Három év

A szlovákiai képzőművészet szemszögéből 1998-at röviden úgy is jellemezhetném, mint a miniszter és művészettörténésze, valamint 11 szobrász és a 25 bronzfej évét. Közpénzért, több mint 3 millió szlovák koronáért (kb. 20 millió forint) akkori kormánypárti politikusok, egyházi méltóságok, tudósok, újságírók portréját készítették el. Ez volt a (hajdani) kultuszminisztérium egyetlen figyelemfelkeltő tette. De következetes, hiszen szilárdan kitartott az 1995 júniusában sajtóban közzé tett A szlovák kultúra koncepciója című, négy évre szóló programja, valamint az 1997-ben, a szlovák képzőművészet évében megfogalmazottak és cselekedettek mellett. Az alapállás lényege nem ismeretlen a magyar kulturális berkekben, megegyezik a Budapesten újabban egyre nagyobb nyomatékkal követelt és hangoztatott jobboldali retorikával, amely a „kultúrrasszisták" eltávolítását követeli galériákból, múzeumokból és egyetemi tanszékekről. Van előkép: 1998-ra Szlovákiában bevégeztetett a négyéves folyamat, amely ma Magyarországon a legéndypéterek hőn óhajtott célja. Szakképzett, nemzetközi tekintéllyel és kapcsolatokkal rendelkező, pályázat útján kinevezett galéria- és múzeumigazgatók tucatját távolították el posztjaikról, s helyükre hűséges, a nemzeti elveket előtérbe helyező, szakképzetlen, ám megbízható káderek kerültek, természetesen szakmai megmérettetés nélkül. A központi költségvetési kiállítási intézmények így is néztek ki 1998 végén.

Ennek ellenére jelentős eredmények is voltak 1998-ban a szlovákiai képzőművészetben és képzőművészeti életben. Boris Ondreička révén, a pozsonyi Soros Kortárs Művészeti Alapítvány jóvoltából, volt szlovákiai résztvevője is a luxemburgi Manifestának, kivételes tevékenységet fejtett ki az ASPEKT feminista művészeti társulás (Drozdik Orshi előadása és azonos című folyóiratuk), és immár harmadik esztendejét jegyezte a somorjai At Home Galéria a helybeli zsinagógában rendezett tárlataival és társművészeti rendezvényeivel. Nagyszombatban folytatódott a Jana Geržová, a pozsonyi CC Centrumban pedig a Zuzana Bartošova rendezte kiállítás-sorozat. Nem a kunsthallékhoz vagy nemzeti galériákhoz mérhető intézmények, hanem a részben vagy teljesen az állami kultúramecenatúrától független helyszínek kezdeményezései, rendezvényei voltak értékelhetőek szakmai szempontból.

Több jegyzett teljesítmény közül is kiemelkedik többek közt a szlovákiai képzőművészeti élet élmezőnyében közel egy évtizede jelen levő Németh Ilona és a somorjai AtHome Gallery tevékenysége és annak fogadtatása 1998-ban.

A faltól a padlóig

(Németh Ilona művészete 1995/96-1998 között)

A természetes anyag, a veszélyeztetett és a sikátorszerű átjárhatóság jellegzetes, egyben tudatos, csaknem programszerű alkalmazása, valamint a polaritások metaforikus megfogalmazása 1995 és 1996 mezsgyéjén lezárult Németh Ilona művészetében. Az 1990-es, Labirintus című első önálló tárlatával útjára indított installációprogram az imént felsorolt kulcsfogalmak hangsúlyozása révén jutott el a prágai palmovkai zsinagógában bemutatott Fal (1995) című alkotáshoz, valamint egyéni kiállításain bemutatott műveihez, a budapesti Bartók 32 Galériában a Nádas installációhoz (1996) és a nagyszombati zsinagógában homokzsákokból felépített (második) Labirintushoz (1996). A Németh Ilonánál korábban jellemzővé vált veszélyeztetett, szűk átjárót ekkorra a zárt tér váltotta fel (Fal, Labirintus), illetve installáció-értelmezése environment-é módosulva, terjedelme révén betöltötte az egész kiállítási teret (Nádas installáció). Ez lehetőséget kínált számára a közvetlen kapcsolatteremtés igényének félreérthetetlen megfogalmazására, amit a néző útvonalának, mozgásának szigorú meghatározása révén ért el. Az 1995-ben és előtte kivitelezett művekben csupán lehetőségként felkínált út ezek után egyetlen alternatívává, kizárólagossá vált azok számára, akik hajlandóak voltak a mű befogadására. A Németh Ilona munkáira a 90-es évek első felében jellegzetes polaritások, a természetes és művi világ konfrontációja, fokozatosan elmaradt, az installációk, a tér- és környezetátalakítások kivitelezésére választott anyagok új kontextusba kerültek, a narrativitás vette át a meghatározó szerepet. Ennek ismeretében állítható, hogy a második (a nagyszombati) Labirintussal beteljesedett egy konzekvens alkotói gondolatmenet, lezárult egy program. Az anyaghasználat, térszemlélet és téma szintjén kimerített gondolatkör azt eredményezte, hogy az első installációban felfedett eszköztár egy részének fél évtizeden keresztül történő alkalmazása már nem nyújtott további lépéslehetőséget. Kiutat egyedül a korábbi évek installációiban és objektjeiben hangsúlyozottan jelzett vagy csak látensen jelenlevő további kifejezőeszközök felé fordulás jelentett.

