Kalligram / Archívum / 1995 / IV. évf. 1995. november / Zátonyok; poggyászában csillagokat cipel; Ájultan; Esőcseppek

Zátonyok; poggyászában csillagokat cipel; Ájultan; Esőcseppek

                   

Zátonyok

                       

Megkövesedtünk. Oldalunkban dús lakomák

lerágott csontjai. Szánkban megdermedt szócafatok.

Emlékeink homokszemcsék az alvó tengeristen vállán,

mozgó kígyónyelvek a barlangok réseiben.

Falernumi óbor folyik az ösvények letaposott testén.

A hegy oldalába kapaszkodó sziszegő ostorok

a fák.

                   

                   

poggyászában csillagokat cipel

                     

felfordítom és habosán csurog a vére

fehér pihék röpködnek tányéromon

szúnyogok csípnek a szavak farába

s a gondolatok férges almák

nagy robbanással pottyannak a földre

                     

                               

Ájultan

                     

A nap égő szörnyeteg.

Bennem is tüzel.

Ájultan sodrom terhemet,

akár a leforrázott folyómeder,

s magamból parázzsá égett,

apró köveket köpködök.

                     

Dögmadarak gyomrában gyülekeznek

a felhőcafatok.

                 

                     

Esőcseppek

                     

a föld hasadékaiba gyömöszöli

kesztyűjét az éj

a szikla nyakában kígyóból font lánc

ékköve óriási varangy

lelkem tömött felhő

terhét ijedten görgeti a szél

s repedt zsákként heverek az égben