Tündelevény; TÜNDELEVÉNY-ÁRNYÉK; Tündelevény Kelevény; Nőúr ír baba sír
Tündelevény
(Denevér-dal; hősi ének; ősmagyaros; címadó vers:
aki első, Tündértelevény című kötetemből –
persze, még a rendszerváltás előtt –
tisztelettel kiszerkesztetett)
A mi h-ősünk nagyot halló
hulló faroktollú holló.
Nekem, neked, őneki
tündöklik a feneki!
Mi emberünk bélelt bátor,
frászt kapott a gólyabá´tól.
Nekem, neked, őneki
tündöklik a feneki!
Mi asszonyunk fűzős szüzi,
kőtt tojását éhhel főzi.
Nekem, neked, őneki
tündöklik a feneki,
de feneke!
A mi fiunk nulla-bulla,
A földről az égbe hulla.
Nekem, neked, őneki
tündöklik a feneki,
de fenékig!
A mi házunk tükrös-tágas,
állhatunk benne tótágast.
Kisistenünk trükkös-trágár,
értünk bármi árat drágáll.
(Vallj be minket is, Szent Ágost!)
Nekik, nektek – énekünk,
tündöklik e (segébe-is-) fő nekünk,
ó, fenőköves főnökünk!
(1983)
TÜNDELEVÉNY-ÁRNYÉK
(alkalmi vers: apropótversszakok a KalligraM – monogramom: KM! – női számába)
KiMnek még mindig a segében is feje –
sebtében ítéljük, kinek még mindiga:
(Tündi lévén már elég vén:
bűnnel teli bendő – Bündi!
és még tenmagából meg sem is született?!
S ha nem tudná:
először a fő születik,
s bírjon várni a far!
s magzatburok
s szurok...!)
peidagogosz-nénénk tán azt hiszi, azt reményli –
(agyféltekék között –
szülni és születni hogy féltek ők!
átvillan selyemfény,
átrobban rettenet, öröm:
nincs más remény kívül e kör-körön?!),
hogy a gyerek nem is a könyökén, s nem is kisujjából,
nem sószórólyukon, s nem is Woyengi-anyóból,
hanem az embernek a
fenekén jön ki
(mint én hittem gyermekként egykoron):
s ezért szülők, s szülhetnek ők, ha belegebednek is –
a sármos, hasmenéséé, beszari férfiak!
(Megálljatok, ti kútfúrók –
kútmélyen lapul a lépték? –,
villanyfűrészesek,
ti tárnás női vájatok, lármásan cuppogó tájak,
csak várjatok!)
***
S kinyalván, kivágvák a nyelveink
s (állásából) jó főnökünk,
s én, ki titőletek el-s-elbitangolok,
s euláliázom:
tüzes nyelveken beszélek,
mint aki bő lére ereszt –
hol van már innen a kereszt?!:
éppen most tákolom,
s majd feszítek rajta,
afféle jófajta! –
mint egy Penderecki- (kortárs; nem rock-!;
zenei) albumon – aláfestés; hogy zene is legyen –
arcmásom korpuszon:
„Passio et mors domini nostri Jesu Christi...”
s hízatlan házalok – bírjam? Mirjam! (nagyhas?) –
(ehess, ihass, ölelhess, szülhess, születhess újjá, s alhass,
továbbá elköthess és alkothass?):
bajt visz – tüzet? mint tünethordozónk? –
vagy bajnokunk?
hírt hoz vagy jajnokunk?
hámló ajkaidra – e női szám! – csókot én lehellek,
sikált homlokodra kürüsztöt mázolok;
s túlélni sincs okunk,
ükunokánk, te köbüki, no, higgy nekünk:
hisz a látvány a szemünket – rézkélgyó a boton?
Botond buzogánya? Lehelnek kürtje volt! –
majd kiböki (és hol maradt Blöki?!):
sírhatnak az üres sikátorok!
Szivárvány-televény alatt
halványulón a cél
(kiment a pucánkból
szépség-emulziónk, a báthoriböskés, a vér,
s nevet rajtunk nővér, haver, embrió és fivér; s nevem neve: Idnek Airám,
szőrre-bőrre, mezítlábbal bátran állj rám! elefántagyarra, kisebbség-magyarra –
no, ne mondd, hogy gyurma! –
támaszkodj rám!):
teleológiánk – se láv se pompeji! –
kohászba fúlt
felbugyborgó
beolvasztott acél!
