

ÉN: Enélkül a Műhelyt sem tudnám elképzelni, sem a szöget, sem a kalapácsot... Ráfújok a körmömre, s máris forgácsok repkednek a szemem előtt... Az egész műhely tele van forgáccsal. A forgácsok közül egy mondat kandikál ki:

ASZTALOS: (betűzve olvassa) A BOLDOGSÁG KÉNYSZERE...

ÉN: Megpróbálok szavakat enyvezni a hangulatához... A boldogság szürke kitartás... A boldogság... De nem megyek vele semmire. Felnyalábolom a mondatot, mint egy frissen politúrozott bútordarabot és elviszem Röhögő Fakutyához, az Akadémikushoz.

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Hö-hö... Ez mi? Ennek semmi értelme sincs...

ÉN: Leggyakrabban ezt szokta mondani. így nem lepett meg a válasza. Röhögő Fakutyát egyszer valaki így jellemezte:

ASZTALOS: Mindössze tejsavanyításra használható. Ha ráröhög a tejre, megsavanyodik tőle...

KÉKHARISNYA: Akkor hasznos ember! Nemhiába akadémikus...

ÉN: Máshoz nem kell értenie?

ASZTALOS: Bizonyára máshoz is érthetne, de ezt most már ki kérheti számon?

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Hö-hö... Mit tud a mondat mentségére felhozni?...

ÉN: Egy történettel talán megeleveníthetném a boldogság kényszerét...

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Hö-hö... Egy történettel, aminek se füle, se farka...

ÉN: A se füle, se farka is szavajárása volt... Elbátortalanodtam. A kerek történetek múlt ideje sohase lelkesített. Csak a folyamatos eseményekben lobog visszaható varázs, amely abból következik, hogy az ember együtt csinálja az építkezést. Most... nyílt befejezéssel... Játsszunk bábszínházat!

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Hö-hö... Bábszínházat?! És kik a szereplők?

ÉN: Az első bábu Kékharisnya. A második Én vagyok, a harmadik Bulldogpofa.

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Kutya is játszik benne?

ÉN: Bulldogpofa nem kutya. Alkalmi férficimbora. Kékharisnyával ülnek egy söröző sarkában és rám várnak... Én bejövök... (megjátssza) Jó napot! Jó napot!

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Hö-hö!... Az a harisnya nem is kék...

ÉN: Nem akartam összetintázni. Különben is egy egészen fiatal Kékharisnyáról van szó, aki nem tudja magáról, hogy Kékharisnya... Én se tudom róla... (megjátssza) Jó napot!

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Elég ügyetlenül mozgatja azt a három bábut! Csak kettőre tud figyelni, a harmadik kisiklik a keze közül és elkülönül... Most mondja el, hogy mit csinálnak...

ÉN: Táncolunk. Én és Kékharisnya. Bulldogpofa az asztalnál ül és...

RÖHÖGŐ FAKUTYA: És mit csinál?

ÉN: Nem tudom, mit csinál. Kékharisnya a fülemhez hajlik...

KÉKHARISNYA: Maga olyan, mint Pascal!

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Hö-hö... A sörözőben nem lehet táncolni.

ÉN: Már nem vagyunk a sörözőben. Ott vagyunk, ahol táncolni lehet...

Kékharisnya suttog...

KÉKHARISNYA: (suttogva) Maga olyan, mint Pascal...

ÉN: Aztán hazamennek Bulldogpofával, én italt vásárolok, éppen akkor nyitok be a szobámba, amikor Bulldogpofa már Kékharisnyán fekszik, és Kékharisnya kéjesen sikongat... (hangeffektusok) ...Pedig az előbb még azt mondta nekem...

KÉKHARISNYA: Maga olyan, mint Pascal...

RÖHÖGŐ FAKUTYA: És aztán?...

ÉN: Aztán semmi. A tó vize Kukutyinnál 23 fok, az árucsere-forgalom emelkedésével gyűrűző kapcsolataink eredményesen tovább élénkülnek...

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Ezt ki mondja?

ÉN: A boldogság kényszere. Hát nem érti? Ezt a túlélés mondja. Vége az előadásnak, az ember beéri azzal, ami van... Pascal csak az előadáshoz tartozott, a boldogság kényszere úgyse tudott volna vele mit kezdeni... Azt a dumát kell tovább mondani, ami a mindennapokat szolgálja... A tó vize Kukutyinnál...

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Se füle, se farka.

ÉN: Játsszak mást?

