Főcső; Órák; Álommalom; Az árnyékember
Főcső
Ott kezdett szivárogni minden
a kerti bádogasztal mellett:
az esti anagramma volt a forrás.
Azt rakta ki, hogy Főcső:
úgy értem, Nagyvilági, tette hozzá
nagyvilági kézmozdulattal.
Csak otthon jutott, már másnap, eszembe,
hogy ha tulajdonnév, akkor nem is ér,
de addigra már nem ért a nevem.
És majdnem három évre rá a
Podmaniczky utca sarkán egy férfihang, hogy:
„Reméljük, nem a főcső tört el.”
De igen,
gáz van, uram,
a főcső volt az.
A főcső.
Órák
Nyálbuborékos kisgyerek
bámul a vízbe mozdulatlan
tólelkek élnek a fenéken
faághalakban kőhalakban
gyümölcsök érnek a fenéken
síkos ágon gyerekarc fénylik
hogyha leválik fölfelé jön
halhólyagon a víz színéig
zsibbadásig tutajos lények
mennek felhők viszik a hangot
szandálhajót vízibeszédet
holdudvaron a kapu csapkod
kannamélyből kéménymagasból
visszakongat színtelen arcom
harangtorony vagy kút a nappal
zuhanok vagy szüntelen alszom
Álommalom
Ki forgat engem a fejében,
engem, a képzelet szülöttjét?
Ki gondol engem át az álom
sohase látott túlfelére?
Meghánynak-vetnek és kiköpnek,
megvetnek majd, kihánynak.
Vetetlen ágyban forgolódva
magad kiköpött mása alszol.
Kiforgat majd, aki kigondolt,
tűzgyűjteményed elkobozza:
magadtól fordulsz ki magadból,
mintha a képzelet vetélne.
Aludjék benned az, ki forgat:
hátha alvásod elfogadja
a hosszú, meddő kacagás és
magakellető sírás atyja.
Az árnyékember
Elég necces labdákat küldesz, édes,
ez az Adrién például nem jön át.
így névre jó, csak testközelben éles,
mindezt nem azért mondom, csakúgy: nahát.
Elállt végre – beszéljünk erről inkább –
abbamaradt a több napos eső.
Maradjunk annyiban, hogy ez még
nem volna baj, csak nem túl jóleső.
Jutott más is az éjszaka eszembe:
hogy a bólogatás halogénlámpa,
itt kéne légy, hogy te is lásd, ha szembe
állok, kicsit az elveszett cicára
hasonlít, ahogy a fejét tartja.
Míg néztem, kikísérleteztem
egy kétarcú embert a falra,
egyik kezem a másik kezemben –
– ez nyilván nem fog összejönni újból,
de én a helyedben vigyáznék magadra,
szóval egy kétarcú ember ujjból,
mintha imádkoznék, a falra,
hajnalban aztán valaki hívott, de téves,
az is lehet, hogy az a kétarcú ember,
hát van-e egy árnyéknak hangja, édes,
és mit csináljak a két szabad kezemmel?