A romák és a zsidók a szlovák folklórban

Részlet Krekovičová, Eva: Zwischen Toleranz und Barrieren. Das Bild der Zigauner und Juden in der slowakischen Folklore c. könyvéből. Péter Lang Verlag, Frankfurt am Main 1998)

A „másoknak" és főként a más etnikumoknak a folklórban való visszatükröződése a társadalmi emlékezet szerves részét alkotja. A „mások" létező képeinek fontos dimenziója tehát a múlt dimenziója. E képekre ugyanis gyakran jellemző, hogy rendkívül állandóak, tartósak, hosszú időre szólnak, s hogy az egyes etnikumok sztereotipizálásának mértéke a nép gondolatvilágában különböző. Az egyes képek (a „saját" képünk, az „idegeneké" vagy „másoké") ugyanakkor gyakran különböző történelmi rétegekben gyökereznek.

Ezek közül többet csak az írott történelem konkrét adataival való összefüggésük alapján lehet feltárni. A folklór itt értékes információforrás. Elsősorban az adott etnikai közösség konkrét társadalmi (Szlovákiában túlnyomórészt paraszti) rétegei állásfoglalásainak, értékeinek, érzelmeinek és érdekeinek kifejezése. A folklór hordozói látásmódjának, egy bizonyos „belülről irányuló szemléletnek" útján lehetővé teszi, hogy feltárjuk a különböző etnikumok vagy társadalmi csoportok kölcsönös kapcsolatainak különböző jellegét és főleg rangsorolását. Ezek a kapcsolatok különösen érdekesek az etnikailag vegyes környezetben és a hosszú ideig többnemzetiségű államalakulatokban élt etnikumok, nemzetek esetében.

A folklór mint az etnoidentifikáció megnyilvánulása

A folklórnak mint etnoidentifikáló jelenségnek a vizsgálata során kulcsfontosságúnak mutatkozik az emlékezet és identitás viszonya. Az emlékezethez így tulajdonképpen „alulról" jutunk el, az identitáson keresztül, mégpedig mentális képek kialakítása alapján. Az etnikai identifikációnak a folklórban való visszatükröződésétől, a képektől és sztereotípiáktól (autosztereotípiáktól és heterosztereotípiáktól) jutunk el a társadalmi emlékezethez. Itt kollektív jellegű jelenségekkel van dolgunk. (A történeti antropológia francia művelőinek terminológiája szerint kollektív emlékezetről, esetleg – nagyon bizonytalanul kihatárolt „nemzeti emlékezetről" lehet beszélni.)

Ebben az összefüggésben nagyon érdekesnek mutatkozik a territórium és az emlékezet egyes rétegeinek viszonya. Szemléltethetjük ezt a zsidónak a szlovák folklórban mutatkozó képével és attribútumaival. Ennek a képnek az egyes rétegei széles körű közép-európai vagy európai területi összefüggéseket mutatnak. Ezzel szemben a roma képe az ehhez az etnikumhoz fűződő viszonynak kifejezettebb (történetileg meghatározott) „szlovák", esetleg „magyar" specifikumait tükrözi. Ezek közé tartozik (Európának területileg szűkebbre szabott keretében) a cigány komikus figurája, amely kedvelt az anekdotákban, és amely a történelmi Magyarországon a paraszt vagy a katona régebbi, hasonlóan körvonalazott alakjához kapcsolódik. Bizonyítják ezt a 17–18. századi iskoladrámák (Küllös, 1993). Szemantikailag összefügg a barokk társadalomnak a parasztság iránti állásfoglalásával (Mikulec, 1995), habár gyökerei régebbi keletűek.