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Felőlem játszhat, de csináljon legalább szemet annak a harisnyának!

ÉN: Ebben a felvonásban nem szerepel Kékharisnya. Hanem figyelje meg ezt a kristály hamutartót, amit a kezembe vettem... Ebben a darabban a walesi herceg a főhős.

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Hö-hö!. A walesi herceg Angliában van... Mit szorongatja azt a hamutartót!?

ÉN: Jó, hát akkor a walesi herceget kihagyjuk. Bemutatom a Gavallérok Koronázatlan Királyát! Hajtsd meg magad szépen Fakutya előtt...!

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Ez egy hamutartó.

ÉN: Nem, ez egy nagyon érdekes, középkorú férfi. Jó megjelenés, megnyerő modor. Rengeteg pénz. A pénz arra való, hogy elszórja. Azért gavallér... Méghozzá valódi gavallér. A nők sem érdeklik közelebbről, csak annyira, hogy udvarias legyen hozzájuk. A társaság mulasson, dőzsöljön, ő meg a pénzt adja hozzá. Ezenkívül semmi egyéni szenvedély.

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Igen hülye Hamutartó...

ÉN: Nem Hamutartó, élő bábfigura... Annyira él, hogy ha megjelenik a városban, még a toalettes nénik is francia konyakot isznak, és tántorogva legyezgetik magukat a toalettpapírral... Felhúzhatom a függönyt?

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Húzza!

ÉN: Szín: kis lebuj kávéház. Lármás zongorajáték, öreg spiné énekel... Valami ordináré kupiét... (zongorajáték, öreg spiné énekel)

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Hö-hö... Már megint kávéház! Miért nem egy nyilvános könyvtár...

ÉN: Ott nem lehet pénzt költeni... Gavallér belép.

BULLDOGPOFA: Jó napot! Jó napot!

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Nem azt mondja, hogy jó estét?

ÉN: Azt is mondhatja. Kis lebujban öreg spiné zongorázik. Plim-plim... Gavallér odalép öreg spinéhez.

BULLDOGPOFA: Mondja csak, igen tisztelt nagysád, mennyit szokott így esténként megkeresni?

ÖREG SPINÉ: Hát, ha minden jól megy, fűtöttek már ötvenessel is...

ÉN: Gavallér tárcájába nyúl, kihúz egy ezrest... öreg spiné keblébe dugja a bankót, de attól kezdve már csak plem-plem-et játszik... félreüti a hangokat... (hamis zongorajáték, öreg spiné reszketeg hangon az előbbi kupiét énekli) Fél, hogy az ezres csak ugratás volt, vissza fogják tőle venni. Gavallér ismét odalép öreg spinéhez.

BULLDOGPOFA: Kevesli nagysád? Ha kevesli, itt a tárcám, vegyen ki magának annyi pénzt, amennyire szüksége van...

ÉN: Ekkor rontok oda én, kitépem öreg spiné kezéből a tárcát, gavallért kituszkolom a mulatóból. Függöny.

RÖHÖGŐ FAKUTYA: És?

ÉN: És semmi. A tó vize Kukutyinnál 23 fok, az árucsere-forgalom emelkedésével gyűrűző kapcsolataink eredményesen tovább élénkülnek...

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Ezt ki mondja?

ÉN: Természetesen a boldogság kényszere. Az előadás már befejeződött.

Különben is hamis előadás volt...

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Hö-hö... Hamisan játszott az öreg spiné...?

ÉN: Mindenki hamisan játszott. A gavallér is. Amíg én a zongorázó öreg

spinét figyeltem, hiszen érti, egyik ujjammal le kellett ütnöm a plim-pim-et, addig a gavallérnak éppen elég ideje volt, hogy egy lány combját csipkedje az asztal alatt.

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Kékharisnyáét?

ÉN: Nem

RÖHÖGŐ FAKUTYA: De hiszen az előbb azt állította, az illető valódi gavallér, akit nem is érdekelnek a nők, ő csak a pénzt költi rájuk...?

ÉN: Igen. Erről van szó. Ez a jellemzés a szereposztásból következik. Csakhogy a szereposztást nem én csináltam. Engem átejtettek. Azt mondták, hogy így van, s én az öreg spiné mutatványára figyeltem, ő pedig az asztal alatt a menyasszonyom combját csipkedte...

RÖHÖGŐ FAKUTYA: És maga meglátta...

ÉN: Dehogy láttam meg...

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Hö-hö... Ebből egy szót sem értek.

