* * *; * * *; * * *

* * *

nemlétem

denevére

nincsen szája

sem önmagába

néző arca

elhasznált

teste

semmi

csak üres lelke

egyensúlya

szárnya

az egyetlen

mely lebeg

a hontalan

valóban

mindig egyedül

önmagán felül:

kar melyet

nem érintett

az idő

* * *

talán csak másokat akart

megrémíteni

(bűzlik a haltól

s a félelemtől)

pikkelyek a szemében

és a vers

és a vers akár a torkon

akadt csont

így fogunk visszatérni

így fogunk visszatérni

önmagunkba

(a sivatagon át)

kiszáradt

folyók medrében

óriások bölcsőiben

így fogjuk magunkat

keresni

az élet térképeivel

homlokunkon

bizony

talán csak nehéz

írással arcunkon

s a kezeinken találjuk meg

magunkat

(mikor leapad a víz

s a tiszták fellobbannak

akár a madarak)

* * *

hét kar

ölelt át

hét kar

lökött el

s belémsétáltak

az árnyak

(a visszautasított

idő titka)

az írás mely

áthatol

a bazalttömbökön

bámulatos puhaság

és ott ahol a kő volt

a kövön

mosolygott

a por