1996 és 1998 között Németh Ilona éppen erre tett – sikeres – kísérletet a hang, a videofelvétel és az akcióművészet némely elemeinek felhasználásával. Újabb zsinagógabeli bemutatkozásai során az Eltűnő Bábeli torony (Prága – Palmovka, 1996) metaforikussága mellett a processzualitás mozzanatával, az Út (Somorja, 1996) pedig a már-már elsődleges történelemillusztráción túl a kiegészítő segédeszközként megjelenő videofelvétel révén vált új eszköztár hordozójává. Legérzékenyebben az akcióművészeti elemekhez közelített, ami nem meglepetés az immár tizenegy éve Stúdió ertés alkotónál. Munkáiban egyre gyakrabban alkalmazta az akcióművészet eszköztárát, mégpedig annak érdekében, hogy a befogadó a lehető legszorosabb fizikai kapcsolatba kerüljön az installációval, illetve aktív részesévé váljon további alakításának. Az első Labirintusnál (1990) még alkotóelemként funkcionált ez a műfaj (mint ahogy a videofelvétel is), ám a további akciós elemre egészen a Vesszőfutásig (1994) kellett várni, míg a későbbi Nádas installáció, a homokzsákokból készült második Labirintus valamint a zsinagógába vezető, vasúti talpfából épített Út már magától értetődően élt az „interaktivitás" felé vezető gondolkodásban rejlő lehetőségekkel. Némethnél az eszköztár bővítése módosulást eredményezett a testiség korábbi értelmezésében is, „amely paradox módon nem kötődött az emberi testnek vagy valamely részének jelenlétéhez a létező installációban" (Geržová, Jana: Labyrint/ Labyrinth – Ilona Németh. In: Geržová, ].: Umenie aury / Art of the Aura (5)–(6). Katalógus. Galéria Jána Koniarka, Trnava 1996.). Mindez oda vezetett, hogy nem hivatkozott többé a néző jelenlétére, s maga a művész is performer szerepkörben jelent meg, pl. az akcióval egybekötött Úton c. installáció (közös mű Bartusz Györggyel, Somorja 1997) megnyitóján, vagy önmagát statisztákkal helyettesítve a Párkány – Esztergom „átHIDalás"-rendezvénysorozat keretében bemutatott Párkányi üdvözlet Vladimír Kokoliának (1997) című akcióban.