S szép Airam Idnekünk –
fene aki tudja:
bolond vagy fenomén?
lány-e vagy lényegünk?
vagy csak az animánk?
netán a perszónánk?
beárnyékolt fehér személy
és férfi-kóceráj... –
összehúzó hüvelyi izmaink,
és nem mint széthúzás pesszoás másnevű prosztata,
ó, a heteronóm!
idvezlégy-hírnökünk,
ki most köztünk időz,
ég-s-földközi kalóz dizőz,
mennyei és pokli ügynökünk:
tényleg: ki ő nekünk?:
földből s égből – sarjadt! –
ígyen kirekesztvén –
keresztrejtvény? karmikus kereszt-tény?
idejét- és divatjamúlt balklitorisz őskeresztény?
„Ő lenni királylány? (mint mindenki – ? –)
de ő kétszeresen (analfabétáknak: dupla kereszt!):
anyja neve: Király,
s apja: honfoglaló-törzsszövetség-feje-Kendi
(de azért kár korán jó látóhelyekért tülekedni...);
a szent neveknek, persze, jól le kell süllyedni!,
s a fentebb nemeknek, jó Sophiám – rudolfsteineresen
s hermésztriszmegisztoszosan anyagba le! jó koszosan,
(megtisztítva minden szennyek által –
nyiladozva lesem nyilad;)
felemeltetgetni: jó agyagos! fátylat,
lógó emlőt, forma – sátrat;
s osztogatni vásári szó-fiát...
S nécsak! mégis: ott lóg a kereszten –
s jó ez, hogy jó nekünk?
(s nem csak alkalmi áldozat, alkalmasint)
vagy még csak cipeli, hátán –
mint Woyczek az őrbódét, bakterbódét
Szász János filmjében;
vagy a szülőágyat:
és távozz tőle! és nem segít a sátán!
(És ne feledd: szentesi! és a numerológia szerint
jó krisztusi sors-számai vannak, miként cici-punci-popsi!;
és a Vízköpő jegyében s korszakában, igen, ott született s oda,
és mostan e női vátesz – akiért egy új Heródes
máris tűvé mindenkit s lóvá tesz – tüstént mindent jól jóvátesz,
hisz női megváltót várnak most a komoly időfizikusok,
aki már szerintük rég meg is született, itt, a magyar jonhban (szűben), –
de hogy hol él, titok! – ha nem is Pannon-ban...,
páneurop-honban!)
És szólva szól:
szám kipeckelt – kipeckelt női szám! –:
hogy tudnék így mindent elmondani,
lelkemet lapodba tennem, lopva és sutyiban
térből a síkba oltani,
vagy csak sikojtani:
csak jönne már belőlem
alul-felül!; tolok, nyomok (tollat fogok s nyomot hagyok?),
mintha már szószólnék, megbocsáss, sz...nék és szélszülnék,
s mindjárt elkészülnék:
csak jönne már belőlem,
legalább nyomokban,
lássuk: mit nyomok a latban, a jóslatban!
csak bújna már belőlem, dűlne, lőne, bukna, türemlene
ez a fene-de-fene ki!
S jó ez, hogy végülis megjő nekünk?
s jó ez, hogy jó nekünk? –
ha nem is mint egy Godot,
rímbe vitt aggódó!
(De mit is akartam ezzel ki-
mondani, ki-fejezni magam,
sőt: önkifejezni –
minket,
ó, ős-te-én!)
*́**
Héthatáron innen,
hol a kanászfarkú kismalac túr –
jó kis hely ez!, nyáron nem túl hideg; pulóverem mohair;
és közel van ide, határon túl,
a mohi reaktor –
s te itt, mint szoboravatón, velünk maradsz –
nem egészen úgy, mint Ő, az üldözötted! –
itt, a diósjenei tóparton,
Elmélkedéseid, ahol állítólag percegő éjeken
te is írtad, két csata közt
(sátorodba mikor – helyes pannon gyerek! – fiúruhába bújt leány?
mint sékszpír szerelme? – belopóztam...)