A saját magunk képe és az „idegenek" vagy „mások" képe a jellegzetes időt állóság mellett egyúttal néhány további jegyet is mutat. Rendkívüli ellenállóképesség jellemzi főként a leegyszerűsített képeket, a sztereotípiákat, kliséket. Ide főként a nyelvi sztereotípiák és előítéletek tartoznak. A folklórban meglevő képek mint a társadalmi emlékezet összetevői egyúttal egymásra rétegezik az egyes történelmileg determinált összetevőket, attribútumokat az időbeli sorrend vagy kronológia megkülönböztetése nélkül. Nem ritkán egymásnak ellentmondó álláspontokat és nézeteket is felhalmoznak, ugyanakkor sok esetben a képek ambivalenciájáról, esetleg az ambivalencia iránt megnyilvánuló tendenciájáról beszélhetünk. Lehet az álláspontok változásainak kifejezése az időben, az álláspontok különbözőségének kifejezése a közösség keretében vagy a toleranciának, az egyes etnikumok reális koegzisztenciájának és kölcsönös együttműködésének megnyilvánulása is.

Ebben az összefüggésben érdekes megfigyelni a „saját" képnek a mások vagy idegenek képének hátterén való kialakítását. Ez általában a „sajátunk" identifikálásának elvén történik a „más" tagadásának formájában. A „sajátnak" természetesen mindig a jobb tulajdonságokat ítélik oda. A kutatások általában azt bizonyítják, hogy a nemzeti öntudat növekedése egyenesen arányos az „idegen" etnikumok negatív ábrázolásával. A szlovák etnocentrizmusnak és a folklórban való visszatükröződésének különlegessége az etnikai heterosztereotípiák (a mások sztereotípiái) aránylag kevéssé határozott jellemzése. Az etnikai, illetve nemzeti identifikációt itt gyakran az határozza meg, hogy a folklór hordozója milyen szociális, esetleg vallási csoporthoz tartozik a társadalmi rangsorban. Megvolt itt a történelmi szerepük a folklóron kívül eső tényezőknek is, amilyen az adott térségben egy bizonyos etnikum uralkodó, illetve nem uralkodó helyzete s az ezzel összefüggő kisebbségi látásmód, az állami identifikáció és az etnikai, illetve nemzeti identifikáció (és ideológia) egymás iránti viszonya, a kollektív tudat a különböző társadalmi szinteken (az állami, nemzeti, regionális és lokális tudat viszonya) stb.

Tekintettel arra, hogy a megfigyelt képek a folklór egyes műfajaiban specifikus módon tükröződnek vissza, kutatásaimban a népdalból indulok ki. A „mások" képének a népdalban megnyilvánuló attribútumait a folklór további műfajaival összefüggésben fogom figyelni, elsősorban a közmondásokkal és a népi próza megnyilvánulásaival összevetve. A kiválasztott etnikumoknak a népdalban kimutatható képét részletes levéltári és helyszínen végzett vizsgálatok, valamint a hozzáférhető nyomtatott források alapján kísérem figyelemmel. A kiindulási anyag a több mint 8500 feljegyzett dal gyűjteménye, amely túlnyomórészt a 19. század kezdetétől a jelenig terjedő időt fogja át. A dalok Szlovákia egész területéről, valamint a magyarországi és jugoszláviai szlovákoktól származnak.

A tolerancia és a korlátok

Ahogyan már magában a „saját" és az „idegen" egymáshoz való viszonyában benne van az „idegen" bizonyos mértékű negatív beállítása és értékelése, az aránylag konfliktusmentes, hosszú ideig tartó együttélés viszont kizárja az egyértelműen negatív, viszonylagossá nem tett képeket, sztereotípiákat, előítéleteket. Az ilyen koegzisztencia csak az együttműködő etnikumok (csoportok) toleranciájának és korlátainak kölcsönös kiegyensúlyozottsága feltételei közt működik. A vizsgálatok egyúttal bizonyítják, hogy a kép negatív attribútumai növekednek, illetve túlsúlyban vannak a fenyegetettség érzésének következtében (akár reális, akár fiktív, feltételezett ez a fenyegetettség).