Az iménti összefüggések tükrében Németh két dél-koreai teljesítménye, azaz a Folyó (1996) című environment és a Koreán ready made (1996) reminiszcenciaként értékelhető, amelyekben a 90-es évek első felében már gondosan körüljárt kérdéskörre (pl. pigment) talált rá az ázsiai kontinensen. Hazai munkáiban ekkor már más szemlélet uralkodott, amely az esztétizáló installációval, a néző kitervelt bevonásával és a nőművészet attribútumainak tudatos vállalásával hozta létre új műveit. így a Párnák (Álmaink) (Zsolna, 1996) (poszf)minimális, csaknem purista eszköztárával, az azonos átjárhatóság-elvet követő Csónak (Zsolna, 1997) a monumentális tömegű anyaghasználat révén (mint a második Labirintusnál) vonta magára a figyelmet. Ezzel párhuzamosan egyre hangsúlyosabbá vált a Németh művészetében évek óta látensen funkcionáló érzékiség, legjelentékenyebben a Feküdj le! (Többfunkciós nő) objekt szeretkező, vágyakozó stb. női hangjai, bordó bársonya erejéig. A befogadótól azonos mértékű aktivitást követelő Söpörjük be a szőnyeg alá (Budapest, 1997) a Párnák és a Feküdj le! felépítését szem előtt tartva vonta be (végiggyalogoltatva a lepedővel lefedett talált tárgyakon) a nézőt az installáció funkcionálissá tétele érdekében. A titkok és rejtelmek világát a női mivolt, a nő szociális és társadalmi helyzetének (feminizmus?) eddigi legszignifikánsabb, elemi erejű kifejezése követte Nőgyógyászati magánrendelőm (1997) három darab nőgyógyászati vizsgálóasztala révén. Itt a három tárgyat – mellőzve az avantgárd ready made, illetve objet trouvé elvét és lényegét – egyenként nyúlbőrbe, bársonyba, 111. mohába csomagolta. Ezek az objektek Németh 1997-es tevékenységének súlypontjai, hiszen két egyéni (Budapest, Kassa) és egy csoportos tárlatán (Klatovy) voltak bemutatva, ugyanakkor egy másik szemszögből akár mérföldkő szerepét is betölthetik, mivel „a nőkép értelmetlen szimplifikálását" (Hlavajová, Mária: Interiér versus Exteriér alebo Na hranici (možných) svetov. In: Interiér a Exteriér alebo Na hranici (možných) svetov. Katalógus. SCCA, Bratislava 1996, 6.) célpontként választó erotikus, érzéki játékossággal telített kritikától a keményebb, csaknem harcosabb kinyilatkoztatásig jutott el bennük. Immár tagadhatatlanul a posztfeminizmus mezsgyéjére.

Németh Ilona két évvel a második Labirintus után, egy hallatlanul intenzív kereső periódus közepette, a posztfeminizmus tartományán belül maradva, egy újabb témára, művészetben kiaknázható, metaforikus tartománnyal is bíró jelenségre talált rá – a padlóra. Ez sem volt előzmények nélkül eddigi munkáit tekintve. A Párnák és a Söpörjük a szőnyeg alá című művei az akti válás-játékosság, a személyes tapasztalatszerzés és társalkotás folyamatára-örömére koncentráltak. Ennek esztétizált, csaknem az interaktivitást tudattalanul gátló folytatása volt a Lélegző padló (1998), majd ezt követte az ausztriai KulturKontakt bécsi műtermében produkált újabb, de egyben sokkal kommunikatívabb A meghívás egy szelet süteményre (1998) című environmentje. A néző belső élményére, átélésére apelláló megoldást továbbgondolva dolgozta ki az Exhibition Room (1998) című multimediális interaktív environmentjét a prágai Malá Špálovka galériában. Eddigi elvontabb, intimebb művész-néző kapcsolatát kiélezte és váratlan helyzet elé állította a divatbemutatók kifutójára fellépő, semmit sem sejtő tárlatlátogatót. A félhomály váratlan fényáradattá, fénytükröződések világává változik, lüktető zene szól és a tükörben a topmodellek szerepében önmagát látja meg a szemlélő. A „híressé", „sztárrá" vált látogató azonosul vagy elveti a felkínált helyzetet; paródia és a médiakultúra sztereotípiájának kegyetlen bírálata ez egyszerre. Ambivalenciát is tartalmaz, hiszen a művész „kézírása" csaknem eltűnik, a kifutó csaknem minimális képzőművészeti eszköztárat vett igénybe, a művész visszavonul, ám mindez helyett a nézőt hozza helyzetbe, sőt agresszíven kényelmetlen helyzetbe. A két véglet, a performer/akcióművész, illetve játék és meghökkenő elutasítás között oszcillálnak a reakciók, ám a műben fellehető vélt mélyebb tartalom csak oldalról szemlélődve, mások esetlenségét, zavarát, nemegyszer tanácstalanságát látva tárul a befogadó elé. Kegyetlen, mind a férfiak által irányított médiával, mind az elmélkedni, gondolkodni kívánó tárlatlátogatóval szemben. Németh Ilona Amerikába utazása előtt törlesztette hazai adóságát, ez a mostani multimedialitássá fejlesztett formanyelv, az interaktivitás tökéletes műszaki bevonása válasz azoknak, akik kifogásolták, hogy nem él a korábbi munkáiban rejlő lehetőségekkel, hogy megtorpan más médiumok eszköztára és a totális interaktivitás mezsgyéjén. Válasza radikális és csattanós, az ötlet és megvalósítás kitűnő, de ez nem elég, hiszen a tárlatlátogatók Cindy Sherman óta tisztában vannak a média, tömegkultúra, divatvilág és a reklámok alkalmazta sztereotípiákkal, a média mérhetetlen hatalmával. Mi több, az irónia kétélű fegyver! Németh Ilona e sorok megjelenésekor már új tapasztalatok birtokában választ is adhatott az imént megfogalmazott kételyre, hiszen a tavaly elnyert 1998 Fiatal Szlovák Képzőművésze díj (The Foundation for a Civil Society) negyedéves egyesült államokbeli tartózkodást tett lehetővé számára az ősz folyamán.

