AKO KEBY / MINT(HOGY)HA

Az irodalomról való gondolkodásunkban az utóbbi évtized során a legnagyobb forradalom valószínűleg annak a régi tudásunknak az újrafelfedezése és kellő teoretikus mezbe öltöztetése volt, amely szerint az irodalmi mű a sorsával és olvasataival együtt az, ami. S ha ebből a recepció-esztétikai posztulátumból az következik, hogy az a mű, amelynek sorsa és olvasatai vannak, az minden valószínűség szerint mű, akkor Farnbauer Gábor Ako keby című szövegéről bízvást elmondhatjuk, hogy mű, mert egy évvel ezelőtt első megjelenése (Romboid 94/6) óta vitathatatlanul sorsa lett, és már olvasatai is léteznek.

Kezdődött ez a sors azzal, hogy az addig csak magyarul író szerző (Peter Michalovič fölkérésének hatására – a szerk. megj.) rájött: a szlovák nyelv számára olyan negyedik dimenzió, amelyet neki alkotóként is okvetlen meg kell tapasztalnia. Elhatározását tett követte, s korábbi létmennyiségeinek s a szlovák nyelvnek a szorzatával olyan új kiterjedést teremtett magának, amely a korábbiaknak természetesen bizonyos olvasata is.

S folytatódott a mű sorsa azzal, hogy e sorok szerzője lefordította magyarra a szlovák nyelvű mű egy részét (Mintha – Irodalmi Szemle 95/2), s ezzel az archeszövegnek (amely természetesen nemcsak a szlovák forrásnyelvi szöveggel egyenlő, hanem azzal az emlékezetes „ibolya illattal” is, amelyből az egyik hazai sajtóorgánumunk – Eco jegyében –„rózsaillatot” csinált, s amiért én a szerző helyében egyáltalán nem sértődnék meg, mert az ilyenfajta tévedéseknek az iránya is hozzátartozik ahhoz a bizonyos sorshoz), szóval e sorok szerzője a fordításával az archeszövegeknek szintén bizonyos olvasatát adta. S ha most a Kalligram az Ako keby még magyarra nem fordított részeit egy újabb műfordító közreműködésével közli (a fiatal és nagyon tehetséges Tóth Ildikó fordítását egyébként lelkesen az olvasók figyelmébe ajánlom), akkor az a fordítás természetesen már az alapszövegek negyedik értelmezését jelenti.

S akkor még nem beszéltem az Ako keby (Mintha – Minthogyha) direkt értelmezéseiről, azaz a már szintén létező kritikai olvasatairól! S bevezető szövegem jellege, korlátozott terjedelme miatt hadd ne is beszéljek róluk. De azért nem állhatom meg, hogy az esetleges újabb értelmezésekhez egy szempontot itt fel ne vessek.

A modern világtörténelem nagy háborúi – az egyéb motivációk mellett – sajnos, mindig kultúrák, nyelvek harcai is voltak. Mint ahogy kultúrák és nyelvek (sőt szavak) harca ma az a szerencsétlen balkáni öldöklés, amely nagyon könnyen torkollhat „világtörténelmi háborúba”. – Farnbauer Ako keby-je (Minthája – Minthogyhája) arra is példa: hogyan lehet az egyik kultúrából, nyelvből a másik kultúrába és nyelvbe fegyvertelenül, gyilkosságok nélkül, sőt az irodalmi értékeinket gyarapítva átmenni és oda-vissza közlekedni. S még valamit!

Talán sokak számára meglepő lesz Farnbauer Gábor meglehetősen steril-irodalmi szövegének ez a lehetséges aktuálpolitikai értelmezése, de nagy a gyanúm, hogy a mindenkori mű mindenkori sorsához az ilyenfajta aktuálpolitikai olvasatok is szervesen hozzátartoznak.