A „mi" és az „ők" kapcsolatainak szempontjából a szlovák folklórban előtérbe kerültek egyrészt a specifikus etnikai és etnikai-vallási csoportok (romák és zsidók), valamint egyéb (elsősorban szociálisan elkülönített) rétegek (a társadalom magasabb rétegeinek a „rossz uraság" sztereotípiájában megtestesült képe mint a feudális viszonyok csökevénye). A továbbiakban a romákról és a zsidókról alkotott képre összpontosítom figyelmemet.

A roma (a szlovák folklór „cigány" néven jelöli) és a zsidó témája az elemzett néprajzi anyagban a repertoár nem túlságosan nagyszámú, de állandó és mai napig elevenen élő összetevőjét alkotja. Három szinten vizsgáltam ezt az összetevőt; ezek:

1.  a kép sztereotipizálása (az előítéletek gyökerei),

2.  a tolerancia,

3.  a korlátok.

1. A zsidó és a roma sztereotípiái a legerősebben általában a nyelvi sztereotípiákban és a vizuális képekben (a szokásokban előforduló maszkokban) nyilvánulnak meg. A sztereotípia szempontjából hasonlóképpen körvonalazódik a roma és a zsidó képe a népnév és a nyelv alapján. Ebben az összetevőben a képek e kisebbségeknek mint etnikai kisebbségeknek a felfogását tükrözik. A megjelölés főként a roma, kisebb mértékben a zsidó esetében mutatkozik mint negatív nyelvi sztereotípia. Feltűnhet szidalom szerepében is. A cigány elsősorban a csaló, hamis ember szinonimája. A cigány megjelölés használatos egyúttal „zenész", „kovács" értelemben, de „szegény ember", „koldus" értelemben is. További jelentése: sötét bőrű, nem szép ember. A zsidó megjelölés viszont a zsugori, haszonleső ember szinonimája volt, esetleg „kereskedő" vagy „kocsmáros" az értelme. Megtalálható itt a „zsidó-keresztény" ellentét is.

Mindkét kisebbség nyelvét ágy fogták fel, hogy hangzása miatt érthetetlen. A zsidók „hebregtek", a cigányok selypítve beszéltek, dünnyögtek. Beszédmódjuk parodizálható, illetve nevetségesnek tartható volt. A kevert nyelvű szövegek mindkét esetben nagyobbrészt az úgynevezett nem igazi „makaróni" dalokhoz tartoznak. Azt bizonyítják, hogy a többségi társadalom nem ismeri a roma és a jiddis nyelvet, és a daloknak ez a része leggyakrabban el van torzítva.

Az etnikai attribútumok és sztereotípiák azonban – hasonlóan mint ahogy más környezetben – gyakran csak másodlagos, illetve helyettesítő szerepet játszottak. Más, fontosabb jegyek kinyilvánításának eszközei voltak. A roma képében mutatkozó jegyek sokrétűsége és nagy száma azt bizonyítja, hogy az őslakosság hosszú ideig és rendszeresen érintkezett a romákkal. A romákat fokozott mértékben különbözőkként, „másokként" fogták fel. A folklórban megnyilvánuló képük azt mutatja, hogy ismerték a romák több valós specifikumát. Ez annak bizonyítéka, hogy a romákat mintegy „közelről" látták.

Ezzel szemben a zsidó képe nagyobb mértékben van leegyszerűsítve, és inkább a negatív sztereotípia felé hajlik. A romához képest „nagyobb távolságból" látott „idegen" antropológiailag adott általános jegyeinek határozottabb hangsúlyozásával találkozunk. De hiányzik például a zsidó nők specifikálása. A zsidó képe arra vall, hogy kevésbé ismerték ennek a kisebbségnek a sajátosságait és életmódját. A vizsgált anyag azt a nézetet sugallja, hogy a folklórban megjelenő kép formálódására – a romákkal összehasonlítva – nagyobb hatással volt a hivatalos ideológia (az egyes történelmi korszakokban megnyilvánuló antiszemita propaganda) és az egyház ténykedése.