ÉN: Egyszer, amikor már nem hatott a boldogság kényszere, elkezdtem gondolkozni..., s rájöttem, hamis volt a szereposztás. Az ember csak két figurát tud egyszerre mozgatni, a harmadik közben azt csinál, amit akar. Akkor már találkoztam Pascallal, Kékharisnyával és lelepleztem a gavallér mutatványát...

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Most megint a Kukutyin-refrént fogja ismételni?

ÉN: Mondhatnám, de játsszunk inkább valami mást.

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Ismerem. Egyik elment vadászni, másik meglőtte...

ÉN: Ezúttal nincs vadászat. Hüvelykujj és Mutatóujj a kávéházban ülnek...

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Melyik kávéházban?

ÉN: A nevét már elfelejtettem. Mindenesetre kissé keletebbre innen, és még abban az időben, amikor abból a kávéházból a szocialista realizmus hőseire is ki lehetett látni...

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Az Asztalos is játszik?

ÉN: Felőlem játszhat. Ő mondja majd a jelszavakat:

ASZTALOS: ...(patetikusan) Bányász vagyok, ki több nálam! Halál a feketézőkre!...

ÉN: Mi ezalatt benn ülünk a kávéházban, én és a barátom. Barátommal egyébként már a középiskolába is együtt jártunk.

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Maguk ketten nem akartak hősök lenni?

ÉN: Fiatal korában mindenki hős akar lenni, persze ki-ki a maga módján. Azokkal az akkori hősökkel valahogy nem tudtunk szót érteni. Ők be se jöttek a kávéházba, nem ittak se sört, se feketekávét, talán nem is ebédeltek, mintha kívül lebegtek volna a kávéház üvegablakán és egész nap történelmi cselekedetekkel foglalkoztak...

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Az Asztalos is?    ,

ÉN: Ha akarja, az Asztalos is... Tegyük fél, ő is a szocialista realizmus egyik hőse... Felesége megközelíthetetlen, szőke szépség...

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Kékharisnya?

ÉN: Nem. Bár ma már ez se játszana szerepet. Egy húsz év előtti szépasz-

szonyt játszhat akárki...

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Maguk egy húsz év előtti kávéházban ülnek?

ÉN: Igen. És azt a gyönyörű asszonyt csak a kávéház üvegablakán keresztül csodálhatjuk, amint délcegen lépeget hős férje oldalán...

RÖHÖGŐ FAKUTYA: És?

ÉN: És egy szép napon, ahogy ott ülünk, helyesebben ahogy én ott ülök a húsz év előtti kávéházban, beront a barátom...

BARÁT: Megtörtént... Megtudtam, hol lakik.

ÉN: Óriási!... És?

BARÁT: Egy délelőtt, tudtam, hogy férje a minisztériumban trónol, hatalmas virágcsokorral becsengettem hozzá. Ő nyitott ajtót.

KÉKHARISNYA: (A gyönyörű nő szerepében) Kit keres?

BARÁT: Imádom magát... Csak ezt jöttem megmondani...

ÉN: Erre ő?...

BARÁT: Elmosolyodott, behívott. A többit képzelheted... Diszkrét história...

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Ennek sincs se füle, se farka.

ÉN: Várjon, még nincs vége. Húsz év után ugyanis ismét ott találkoztam a barátommal, abban a régi kávéházban...

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Mit mutogatja a hüvelykujját?... Ja, elment vadászni...

ÉN: Szó sincs róla.

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Még mindig nincs vadászat?

ÉN: Dehogyis nincs... De mi nem vadászunk. Ülünk a kávéházban és unatkozunk.

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Unatkozni otthon is lehet.

ÉN: Mi azért is a kávéházban unatkozunk... Holott azért jöttünk ide, hogy felidézzük a múltat.

RÖHÖGŐ FAKUTYA: És sikerült?

ÉN: Ne szóljon folyton közbe... Amikor már azt hittem, félig-meddig megfogtam az angyal lábát, barátom felsóhajtott:

BARÁT: Lány szeretnék lenni!

ÉN: Micsoda? Éppen te, aki tapasztalatból tudod, milyen ócska stricik a férfiak?

BARÁT: Látod, talán ezért is... Megbosszulnám magamat.

ÉN: Kit?

BARÁT: Természetesen lányi mivoltomat... Amivel annyit kitoltak... Disznóság!

ÉN: Apropó, emlékszel még Sanghaj Lilre?