(kvádok s markomannok a hátamban s szemben!;
köztük lehetnék már csak narkomán...!):
keresztényüldözőnk, szellem szerént már majdnem keresztény! –
mit szólsz ehhez, jó Marcusom,
Aureliusom,
márkás aranyágam...?
Most hajnali 4:51, 1997. 11. 21.
Álmukban is hívnak a gyerekek... Ha isten is úgy akarja, mindjárt folytatom!
(nőúr nem ír
baba sem sír)
De most nem akarja.
Tündelevény Kelevény*
Tünde lévén még korán-vén – / tip-toposzos, téptapaszos, csip-csip-eszes –, /a mi lányunk Magfúz Szuzi: / Maja-fátylát, molyirtózott – / szivárványló és örvénylő / ő-kelméjét – (kisfalloszú) bosszú eszi. / Szülőcsatornája – földeket szétválaszt, ember! / vizeket összeköt, ez isteni! – a szuezi. / Atomerőműve természetest – ha jól látom, / míg áttűnik ily avittba; / finom és nőies manővere... –, / és az ő testének templomáról beszél vala, / amikor kieszel vala- / kit – / tettest tettet, lelket lékel e test: / Mohi: / (valaha kapáltam muharos földet itt, / és most pofán vág a profán, őserdő-aprófánk hasad: / „anya, tényleg, süssél fánkot!” - / engem, a szentesit-svätušeit!) –: / „Mohó mohovcei mohikánkám! / Se elsőm, se utolsóm! / Te világra szóló provinci punci-princ! / Jin-jang kiben így egybesül: / mohikancán / átfolyik selyemfény / átruccan rettenet, öröm / neuron-falkán s kőkövön, / halálközeli él, elmenyomon – / ez még nem a feltámadás! – / Még ríhatunk élményemen, / mennyei jó agyi orgazmuson! / Még át-meg-átesztéticizellálgathatom... / / Denevérek lógnak benned...! / Álmodván a holnap leplombált álmait, / vagy csak egy ál-mai álmot, / álmélkodván tegnapi álmokon / mint futóhomokon (Szindbád): / felfelé futó ráncok homlokon és keresztbe...! / (Csernobil és Tarkovszkij idején / kézenfogva meztelenül / búzatengerben futottunk – / de azt még odaát...) / Itt meg most van. / S amíg forgolódom és átvergelődöm / láncreaktív és anti-kafkai metamorfó-soron: / gyermekem, hátán kalimpál, / valahány gyermekem – bogárkám, angyalom: / –- „Anya, most változzál királyfivá, / ne-te-neti nátó-hazafivá, békává, jetivé, / gyógyfűvé, te anya, aranyos hátú gyík- / leány, / tudod, kiért annyi vesződségbe keveredtem, / amikor kinéztél a klastrom ablakán! / Kedvenc sárkány-eledelem!” / – „Én csak 3-fejű tudok lenni, legyen inkább apa!” / – „Jó, akkor meg apa legyen az 5-fejű, te a 3-fejű, / és kész! / Gyerünk! Ne félj: / én majd legyőzlek és kiszabadítalak!” / / (Szellem kell nekiek? / Ártalma-se, értelme-se mese?! / Én, ki titőletek el-s-elbitangolok...? / Hallás után – a hit? / Fényes / fejét ezüsttálcán hozod?! / Hát szellents / egy villonit, / tündökletest!) / / Felhőt szánt a fény-eke, / szítja az éjt: / mondssza, vajon kellőképpen félnek-e...? / / Kisürdüng ül bilin – giling-galang! – / félfarral, hátranéz, / türkiz kőre, / rakásra, / földre föl: / „Jót trágyáltam, ámbátor szabadon – / féljek-e?” / / Nem tündöklik semmim e maszaton – / koprovit-kekszemen kipusztult masztodon –: / szállj, teleírt, te tovalett papír, / interneten és faxomon, / netene s netovább! / jó Zolinak / e fejre fel s fejre le! / / [Odin, ha fejre es, legott! a félszemű – / féleszű s féltökű, vagy tökéletlen?; / (vagy inkább egyszemű, együgyű s homogén?) isten / kilenc napon át lógott / fejjel lefelé a világközepi fán – kőris – / apuci, jaj, a fánk! – / hogy / megtanulja a költészet, / a varázslat titkát... (kóros?)] / / Sírjon, aki sirsászanámra néz! / / (Keresztfámra / mégse rakhatsz / mindent, / mint karácsonyfádra! S alá. / Csak magadat!) / S felpufogtat néhány vaksi csillagot. / /***/ / S a térdelés derékszöge! / Tér-és-idő bár minden irányból, tudjuk, átjárható: / szent az a hely, ahol megszökhet az ember – állítja a papunk; / És kinyílik lukas / zsebemben a bicskám, ollóm, / Croce A szabadság hitvallása / hasát / felmetszeni: / ugorjék ki végre belőle Piroska és a nagymama / s a vad vadász! / Szent az a hely, ahol állítólag összeszakadnak az emeletek; / s szent ez a hely s félelmetes: / itt angyalok járnak, / és én / résen vagyok: s rámomlanak a / szabadság – / földrengéses szent Assisi! – / emlő-nemlő lágy lépcsőfokai. / S közben ott járok én, ”hol utoljára Orfeusz járt”, / s egy szép életműben, nem Eurüdikéként, Károlyi Amy. / S kár, hogy a Szentlélek / felőlünk még mindig / az utcasarkon álldigál! / (kérdés-e, hogy milyen nemű; pl. gáz-e?; / s kire les, ha rám vár?) – / sóhajt fel Bunuel; tán filmre is vitte, akárha szobára...! / S a pad alatt (miféle pad?!) – szentszarozta tornyán / szeretet szorzása, szerteáradása / keres önmagának költőhelyet? – / Jung, ott (k)animászkál – / és kit keres?! / Don Giovanni arcán maszkul a feminum / és szorul a párás sisakrostély... / Vagy-vagy hegyén – Bíborgomba-csarnok! – / egy trinitás-estély (jó álkosztolányis!), / s zene, zene, ó, kirkegór! / s tánc is, vagy ez valami kergekór? / Virágtalan kristály-ámulás (árulás?). / / ***/ Orland-girland csikland; porland-art, tumulus; / (s Tertullianus is – ezt meg Faludytól tudom: „Gőgös szívvel utálta / az emberek nemét.” Hőböröghet! / Goethe csiklik szeretője hátán, / csiklózva ír; Egy egészen érzéki istenszerelem! / s rövid Ovid-átváltozás után / minőségünk átminősül mássá: / (perzsává a cicák, karakul bárányok feketéllő gyapja / (perzsa-) bundává s fehérré, / s egymássá / a békés szanszkritok: nekik ez nem gond – nem titok!) / tölgyfa s ciprus nem nő egymás árnyékában – így prophetál Kahlil Gibran; / s az androgün Vergil ma kit kísér(t)? / / Identifikálván ide-odaállván, csillaghúgy-pisilvén – / ifiú, öreg s vén –, / s mint láttuk: fekálván – individuálunk / hallga csak, hogy üvölt, rí bennünk Démétér, / lánya és lánysága után: én a néma ember, némber! / Valakiné-praliné! / Szinkronocite és – ok, ha holtan hever – / kakauzálisan. / / És nem érti – kognitív struktúrám, jó labirintusom, hozzád:/mihez máshoz ?!: / ragaszkodom! – és nem érti, miért ne lehetnék / alku / bölcs Szókratész s szépség Alkibiádésza között, / alku alanya, nem tárgya, / ellehetetlenült közö(mbö)s szerelme / Diotima alatt s felett! / Hiszen a jog engem is fogva(cogva) tart! / De hol a túlsó part? / Az út, mely immár testté érett, / egysodrású velem. / „Tudom, kinek hittem!” – / Csak fogj meg engem, és vágj nyugodtan / ehhez a kőhídhoz! / „Egy egészen érzéki istenszerelem!” / No, királyfi, rámismersz-e? / „Egy kicsikét vélekszem, de nem tudom, hogy az-e.” – / Kiben jel s jelentés – Személy! – egybeolvad! / / Miközben a planktont nyeli, már