Madarakkal telten a szoba, szent nyugalom
Németh Zoltán fordítása
...a villogó remegésben,
keresztezésben keringésben,
örvénylésben, a patyolattiszta fehérneműk
egymást követő köreiben,
az anyag állandó tökéletesedésében
a fehéren, csigavonalban keringő alsóneművel:
összefagyott, hideg kézzel,
ónos vízcseppekkel telefröcskölve,
a villogó, szikrázóan súlyos képek
kép kép utáni szövésével...
a gyufában megőrzött fény
(A madarak körözve
szelik át a légteret, és vízből hamuvá.
A madarak viaszfejben húznak el.)
Tűz hajol ki a lovak fejéből
futásuk közben – a rájuk tapadt ajkak
egymásba ragadó érintése kölcsönösen fáj – ó, az a
különös,
tisztátalan tűz!!! Az a tűz forró álmok
atomjait tölti, és fáj!!! Az a tűz
ajkak peremét festi meg, és hallgatózik!!
Üzenetek, súlyosak, varrás mentén összehúzott torok,
spermától ragadós szemek...)
világosabban, érthetőbben
Ujjának bütykeivel törte,
szétroncsolta, a gyökerekig merítette öklét,
Ízületeivel kitölti a száj üreget, (nemsokára) szellőztet.
Saját testébe csomagolja a vágy s az élvezet,
körültekerte őt, magához rántotta, a nyomás
tartotta össze csak.
Szájában már a ropogtatni vágyott kődarabok, kezéig rázkódik
tompán az íz.
Rekeszizma ráveti magát, csavarodik, a tüdő szárnyai óvják.
Viasszal megtömve, izzasztja nyál, vékony
sugárban tapad az agyra, sötétül kínja. „Arhat.”
Egy pillantás fölfelé: csapda, vibrál az enteriőr: madarakkal
telten a szoba, szent nyugalom.
a föveny dallama
A kezeken hirtelen árnyak jelentek meg:
Hullámok ütköznek a híd alatti csendbe, szorosan
tapadnak testedre, a torokban.
Ólomsúlyú futás, fáradt csoszogás,
szédülés az erekben, a vér útját keresztezve.
A szádra ajkak tapadnak, tudod? Az ajkakon üvegpor,
kristályaivá tört üveg.
Szétharapott ajkaid közt hideg levegő jár ki-be, hangok
takarják –
Füstfelhők (ezt mozgásban lévő monádok építik fel),
csönd, és felhasítják ezt a tájat. Tudod?
A mereven szétnyitott szájon keresztül ajkak
tömege hatol beléd, félig nyitott szemhéjak enklávéja (a
tieid):
Egy másik kéz hirtelen tűzbe lök,
egy következő felsért,
egy következő hirtelen feláldoz téged...
a sötétben
Sötétben mozgolódó
árnyak: héják kutatják
minden titkodat.
Hagytad, hogy belépjenek közös meztelenségünkbe,
én sem mondtam nemet. Kérlek, ne taszíts
le testedről egyetlen gúnyos pillantással se,
szeress, a tenyérhez szorított
tenyér puhaságával, igyál belőlem, míg el nem égek!
(És akkor, óvatosan, az éjszaka peremén, elmerülve
valamilyen szoborban: halványan töltöttük ki a teret.)
Hajadban fénylő csigák,
ujjaim alatt fekszel, derült, őszi nap,
csöndesen fekszünk,
régi sebeink gennyeznek csöndesen.
Hallgass még. Amíg öledben sokszorozódva
lélegzem be az elsüllyedt jelet, sirass el engem,
tűz és füst, halmazállapotok.
A sötétben – kioltva, a vízfelszín alól újra kidobva.
Kioltva, fellobbanva újra.
...egymásra fektetett kezek alatt zúzódik szét a kő a vérben.
Meghatározhatatlan halmazállapotban tapad bőröd
aljára. Majd ütés az üveg üreges oldalára,
ütés a másikra – nyelvvel az arc oldalára.
Szájba dugott ujjal,
szétharapva, rügyeznek a körmök. Fény csírázik ki az út
fénylő felszínére.
Villogó korongja egy ismeretlen haj bozontjában szemeit
fűrészeli...