BARÁT: Pfuj! Annál rondább némberrel még nem találkoztam.

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Hohó, ebből egy szót sem értek... Mit akar Sanghaj Lillel?

ÉN: Hát igen, ez némi kiegészítésre szorul... Tudja, amikor a barátom kijelentette, szeretne lány lenni, én összehúztam a pupillámat, és próbáltam őt elképzelni... Rettenetesen szőrös a lába... Na és a többi! De ugyanakkor az is felderengett bennem, hogy semmi se lehetetlen... Nálunk egy iskolai előadáson a legcsúnyább fiú játszotta Sanghaj Lilt, vékony hangon kornyikált, tomboló sikere volt... Folytathatom?

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Folytassa!

ÉN: Emlékszel, milyen stramm műkeblei voltak Sanghaj Lilnek? Alighanem futballbelsőkből imitálta...

BARÁT: Áh, nem erről van szó... Én elbűvölő démon lennék, kék szemekkel, szőke hajjal, olyan ártatlan, mint egy...

ÉN: Mint egy liliom!

BARÁT: ...Angóramacska!

ÉN: Az angóramacskák ártatlanok?

BARÁT: Egyáltalában nem. De úgy néznek ki... Sanghaj Lil is roppant ártatlanul nézett ki. (fejhangon utánozza) Csin-csin-csin, én vagyok Sanghaj Lil...

ÉN: (hahotázás, majd hirtelen komolyan) Tudod, hogy kivitték a frontra, egy koszos lövészárokban gubbasztott, és aztán peng!...

BARÁT: Ezt hagyjad! Ez olyan, mintha a saját röhögésünket lőnéd főbe... Játsszunk valami mást... Játsszuk azt, én vagyok te... te vagy én... Kezdd el!

ÉN: Ezt nem lehet hangosan játszani... Először végig kell gondolnom a kalandjaidat...

BARÁT: Na, döntöttél?

ÉN: Tulajdonképpen... nem tudom. Az idővel van valami baj. Ha azt sorolom, amit átéltél, ez nem vonz. Kifakult. Ha valamiért cserélnék, az az lehetne, ami előtted áll... De nem tudom, mi áll előtted. Lehet, hogy éppen előttem áll valami, amit kár lenne feláldozni...

BARÁT: Hülye vagy...

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Megint a Kukutyinnál tartunk?...

ÉN: Félig-meddig már igen... Legföljebb még azt tenném hozzá, hogy amint kiléptem abból a kávéházból, azzal a húsz év előtti, tündérszép nővel találkoztam.

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Kékharisnyával?...

ÉN: Megöregedett... Dupla tokája nőtt... Legszívesebben elsompolyogtam volna mellette, de nem lehetett, rám köszönt.

KÉKHARISNYA: (a gyönyörű nő szerepében) Maga az?! Ezer éve nem láttam...

ÉN: Kezét csókolom... (zavartan) Elkísérhetem?

KÉKHARISNYA: Miért ne?... Tudja, hogy már két éve meghalt a férjem?

ÉN: Fogadja őszinte... izé...

KÉKHARISNYA: Még mindig ez a törzskávéháza?

ÉN: Igen... De hiszen maga nem is szokott ide járni!...

KÉKHARISNYA: Néha azért benéztem az ablakon... Maga mindig ott ült a sarokasztalnál... Na hiszen, nagy nőcsábász volt, meg kell hagyni...

ÉN: Összetéveszt a barátommal...

KÉKHARISNYA: Kivel?

ÉN:Gáborral... azzal a sovány, magas fiúval... helyesebben most már kissé kövérkés, elöl kopaszodik a haja, akkor még nem kopaszodott...

KÉKHARISNYA: Nem emlékszem...

ÉN: De hiszen ő volt az... aki virágcsokrot vitt... egy nagyon szép asszonynak. Egyszerűen becsöngetett és...

KÉKHARISNYA: És?...

ÉN: Erre a történetre sem emlékszik?

KÉKHARISNYA: Az ember annyi történetet hall, miért emlékeznék pont erre? Nem jön fel egy kávéra hozzám?

ÉN: Nagyon megtisztelő... de...

KÉKHARISNYA: Vagy inkább itt, a törzskávéházában akarja elfogyasztani?... Az én kávém jobb...

ÉN: Egészen bizonyosan... Csakhogy ennek a kávéháznak van egy különlegessége... Helyesebben volt...

KÉKHARISNYA: Ne mondja! Micsoda?