köp, köp, / kivet engem (Rossz-nást) gyomrából a cet... / De kínjaidra, olykor, a nyelvedre, / mondd csak, kell-e ecet? / Jobb, ha hallgatsz! Semmi / beteljesült, bevégeztetett! / és etcetera... / Különben is: ki volt / nagyobb biztonságban, / mint te ott a kereszten! / S ki Van?! / Hogyha én nem vagyok: Ha-van! / / Lassan egy-ügyünkké érik minden – / írás és ornamens – lélek lékel lelket (szemérmetest): / ahol ég és föld (majdnem) összeér – / a köz-köz és a fesztáv, / ó, ős-te-én! / Betelt lehetőség: egyetlenünk! – / Tejútról tejelő jó ősteHén! / Csurrants magunkból is nekünk! / /***/ / Palotalyukpincsi. / Igen, palotalyuk! / S az ablakát kopasz faágakkal karistoljuk s kalotaszegekkel! / De te más vagy!: / májusfa-ágakkal, hajasbaba-fővel s hímes tojáskővel / simogatod / s búgod: / jövel, te fő, s elsőre most, fejem te szüless meg, / s bírjon várni a test – / Zeusz fejéből kipattant / Paliasz Athéné-nénikén: / ki sajátmagának – perdülj-fordulj énné! mint elektron spinje – / most épp Senki-spiné! / / *** / / ...és látjuk már, halljuk és szagoljuk: / kiment a ház az ablakon, / s benne mered a vénasszony – / a hieroszgámikus szüle, / s kétágú fiával (villával?) / villőseregletet rettent, / s dúlhat-fúlhat Feminiska, / mellplasztikás és áttétes, félmellű amazon – / (bármit szól is ehhez dölakroa / és a verskönyvemből önszántamból kikecmergett, / hivalkodásgyanús / zsülrönári nyuszi, aki szerint „a nyúl fészke / akkor is tele van / félelemmel, / ha távol van a nyúl! / s látja is a vas-sas, milyen magasan száll a vasvakond / s a vas fosa; / s mit kapiskál feminista milicista, e negédes / szebbiknemi, fehérnépi rendőri szerv, / és a szoba-pubi szubpublikum, / s dúlnak-fúlnak feltúrt krizantémok, rózsák, magnóra vett / sikoly-magnóliák, mandragórák! húsevő növények / s daliás dáliák / (csokrot dalia hoz – víkend-vakond; / éber percekkel fizetek, / feszítvén / kozmosz-kereszten, / míg ő öklend s csokornyakkend; / s lassan beáll a csend és ásítok –- ásatások? vakond? –: / nem hogy álmos vagyok! – unom! / s lehasítom / magam / a porondról, / a porrongyról, / és összerándulok, mint széttépett, szétiramult / felelősség – / hívásra ha felelni kell: / igen vagy nem, s nem langy! – / s vérrongy: törölni kell –: / szerteszét-kirándult, / percemberkék összebaszta / Nietzsche-dionüszoszi-porcikák, / koncert után, szétfingott sztárgatyák, tangabugyik. / Ön kiváló médium, ha tudnák a médiák! / No meg a porcicák a kanapé alatt, mögött; / heverni kell, haver / (asszony, ha verve jó!), / a forradalmakat jól leverni, / és bólét keverni, / mindent elsöpöri kell! / Bár egy női számban elférek én, / s le nem tarol a Lettre Internationale női száma; / de egy átlag 43-as férfi számban emberszámba veszni! – / Jaj, mi van a számban!: / eszem a zúzáját, a zuzmóját, / Prométheusz-máját tépem, sasom? / vagy csak, uram, transzvesztőhely-cicám – / a trónjáról / engemet ledöntött, mint ősanyát, / és hallga-tag felállt: / és én mégis letérdelek elé / s felháborodván fellálok – / ez sértés az egész nemre! – / párnak pár a párja, / árnak ár apálya; / kis infánsnő inflál és devalvál –, / űrközi sérülés; / defloreszkál: sok-sok fekete pont – rovásomon; / jutni s maradni