És sosem

A szart, a bodorítottat, és

a kerékben izzadó ondót

faltam, két pofára ettem,

szopogattam ujjamról

a húgy sárgaköves savát,

a sivatagban, a huszadik

napom alatt, a fogság

acélmarkában izzadva ki

a halált, a drága szörnyeteget,

amely homokkal

tömte testem, a zsákot

állatbőrbe foltozta, és most

tevetalpon mint suta papucsban,

tigrishát alatt ugatom

el kutyapofámmal

az embert ki magamból

az öröklét állati

szuroksötétjébe, de mégse,

mert ott sem én vagyok,

és sosem halott.