At Home Gallery

Zsinagógagaléria és művészeti központ a szlovákiai Somorján

A szlovákiai Somorja nem nevezhető ipari, kereskedelmi, közigazgatási vagy közlekedési központnak, bár történetében voltak a jelenleginél fényesebb korszakok. Ám a 90-es évek második felében a helybeli At Home Gallery az ország egyik jelentékeny összművészeti központjává nőtte ki magát. Franciaország, Csehország, Ausztria, Magyarország szlovákiai kulturális központjai választják rendezvényeik színhelyéül, támogatják Kiss Csaba és Suzanne Kiss magángalériáját. Minden tekintetben meghatározónak bizonyul a PRO HELVETIA és a pozsonyi Soros Kortárs Művészeti Alapítvány anyagi hátteret teremtő bizalma.

Az At Home Galéria 1995. decemberében nyílt meg, akkor még a Kiss-házaspár Gazdasori bérlakásában (Somorjai Kiss Tibor és Károlyi Zsuzsanna kiállításával), majd 1996 folyamán a Szlovák Köztársaság Zsidó Hitközségei Központi Szervezetének beleegyezésével művészeti előadások, rendezvények és kiállítások létrehozása céljából használatba vehették Csallóköz egyetlen épségben maradt zsinagógáját. A négy évtizeden át gazdasági és raktározási célokra használt szakrális építményt a galéria-tulajdonosok önerőből tették új rendeltetésére alkalmassá és méltóvá. Immár több mint két éve, 1996 augusztusában nyílt meg a zsinagógagaléria, amely a kezdetektől minden rendezvényével kivívta az országos művészeti berkek érdeklődését és a közönség figyelmét.

Időközben, 1996 és 1998 között, a szlovákiai kultúrpolitika erővonalai még dominánsabbá tették a somorjai galéria pozícióját, hiszen az 1994 óta tartó igazgató-leváltások eredményeképpen csaknem minden nemzetközi tekintéllyel, kapcsolatokkal rendelkező szlovákiai kiállítási intézmény pályázat útján kinevezett igazgatóját menesztették tisztségéből, akiket, egy-két kivételtől eltekintve megbízott igazgatók, az állami kultúrpolitikát szolgáló és kiszolgáló személyek helyettesítettek. Jeles művészettörténészek maradtak kiállításrendezési lehetőségek nélkül, a rendszerváltás által legalizált, korábban nem hivatalos vagy tiltott művészet képviselői ismét a képzőművészeti élet, a hivatalos művészeti intézményrendszer perifériájára szorultak. Az ekkor megalakult At Home Galéria kitűnő alkalmat jelentett mindnyájuk számára.

Somorja mindössze húsz kilométerre található a fővárostól, Pozsonytól, így kiállítás-megnyitóira, koncertjeire a fővárosi közönség is szép számmal ellátogat. Nem csak az – 1994–98 közötti korszak szempontjából – ellenzéki attitűd ad rangot a magángalériának, hanem elsősorban a kiállítók és előadóművészek rangos névsora és teljesítményeik. Itt jelenhetett meg hosszabb szlovákiai kényszerszünet után a cseh képzőművészet, többek közt Vladimír Kokolia, ]ifí Sopko és Martin Mainer művei révén. Ugyanitt kerülhetett bemutatásra a Stúdió erté 9. fesztiváljának ázsiai szekciója, a SOUND OFF intermediális projekt több rendezvénye, így pl. Michael Delia, a John Rose vezette Exiles trio, Lois Viktor és a Lois Tundravoice, a Transmusic Comp. koncertje, valamint a világ három pontján (Perth – AUS, Colorado Springs – USA, Somorja – SZK) egyszerre felcsendülő, The left Hand ofthe Universe című, három romos zongorára írt multimediális oratórium előadása. Itt lépett fel Lena Rothstein és a S.P.H.A.R.A.D.I.M. együttes, de Di Naye Kapalye is. Magyarországi résztvevők közül főképpen Szemző Tibor A túlsó part c. koncertje, az Amadinda, valamint az idei nyár folyamán Kocsis Zoltán és az Amadinda közös programja minősült jelentős szakmai eseménynek.