2. A toleranciát bizonyos fokig bizonyítja, hogy mindkét kép hajlik az ambivalencia felé. Mindkét képben (a roma esetében nagyobb, a zsidó esetében kisebb mértékben) megtaláljuk a kétségkívül nevetséges rossz tulajdonságok mellett jó tulajdonságaiknak kiemelését vagy megállapítását, valamint a rokonszenv (empátia) megnyilvánulásait is.

A romák esetében az ambivalencia az értékelések és jegyek széles skálája útján mutatkozott meg. A negatív értékelésekhez és jegyekhez sorolhatók a következők: csaló, hamis ember, tolvaj (a konfliktus és a humor forrása), lustaság, agyafúrtság, nyomorúság, irracionális viselkedés, más gondolkodásmód és lelki beállítottság, dögevés, nem egyházilag kötött házasságban való együttélés (a romák többnejűségéről alkotott elképzelések), helytelen viselkedés a nyilvánosság előtt (verekedések, lármázások), a gyerekek rossz nevelése, sötét bőr, külső. Legsúlyosabbnak látszottak az erkölcsi kifogások és az endogámia esetleges megszegése a romák és nem romák viszonylatában. Semleges állásfoglalások: elfogadják a romát a maga sajátosságaival. Más a foglalkozása, nem földművelő, elkülönülten lakik (vándorol, nincs állandó lakhelye), más a mentalitása, nagyon fél a haláltól. Pozitív tulajdonságok: fizikai külső, zenei tehetség, ügyesség a lókupeckedésben, az, hogy fel tudja magát találni minden helyzetben, a nők rendkívüli képességei és szépsége, a gyerekekhez fűződő erős érzelmi kapcsolat, kovácsmesterség (tisztességes munka), titokzatos, esetleg tragikus sors, mely a romákra vonatkozó romantikus elképzelésekkel függ össze. A kép ambivalenciája a roma külsejének értékelésében is megmutatkozik.

A zsidó a folklórban mint kereskedő vagy kocsmáros szerepel (úgy semleges, mint pozitív értékeléssel, u meglopott kocsmáros esetében, de negatív beállításban is; ilyen főképp az uzsorás zsidó, aki szeszes ital szolgáltatásával fokozatosan kiforgatja a parasztot egész vagyonából). A legtöbb negatív elemet a zsidó külsejének leírásában találjuk. Ezenkívül hamis, tolvaj, haszonleső is, semmit ingyen nem ad és szívtelen. Gúny tárgya a zsidók közti szexuális viszony vagy a zsidó házaló figurája. Fontos dologként merül fel a zsidó társadalmi besorolása. Egyfelől a szegény házaló kereskedő alakjában, másfelől a vagyonosabb rétegekhez tartozó személyként jelenik meg. Gyakori a gazdag zsidó motívuma, aki a nem zsidó lányok szerelmét pénzért vásárolja meg, de a szerelemben győztes vetélytárs motívuma is előfordul. Többnyire negatív kicsengésű a dalokban és közmondásokban a más vallásoktól elütő zsidó vallás felfogása. De azért itt is megtalálhatjuk a zsidókkal szemben támasztott kifogások mellett – hogy tudniillik főként Krisztus megfeszítésével vétkeztek – azt a motívumot, hogy a Kisjézus zsidó származású. A zsidók rablását főként a dalok tükrözik az erőszak áldozatával való rokonszenvezés formájában. A folklór anyagában nem találtam az antiszemitizmus nagyobb számú motívumát. Az ambivalencia iránti kevésbé világos tendencia mellett a zsidó képében uralkodó volt a negatív állásfoglalásra és érzelmekre utaló tendencia.