ÉN: Hogy innen a szocialista realizmus hőseire is ki lehetett látni... A hősök persze nem jöttek be a kávéházba...

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Ha nem tévedek, ezt már egyszer említette...

ÉN: (zavartalanul folytatja) ...és hiába mosolyog. Magára is ki lehetett látni... Mondja, ha akkor azzal a virágcsokorral én megyek magához, és becsöngetek...

KÉKHARISNYA: Kinél csöngetett be?... Annyi év után igazán bevallhatja…

ÉN: Nem én, a barátom csöngetett be!

RÖHÖGŐ FAKUTYA: És?

ÉN: Tulajdonképpen már nem sokat tudnék hozzáfűzni... Legföljebb annyit, hogy az a valamikor nagyon szép és közben nagyon megöregedett hölgy megbocsátóan mosolygott... Kicsit groteszkül, mint ahogy Sanghaj Lil a színpaddal kevert lövészárokból... Én meg arra gondoltam, milyen nagy rizikó egy idegen élettel kicserélni a saját életünket! Hiszen semmit se lehet pontosan tudni... Ha valakivel cserélnék, akkor ezzel az élemedett asszonysággal, aki azt hiszi, udvarolni akarok neki... bár, ki tudja, lehet, hogy ő is csak játszik...

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Na és hol itták meg azt kávét?

ÉN: Nem mindegy?

RÖHÖGŐ FAKUTYA: A történet befejezését illetően nem egészen...

ÉN: Hát még mindig nem érti, hogy csak egy befejezés van?... A tó vize Kukutyinnál 23 fok, az árucsere-forgalom emelkedésével gyűrűző kapcsolataink eredményesen tovább élénkülnek...

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Hö-hö, vidámabbat nem tud játszani?!

ÉN: Cirkuszt?!

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Inkább operát.

ÉN: Rendben van. Bajazzo megfelel?

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Bohóc megöli hűtlen kedvest...

ÉN: Az operát ezúttal az én átdolgozásomban adjuk elő. Alcím: Szúrjuk-e hasba nagyanyát?!

RÖHÖGŐ FAKUTYA: És kik fognak énekelni?

ÉN: Bariton: Bulldog. Alt: vén spiné, a refrént az Asztalos is énekelheti...

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Miféle refrént?

ASZTALOS: (borízűen, hamisan) Kacagj, Bajazzo!

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Igen ronda hangja van.

ÉN: Most ne arra figyeljen, hanem az alaphelyzetre. Feleség állandóan takarít (felbúg a porszívó), férj nem bírja elviselni az állandó porszívózást, emlékeibe menekül...

FÉRJ: (énekel; a Bajazzo motívumaira, szabadon) ...Hallom a lovak dobogását... Azok a régi hajnali kocsikázások jutottak eszembe...

FELESÉG: (énekel) Miféle kocsikázások?

FÉRJ: Amikor öreg, rozoga hintákkal jártunk hetivásárba nagyanyával...

FELESÉG: Ahá! Azzal a patinással...!

FÉRJ: Én öreg, rozoga hintót emlegettem.

FELESÉG: Máskor patinásnak szoktad becézni...

FÉRJ: Hajnali háromkor keltünk, még egészen sötét volt...

FELESÉG: Csodálatos!

FÉRJ: Mi ezen a csodálatos?

FELESÉG: Az, hogy éjszaka háromkor még sötét van...

FÉRJ: Hát, van amikor ilyenkor már pirkad...

FELESÉG: Pirkad... (férjét utánozza) ...Pirkad... imádom ezeket a falusi fordulataidat!

ASZTALOS: Kacagj Bajazzo!

FÉRJ: (újból a porszívó hangja) Mi ez már megint?!

FELESÉG: Ezt a sarkot elfelejtettem kiporszívózni...

FÉRJ: így nem lehet énekelni...

FELESÉG: Miről akarsz énekelni?... Ja, hogy pirkad...

FÉRJ: Érdekes, mennyire a bögyödben van, hogy te gyerekkorodban nem kocsikázhattál!

FELESÉG: (hisztérikusan) Nekem? Vedd tudomásul, sohase imponáltak

nekem ezek a falusi izék... Nekem se, apámnak se...

FÉRJ: Na persze, apádnak sem...

FELESÉG: Mit akarsz az apámmal?

FÉRJ: Én semmit. Te említetted...

FELESÉG: Szegény megboldogult papa sokkal intellektuálisabb volt annál,

hogy patinás hintákról áradozzon...