Nem csak a külföldi zenei előadók, kiállítások váltak a magángaléria erősségévé, a szlovákiai képzőművészeti életből is annak legjavát kínálta és kínálja jelenleg is a tárlatlátogatóknak, így Németh Ilona és Bartusz György mellett Denisa Lehocká, Petra Nováková és Jana Želibská mutatokoztak be installációkkal, videoinstallációkkal, illetve az legutóbbi őszi idényben Anna Daučíková és Ivan Csudai multimediális projektjei voltak programon. A galéria művészeti arculatát a Soros Kortárs Művészeti Alapítvány (Mária Hlavajová), a PRO HELVETIA (Dušan Brozmari) és a SNEH társaság (Michal Murin, Jozef Cseres) határozzák meg. Ezek közvetítésével került sor az ÁSÍTÁS című intermediális projekt kivitelezésére, mégpedig Miloš Vojtìchovskýnak, a plasy-i Metamédia Központ (CZ) vezetőjének rendezésében, a Piano Hotel című projekt és kiállítás lebonyolítását, illetve rendezését pedig a SNEH társulás, valamint Michal Murin kurátor biztosította.

Nemzetközi együttműködés tekintetében jelentős az 1998-as zsinagógaláncban való részvételük. Liliane Csuka svájci képzőművész idei tavaszi somorjai Oszlopok című kiállítása vándorolt tovább Győrbe, Nagykanizsára, Szegedre, Szabadkára és Kolozsvárra a helyi zsinagógákba. A záró rendezvényre a budapesti Műcsarnokban került sor novemberben. Az At Home Galéria pozitív külföldi megítélését az is növeli, hogy egyedül képviselte Szlovákiát az 1998-as budapesti ART EXPO kiállításon, bővítve ezzel eddigi tevékenységének körét.

A somorjai At Home Gallery nonprofit magángaléria, önkormányzati, alapítványi és egyéni támogatásokból teremti elő működésének anyagi hátterét. Minden vitán felül álló erénye, hogy az 1994–98 közötti szlovákiai kulturális kormányzattól függetlenül fejthette ki tevékenységét, és az ország egyik olyan művészeti központjává vált, ahol természetes a szlovákiai és külföldi művészet minőségi egybevetése. Az At Home magángaléria egyben a többségében magyarok lakta Csallóköz számára nyújt országos és nemzetközi rangú művelődési lehetőséget. Az új szlovákiai politikai helyzetben újra kell fogalmazni a galéria arculatát, tevékenységi körét, hiszen a legtöbb művészettörténész s a kiállító művészek többsége is ismét visszakerül a hivatalos intézményes galériai keretekbe. Ezek után a Kiss-házaspár somorjai tevékenysége nem az egyetlen elfogadható alternatíva szerepét tölti be, hanem a kiállítási és összművészeti dramaturgiát tekintve a létező állami kiállítási intézmények konkurensét látják majd benne. Ez az új viszony az alapítványok magatartását is befolyásolhatja, mégpedig nem az At Home javára, hiszen pl. a Soros Kortárs Művészeti Alapítvány (de további alapítványok is megemlíthetőek lennének) az elmúlt négy esztendőben hiába kereste partnerét a hivatalos szférában. Az előző négy évben marginalizált kultúra helyzete radikálisan megváltozott 1998 novemberében. A somorjai At Home Galériának az új feltételek között is meg kell őriznie jelenlegi színvonalát, nagy esélye van arra, hogy a honi és nemzetközi multimediális és zenei projektek megvalósításának immár hagyományos helyszíne maradjon, s ehhez társulhat még 8–10 hazai képzőművész galériai menedzselése, amit rangos külföldi tárlatok és a galéria külhoni jelenléte egészíthetnek ki.