Bruegheli október; Áprily Lajosnak

Bruegheli október

Márványvörös égaljon lassan

süllyed alá a Nap korongja.

Az aszottfüvű legelőkről

hazafelé ballag a csorda.

Egy suhanc nógatja suhánggal

a lemaradt, tétova tarkát,

nagyokat bökve a farára.

Az út mentén, a rozsdamart fák

ágain vastollú, pohos

varjak kárognak, dögre-sóvár

tekintettel fürkészve körbe.

Ősz paraszt áll a fordulónál.

Görnyedt vállán kötegnyi száraz

gally, süldőnyulat rejt iszákja,

mellette kiürült boros-

flaska, kenyérvég, madárlátta.

Lúdbőrzik medrében a tó,

hulláma vadkacsákat ringat,

de már kék jeget álmodik.

S míg fönt az esthajnali csillag

kigyúl szikrázva, villogón,

meredek, szélfútt kaptatón túl

bodros füst száll az ég felé,

völgyi falu harangja kondul.

Aranyló ablakok mögött

vacsora gőzöl gomolyogva.

Ajtónyikorgás. Kint kutyák

vonítanak a csorba holdra.

S míg a korcs bodzabokor fonnyadt

ernyőire dér hull szitálva,

bent a házban elnehezült,

fáradt testek zuhannak ágyba.

Áprily Lajosnak

nem láttalak soha

szikár szálfaegyenes öregember

fegyvertelen vadász ki tenyeredből

lányos őzeket ágbogas agancsú

szarvasokat etettél ordas

télidőben vagy madárszavú május

napja alatt kőből kibuggyanó

forrás fölé hajoltál

barangolásaid közt kifigyelted

a pisztrángos hegyipatak

tükre alatt futó

fürge vízirigót

s őszapók pintyek harsány énekét

kottáztad le pontos dallammenettel

olvastál hurkot-vető csiganyomból

bibliai igéket

repülni vágytál az őszi égen

tovahúzó vadlibacsapatokkal

olykor szívesen-látott

vendégek költők és diákok

gyűltek muzsikás lombú

nyír-szalonod asztala köré

nyáralkonyokon bámulva hosszasan

a száraz gallyakból rakott

tűz lobogó lángnyelveit

míg egy-egy denevér

szárnya surrogott az esthomályban

vagy bagoly huholt közeli facsúcson

nem láttalak soha

a messzeség ködébe tűnt

Erdély hegyeit esztenáit

emlékeidben őrző hű poéta

de hallom szelíd hangodat amint

tisztán fülembe csendül

az Idő lassan forgó lemezéről