ASZTALOS: Kacagj, Bajazzo!

FÉRJ: Ki áradozik? Én mindössze egy emléket idéztem fel... Azokat a hajnali kocsikázásokat... Plédekbe csavarva ültünk hátul a hintóban, nagyanyó meg én... A bakon meg Holkó bácsi, a parádés kocsis. Hihetetlenül tudott káromkodni.

FELESÉG: Mint általában a kocsisok...

FÉRJ: Órákba telt, míg a hetivásár színhelyére értünk.

FELESÉG: Egyszóval a világ végén laktatok Nagyanyával.

FÉRJ: Miért laktunk volna a világ végén? A hetivásár volt tőlünk két-három órányira. A hangulatát most is a csontomban érzem...

FELESÉG: Úgy látszik, ott szedted fel a reumádat.

FÉRJ: (a nagy ária modorában) Azok a tükrös kalácsok, azok a lacikonyhák!... Amint kiszálltunk a kocsiból, máris megcsapott az illat... Micsoda hurkákat, kolbászokat, aprópecsenyét sütöttek akkoriban... Az egyik lacikonyhásnál borjúvirslit is lehetett kapni... Színtiszta borjúhúsból...

FELESÉG: Szóval már akkor imádtad a hasadat!

ASZTALOS: Kacagj, Bajazzo!

FÉRJ: (lódobogás, kocsizörej) Ha nem szól a porszívó, a lovak dobogását hallom..

FELESÉG: Mind a négyét?

FÉRJ: Miféle négyét?

FELESÉG: Gondolom, négy lónál alább nem adtátok...

FÉRJ: Hetivásárba senki se járt négylovas hintóval. Mi is csak kettes fogattal mentünk, a Magdival meg a Mariskával...

FELESÉG: Jó büdös lehetett abban a hintóban...

FÉRJ: Büdös? Mitől lett volna büdös?...

FELESÉG: Hát a lovaktól.

FÉRJ: Neked aztán igazán nem lehet felidézni egy hetivásár hangulatát.

FELESÉG: Nem is vagyok rá kíváncsi.

FÉRJ: Egyáltalán mire vagy te kíváncsi?

FELESÉG: Például arra, hogy miért hamuzol a parkettre, pontosan oda, ahol az előbb porszívóztam?... Azt hiszed, még mindig a hintóban ülsz?

ASZTALOS: Kacagj, Bajazzo!

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Mit kotyog bele folyton az Asztalos?

ÉN: Egy operában fontos a motívum megismétlődése. Kidomborítja a drámai alaphelyzetet... RÖHÖGŐ FAKUTYA: Miféle alaphelyzetet?

ÉN: Hát nem érti? Férj hiába próbálkozik, emlékei felemlítésével süket fülekre talál.

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Hát, ami azt illeti, Feleség is rondán énekel, alighanem rossz a hallása.

ÉN: Nem erről van szó... Feleségnek nem imponál Férj múltja, ő csak porszívózni akar... Férj azonban cselhez folyamodik...

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Ne mondja! Miféle cselhez?

ÉN: Megismétli a nagyáriát!

FÉRJ: (a nagy ária modorában) Azok a tükrös kalácsok, azok a lacikonyhák!... Amint leszálltunk a kocsiról, azonnal megcsapott az illat... Micsoda hurkákat és kolbászokat sütöttek akkoriban!... Az egyik lacikonyhában borjúvirslit is lehetett kapni... Színtiszta borjúhúsból... Vékonyra fent kések hevertek a kolbászok mellett.

FELESÉG: (megjátszott lelkesedéssel) Állati érdekes!

FÉRJ: ...És aztán az egyik kést, amelyik a legkeskenyebbre volt fenve,

felkaptam és... hasba szúrtam nagyanyát!

FELESÉG: (hisztérikusan) Mit csináltál?!

FÉRJ: Na ja... Hát persze hogy nem szúrtam hasba... Te is tudod, végelgyengülésben halt meg 90 éves korában...

FELESÉG: így igaz!

ASZTALOS: Kacagj, Bajazzo!

EN: Függöny!

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Mi az, vége az előadásnak? Hol van itt a tragédia?

ÉN: Nem érti? Férj csak látszólag hunyászkodik meg... Magában azt gondolja, mégiscsak hasba kellett volna szúrni nagyanyát...

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Egy ártatlan öregasszonyt, akivel annyit kocsikázott, ez nem szép tőle...

