Macska-álmok
(Macskanyelvből fordította: Efraim Israel)
LEGÉNYSÉG: »A leves rossz!«
HAJÓSZAKÁCS: »A leves jó, csak ti nem tudtok enni.« (Hajótörés után:
HAJÓSZAKÁCS: »Vízbe fulladok! Süssétek meg a rozzant hajótokat, emberevő tengereteket !«
LEGÉNYSÉG: »Hajónk jó, tengerünk anyaöl, csak te nem tudsz úszni.«)
* * *
Mit szólt a Nap, amikor fölfedezték, hogy ő a világ közepe? Szégyellte-e vajon a középszerűségét?
* * *
A messzeség szomorú. Önmagában szomorú, eleve, a tapasztalatot megelőzve: szomorúsága a priori szomorúság. »Messze a nagyerdő, Messze száll a felhő, Messze megyek édes rózsám, tetőled.« Ennek szomorú dallam dukál. »Elmegyek, elmegyek, Hosszú útra megyek.« Ennek is kijár a bú: »Fúdd el, jó szél, fúdd el Hosszú útnak porát. Hosszú útnak porát, Az én szívem búját.«
A közelség vidám. »Erdő mellett [= erdő közelében] Nem jó lakni, Mert sok fát kell Hasogatni.« A közelség okozza a nem jó lakást, most a dallam mégis: vidám.
Szomorú dolog-e a gyalogtúra?
Pályaudvarok szomorúsága, repülőterek, tax free shopok búbánata, utazási irodák melankóliája.
* * *
– Hogy' van, hogy' van? –Köszönöm, köszönöm.
– Mit köszön, mit köszön: azt-e, hogy jól van, vagy azt, hogy megkérdezem? –Azt, hogy megkérdezi.
(Igen ám, de »Köszönöm, köszönöm« helyett úgy is válaszolhatunk, hogy »Hála Istennek, jól.«)
* * *
– Két félvak macska felér egy vak macskával?
– Attól függ, melyik szemükre vakok.
(Nem csak attól függ. Meg kell vizsgálni, mivé döfte Odüsszeusz a Polüphémoszt: vakká-e vagy félvakká.)
* * *
Ellentéte vajon a kevés a soknak, vagy a része? Sok (pl. száz) tintásüveg között ott van a kevés is (három, öt stb.). A kevés része a soknak. Teljes egészében része. A sok nem része a kevésnek, csak részben. Csak kis része van meg benne. Három tintásüvegben nincs benne száz tintásüveg, a száz tintásüvegnek kis része van csak meg benne. A kevés és a sok viszonya egyirányú.
A jó és a rossz viszonya kétirányú.
Vegyünk egy sótlan (rossz) paprikás krumplit és egy sós (jó) paprikás krumplit. A jó (sós) paprikás krumpliban hiánytalanul benne van egy egész rossz (sótlan) paprikás krumpli. A jóban hiánytalanul megvan a teljes rossz.
A rossz paprikás krumpliban is benne van a jó paprikás krumpli, hisz benne vannak a jó paprikás krumpli lényeges alkotórészei: hagyma, paradicsom, paprika, krumpli, zsír. Éppen csak a só hiányzik, de nem is jó az: a feketekávét, almás lepényt csak elrontja, nyílt sebre sem jó.
* * *
»Ha majd élet lengi be az iskolát, az élet is derűs iskola lesz.« (Általános iskolai emlék: hajdani osztálytermem falát díszítő idézet)
A következmény elemei közül értjük az »élet«-et, az »lskolá«-t, az »is«-t és a »lesz«-t. De miből következik a »derű«? Ha az volna a feltétel, hogy »Ha majd derűs élet lengi be az lskolát«, akkor értenők. Csak annyira futja a következményben, amennyi megvan az előzményben, többre nem.
A helyes következtetés, illetve helyes jövőbelátás: »Ha majd élet lengi be az iskolát, az élet is lengő iskola lesz.« Még pontosabban: »Ha majd élet lengi be az iskolát, az iskola is lengő élet lesz.«
* * *
»A béke fennmarad és tartós lesz, ha a népek kezükbe veszik a béke megőrzésének ügyét, és végig kitartanak mellette.« (Sztálin) Milyen »vég«-ig?
1. Válasz: Addig a végig, amikor végre azt mondja a Nagy Mesemondó: »Itta vége, fuss el véle.«
2. Válasz: Addig a pontig, amikor a népek azt mondják: »Ezt már nem lehet kitartani« (magyarosan: kibírni).
* * *
A mama, a nagymama süteménypárti. A gyerekek süteményellenesek. Az Anyák teremtik, alkotják, világra segítik a lángost, a pogácsát, a süteményt, a Gyermekek irtják, megsemmisítik őket. Az első fázisban esztétikai megjelenésformájuktól fosztják meg, a második fázisban biokémiailag redukálják, süteménytelenítik a süteményt.
(A fenomenológiai-deskriptív megközelítés extenzív továbbfejlesztése pite-, gombóc-, nudli-, csipetke-, csusza-, barátfüleirányban. Eddig feltáratlan területek kutatása.)