is, jurta s aki kurta: / who the fuck is Alice in Wonderland? / kecskét és káposztalevél, balfasz farkas, / kivétel, mely erősíti, / erősíti a vádli-izmokat, / megbünteti a narancsbőrt – / te dugasz, te dugvány! – súgja Feminiska / s fröcsög és rikonyál: / „hát ember az ilyen?! nem-nem! gomba! – / olyan kisherceges!”: / egy fogalmi válságstáb, hogy bedugják a likat / a lelkiismereti kirakaton, / kotkot s kikirikí, / mindjárt felébred a kakas, s okosodik az éjszaka: / megszoktuk már: / mindjárt virradni kell: / varrógépen zörögni át – se esernyő, se boncasztal! – / százéves falakon, / s utána küldik a kappant – / fejemen egy nagy koppanás! – / s a kapitányt: / Főafeje főkapitány! / / *** / / De hát én afféle felvidéki, alsóruhás / árva és sereges ringyal vagyok; / tán útszéli, de nem autópályás, / hanem aki úttalan utaknak mentén / (vagy mentőben; nemtő?) / horizontál és vertikál / (thai-masszázs egy lelki-klinika-ablakon – / pardon, ez pantomim! –; / bedugnám én kezem-lábam, be én, az ajtóbbik lukon, / de épp foglalt vagyok, / mindörökre; / pedig mindig készen állok az ajtónyitásra!) / / S jaj, nem bírom abbahagyni, / szemtelen teremtés, a Te-remtést, / pedig titkos feladatom, hogyha jól emlékszem, / az istenség / passzív szemlélése – és hallgatnom, némber, néma ember, nem-is-ember –; / mint ki sírgödörben alliterál – / őriznem a nyílt titkokat! / / *** / / Ólálkodván, mégis: vigyázz: / „Isten itt járt.” – / és jár: / láger falán, láger falára írt, / ez kedvenc mondatom! / (Nem, mint szegény Nietzschénél is: / itt jártam én, isten! – talán...) / Köszönöm, hogy Vele járhattam itt, / mint egykor Ábrahám, / s – gázon átgázolva, mintha gazon?! – / Hozzá(m) / Vele megyek! / Ólálkodván, mégis: örülj nekem! / / Különben is: / Vele szólj, ne róla! / / *** / / Uram, Uram, mért hagytál el engem! / / Uraimisten, hiszen én vagyok az isten! / ó, ős-te-én! / S most elhagyom magam?! / / Hát nincs közöm Hozzám?! / Nincsen szív, mely hasad?! / Hasadjak én! / Több-mint-hasonlatod! / / Óh, irgalom atyja, ne hagyj el!
(1997)
_______________
*A vers eredeti, társverseihez hasonló tördelést terjedelmi okokból – a szerző szíves hozzájárulásával – megváltoztattuk. Az eredeti verssorokat, sorközöket a szokott módon jelöljük; a térbeli elrendezés, sajnos, e módszer szerint nem jelölhető. – a szerk.
Nőúr ír baba sír
(S. Plath emlékére)
Bár, lehetnék én is
egy Sylvia-epigon,
aki kikészíti,
mielőtt még magát!
a cumisüveget –
hogy rácsodálkozunk!:
(ha nem lennének elég rugalmasak
a lelki kötőszöveteim;)
(de én három-három éves korig,
két gyermeket
szoptatgattam szépen éjjel-nappal,
és nem volt se eltörős, se törhetetlen cuclisüvegem –
s azt hiszem, már nem is lesz...)
(dehát ez nem is az én érdemem –
na és a nem-levés?! –,
hanem a mellemé;
s nem igaz, hogy meg kell csúnyulnia...!)
de a tejecske sajnos kihűlt,
mire kihúzhatta volna fejét,
szép Medúza-fejét
a gázsütőből,
s a tejecskét
megmelegíthette volna
újra
a gázplatnin!
Lesz-e, ki mint ő –
azt a tűrhetetlen, szörnyű pótlék-
dudli-anyamellet
a kiságy rácsa mellé,
pontosabban,
épp a rácshoz támasztotta!:
őt is, örök rémálmából,
őt is a bűnéből –
feltámasztja?!
Igen, van, azt hiszem.!
Igen, van, azt hiszem.