FÉRJ: Nem nagyanyáról, a feleségről, a boldogság kényszeréről van szó... Arról, hogy annak a fennhéjázó nőnek csakis ilyen grandginolos történetekkel lehet imponálni, különben megszólal a porszívó... (felbúg a porszívó)

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Zárja el! Kapcsolja ki végre! (porszívó bugása elhalkul) Van még valami?

ÉN: Nincs... Helyesebben, van, de mindig ugyanaz. Felmutatom az öklömet és a kisujjamat. Látja, így ni! Öklömmel az asztalt ütögetem... (ütögeti az asztalt) ...kisujjamat kapirgálva előrehajlítgatom. (kapir-gálás) ...Ez itt, mármint az öklöm, Buta Főnök. A kisujjam Alázatos Gépírókisasszony.

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Főnök elveszi gépírólányt... A könyökömön jön ki.

ÉN: Nem veszi el... Ellenkezőleg. Mindketten a boldogság kényszerében

élnek. A boldogságtalanság mézéhez semmi közük.

BULLDOGPOFA – BUTA FŐNÖK SZEREPÉBEN: Miért nem gépel?

ÉN: Gépírónő: tip-tip-tip...

KÉKHARISNYA – TITKÁRNŐ SZEREPÉBEN: Buta Főnök...

BUTA FŐNÖK: Minek gépel?

ÉN: Titkárnő abbahagyja.

TITKÁRNŐ: Buta Főnök...

BUTA FŐNÖK: Mire vár, sült galambra?

ÉN: Titkárnő: tip-tip-tip-tip...

TITKÁRNŐ: Buta főnök...

BUTA FŐNÖK: Hogyan gépel!

ÉN: Titkárnő nem érti, fölnéz.

TITKÁRNŐ: Buta Főnök.

BUTA FŐNÖK: Amikor én kezdő voltam, föl se mertem pislantani a papirosról...

ÉN: Titkárnő lesüti a szemét... Most jön a vágás... Időgép, külső hangszórók (messziről tüntetők hangját hallani). Demokratikus változásaink nem tűrik a zsarnoki munkamódszereket, a lélektelen, bürokratikus ügyintézést...

RÖHÖGŐ FAKUTYA: A könyökömön jön ki.

ÉN: Kívülről könnyű forgószél (hallani a szél zúgását). Alázatos Kisujj asztalon kapirgál... Ököl írógép fölött kuksol. Kisujj utánozza a Kékharisnya hangját.

TITKÁRNŐ: Miért nem gépel?

ÉN: Buta Főnök: tip-tip-tip...

TITKÁRNŐ: Minek ír?

EN: Buta Főnök abbahagyja.

TITKÁRNŐ: Mire vár most, sült galambra?

ÉN: Buta Főnök: tip-tip-tip...

RÖHÖGŐ FAKUTYA: És?...

ÉN: Semmi. Nincs tovább. A végét csak azért toldottam hozzá, hogy meglepjem Magát. De Maga immúnis a meglepetéssel szemben. Buta Főnök és Alázatos Gépírókisasszony is az. A boldogság kényszere nem hagyja, hogy felcserélődjenek a szerepek. Ez benne a megható...

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Micsoda?

ÉN: Az, hogy a kétfoltú tengerimalacnak sohasem nő harmadik foltja. Ez megrendítő... Ez a boldogság kényszere.

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Két foltjuk van a tengerimalacoknak? Várjon, utánanézek a lexikonban...

ÉN: Ne nézzen utána! Inkább helyesbítek. A tengerimalacok nem tudom hány foltjához sohasem nő több folt...

RÖHÖGŐ FAKUTYA: így szabatosabb... Ki nem állhatom a tengeri malacokat...

ÉN: Higgye el, én se szeretem őket. Annyi van belőlük; hihetetlenül elszaporodnak. Azelőtt úgy védekeztem ellenük, hogy összefogdostam, és egy hatalmas, rozoga autóbuszba dugtam az összes tengerimalacot... Egy síkos hegyi úton az autóbusz kirepült és rakományostól a szakadékba zuhant...

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Miért nem adott nekik patkánymérget?

ÉN: Maga félreért engem... Azt az autóbuszt nem én vezettem. Az út se tőlem volt síkos. A patkányméreg az más... Azt személyesen kell odaadni...

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Na és sikerült kiirtani a tengerimalacokat?

ÉN: Dehogy sikerült... A boldogság kényszere közbeszólt.

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Mi az, papagáj, hogy beszélni is tud? És mit mondott?