3. A többségnek a két etnikai kisebbséghez fűződő kapcsolataiban megnyilvánuló negatív érzelmek, fenntartások és tabuk különbözőek, és alapvető pszichikai, szociális és kulturális korlátokat mutatnak. A romák esetében a korlát az erkölcsi és szociális területen kívül (a romák a falusi társadalom peremrétegének tagjai a pásztorokkal és koldusokkal együtt) legerősebben a romák és nem romák esetleges szerelmi viszonyában és házassági kötelékében nyilvánult meg. Ezek a jelenségek a szlovák folklórban tabuként szerepeltek. A folklór anyaga így nagyon egyértelműen mutatja a roma közösségek elszigeteltségét abban a környezetben, amely körülvette őket. Itt a romák bizonyos megbélyegzéséről beszélhetünk, amelynek faji aláfestése volt, s ez Szlovákia egyes vidékein és bizonyos társadalmi rétegekben gyakorlatilag mai napig érvényes.

Másfelől a zsidókat a társadalmi különbségek mellett elsősorban a zsidókeresztény szembeállításban nézték. Ennek a korlátnak a lélektani jellegét hangsúlyozta a zsidó közösségek bizonyos titokzatossága, zártsága, az, hogy a többség nem ismerte vallásukat és szokásaikat. A zsidóságnak a vallási alapon való elkülönítése azonban összeurópai jellegű, és megegyezik a zsidóknak az önmagukról alkotott képével. E korlátnak a meghonosodásában és rögzülésében jelentős része volt a gyakorlatilag már a középkortól érvényes hivatalos ideológiának és az egyháznak. Az elemzett anyagban a vallás területén található a zsidók legtöbb, szinte pejoratíven megfogalmazott attribútuma.

A korlát szociális dimenziója nagyon egyértelműen tükröződött a kedvelt „zsidó nő", „zsidó" táncban. Ez megfelel a zsidóknak mint „nem igazi" magasabb rétegnek a felfogásával, amelynek gyökerei a magyar és a lengyel nemességnek a zsidókra vonatkozó feudális szemléletében találhatók. A zsidóknak ez a képe a történelmi Magyarország magasabb és közép(polgári-)rétegeiben a 19. században is fennmaradt, és nyilván behatolt a paraszti környezetbe is.

A szlovákiai folklór tehát hét etnikum aránylag konfliktusmentes együttélésének bizonyos hosszú ideig működő modelljét tükrözi; ezek közül az etnikumok közül a többségi lakosság leginkább idegennek a zsidókat és a romákat érezte. Szerepet játszottak ebben, főképpen a romák esetében, az egykori Magyarországnak a környező országokhoz képest aránylag benevolens törvényei is. Ez azonban már külön probléma, amely túllép eszmefuttatásunk keretein. Megkíséreltem az őslakosság más etnikumok iránti bizonyos mértékű toleranciáját feltárni; ez a tolerancia összefügg a saját etnikai identifikáció meggyengült igényével, azaz egy specifikus etnocentrizmussal. A tolerancia azonban itt csak pontosan megszabott és a folklórban is megfelelően szankcionált korlátok megtartása esetén érvényesült. A toleranciának és a korlátoknak szigorúan pragmatikus jellegük volt, és gyökereik elsősorban kulturálisak, társadalmiak, fajiak (a romák esetében), társadalmiak és vallásiak (a zsidók esetében). A más etnikumoknak a szlovák folklórban mutatkozó képei egyúttal elsősorban a heterosztereotípiák és képek absztrakt rétegét tükrözik. Ez összefügg a folklór vizsgált anyagának műfaji feltételeivel és a realitás tükrözésének időhatáraival (az időbeli visszavetítéssel és a meghatározatlan idővel). A „mások" vagy „idegenek" képének konkrétan történetileg és területileg mozgósító összetevői részletes, közelebbi meghatározása a kutatás más irányzatát feltételezi, a folklór más műfajaira és más jellegű forrásokra helyezi a hangsúlyt (korabeli sajtó, irodalom, élettörténetek, néplélektani és szociológiai mélykutatás stb.).