ÉN: Először is, nincs olyan nagy autóbusz, amelybe az összes tengerimalac beleférne. Másodszor, ki tudja, hány tengerimalac van... Harmadszor, mindaddig, amíg az ember foglalkozik velük, úgyis születnek új tengerimalacok.

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Na látja, hát ne foglalkozzon velük!

ÉN: Igaza van... (távozni készül, ajtónyitás)

RÖHÖGŐ FAKUTYA: (utánaszól) Most hová rohan? Hiszen még mindig nem tértünk a tárgyra...

ÉN: Szokott álmodni?

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Előfordul.

ÉN: És mit álmodik?

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Hö-hö... Azt álmodom, hogy akadémikus vagyok.

ASZTALOS: (kalapácsolás hangja) Hallja? Minden attól függ, hogy az ember a kalapáccsal eltalálja a szög fejét... A tengerimalacok azt álmodják, hogy tengerimalacok. A valószínűtlenség bőrébe bújva sem gondolnak autóbuszra és szakadékra...

ÉN: Hö-hö...

RÖHÖGŐ FAKUTYA: (szigorúan) Mit röhög?

ÉN: Az jutott az eszembe, hogy alighanem a Maga életrajzát fogom megírni. Az akadémikusét, aki azt álmodja, hogy akadémikus... (ajtócsukó-dás, távolodó lépések, heherészés) ...Miért ne? Lehet, Röhögő Fakutya is én vagyok, néha izzad a tenyerem, összenyálazom a párnámat... Az undoromba belefér Fakutya... Általa megszemélyesül az undor, kilép belőlem, megszabadulok tőle. Lássuk csak azokat a bábfigurákat! De most majd úgy játszom velük, mintha Fakutya figyelné a mutatványt... Hö-hö...

KÉKHARISNYA: Maga olyan, mint Pascal!

ÉN: Höhö... Én?... De hiszen ez teljesen lehetetlen! Fakutya nem én vagyok, Fakutya ott leselkedik a leíró nyelvtan harmadik kötete mögött és onnan vezényel...

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Tengeri malacok az autóbuszhoz!...

ÉN: Én is?

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Természetesen maga is. Maga az első számú tengerimalac. Odaül közvetlenül a sofőr mellé!

ÉN: De hiszen mindjárt itt a kanyar... és errefelé igen síkos az út...

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Hö-hö...

ÉN: Zuhanunk, minden darabokra törik!... (hangos nevetés) Tulajdonképpen erre a nevetésre ébredtem fel. Gyanakodva néztem körül, a nevetés forrását kerestem, de valamennyi sarokból csend és rendetlenség kémlelt felém... Bódultan a fürdőszobába tántorogtam... (vízcsap hangja) ...Szétkentem arcomon a borotvakrémet, és a tükörbe bámultam... (hangváltás) Látod, megdöglöttek a tengerimalacok!

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Hö-hö!...

ÉN: Végre te is közöttük voltál, éppen te, aki nem tudtad magad tengerimalacnak elképzelni.

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Hö-hö...

ÉN: Marhaságokra voltál kíváncsi, Kékharisnyára és Pascalra... Gavallérral

és Buta Főnökkel játszottál bábszínházat...

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Hö-hö...

ÉN: Bajazzo voltál, és utánoztad Sanghaj Lilt...

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Hö-hö

EN: ...Porszívógépbe bújtál, s most beszállsz az autóbuszba, a sofőr mellé...

RÖHÖGŐ FAKUTYA: Hö-hö...

ÉN: ...Ha befejezem a borotválkozást, lehúzom a pizsamámat és felveszem az ingemet... Meleg van, ma megint nagyon meleg van. A szoba egyik sarka teli forgáccsal. Ez az asztalosműhelyre emlékeztet...

ASZTALOS: Minden attól függ, hogy az ember a kalapáccsal eltalálja a szög fejét...

ÉN: A forgácsok közül elővillan egy mondat...

ASZTALOS: (betűzve) A BOLDOGSÁG KÉNYSZERE...

ÉN: Megpróbálok szavakat enyvezni hozzá... De nem megyek semmire

vele... Megkötöm a nyakkendőmet.

ASZTALOS: És?

EN: És semmi... A tó vize Kukutyinnál 23 fok, az árucsere-forgalom emelkedésével gyűrűző kapcsolataink eredményesen tovább élénkülnek...

A rádiójátékot németül bemutatta: WRD, ORF, Deutschlandfunk, SRG