Analógiás jelenségek: tojáspárti tyúk, tojásellenes csibe. Nap. Keltében éjjelellenes, nyugtában nappalellenes.
* * *
Egyes jóslatok beválnak, mégsem hisznek bennük (Kasszandra, Laokoón). Más jóslatok nem válnak be, mégis hisznek bennük.
»Dicsőséges nagyurak, hát hogy vagytok?
(...)
Újdivatú nyakravaló készül most
Számotokra, nem cifra, de jó szoros.«
* * *
Ez a jövendölés nem vált be. (Ellenkezőleg, népi elemeket akasztottak az idő tájt, parasztzendülésekben részt vetteket.) Mégsem mondjuk, hogy Petőfi melléfogott. Ő talán jól jósolt, csak kibillent az idő. Umso schlimmer (vagy umso besser) fiit die Zeit.
* * *
Vörösmarty:
»Fenn
Arany nyeregben nyargal a gonoszság, Gyalog fut a jó, s eltiportatik.«
Piszkosul jó. De miért »jó«? Ha igaz, akkor kétségbe kéne esnem, fejemet kellene a falba vernem, azt kéne ordítanom, hogy »rossz, rossz, rossz«, nem pedig a fogamat színom kéjesen. Ha nem igaz, akkor a költő hazudik, akkor ő maga a gonoszság, mely arany nyeregben nyargal, arany nyelvvel hazudik. Ha már a költő is hazudik, akkor közel a világvége, ha meg arany nyelvvel hazudik, akkor már itt is van.
Akkor meg mit élvezkedek itt?
Lehet, hogy csak az arany nyelvet értem, csak az arany nyerget látom, a lovast nem; hogy ki vagy mi nyargal benne, azt nem fogom fel. Csak az eszem fogja fel, én magam nem. Olyan vagyok, mint a Második Városi.
Vörösmarty:
(Miután a fentiekhez hasonlókat mondott ugyanaz a pozitív hős:) »MÁSODIK VÁROSI: Nem értem mind, de úgyse! jól beszél.
HARMADIK: A szent írásban vannak ily szavak,
Hol Jób magában átkozódva szól.«
* * *
Vagy talán ellenkezőleg, felfogom, és annak örülök tehetetlenségemben, hogy legalább jól odamondogatnak a gonoszságnak? Ennyire buta volnék? De mégsem: annak örülök, hogy jól mondogatnak oda.
Hohó, hát nem frivolitás-e az is, jól mondogatni oda? Esztétikai fogásokkal beszélni ki a gonoszságból a Gonoszt? Ugyanez a kérdés, arany nyeregbe ültetve:
»Nem folyt-e vér az ős Tokaj körül,
Hogy e bor végképp meg nem feketül?«
(Vörösmarty)
* * *
Nincs kérlelhetetlenebb, lesújtóbb, kijátszhatatlanabb, tragikusabb tragikum, végzetszerűbb végzet, mint a kétszerkettő végzete. Jajgatna és sírna, üvöltene és tombolna, a mélységekbe vetné magát, hogy ha már öt nem lehet, legyen hát egy, másfél, kettő! Legyen legalább három! De nincs menekvés, kétszer kettő csak négy lehet, négy, négy, mindörökre.
* * *
»Nem véletlen, hogy Dante (Napóleon, Kant, a forradalom, a szimbolizmus, az orosz regény, a lengyel aforizma, az ókori görögök, az újkori héberek, a jobboldal, a baloldal, az FTC, a Köjál stb.) így meg úgy.«
Persze hogy nem véletlen. Nem véletlen, hogy nem véletlen. Hiszen ő, Nemvéletlen Janó, a Törvényszerű Fejlődés törvényszerű fejlesztője, a Nagy Összefüggések nagy összefüggesztője, utólag mindent előre látott, tegnapelőtt kiskedden korszakokat alkotott és előre beperiodizálta őket. Mindenről van megfellebbezhetetlen véleménye, törvényszerű, történelemszerű és törhetetlen véleménye.
* * *
Karinthy álma: két macska volt és játszott egymással.
Min nevetsz? A lehetetlenségen: egy individuum, egy egyén még álmában sem lehet kettő. Ha két macska volnék és összekarmolnám egymás képét, akkor legalább skizofréniára gyanakodhatnál, abban két különböző – legalább összekülönböző – szubjektum csírája lehetne meg. De az egyetértés, az egymással játszás ezt kizárja, az elvont, pusztán számtani megkettőződés kordájában tartja a poént.
A poén lényege a számtani és logikai abszurdum: »1 = 2«.
Ez a vicc lényege. A többi csak ruhája a viccnek, külsőség, részlet. Ha így mondom: »Továbbá azt álmodtam, hogy macska voltam és játszottam«, nincs rajta semmi nevetnivaló.
Csakhogy azon sincs ám, hogy »1 = 2«. Nem a lényegén nevetsz a viccnek.
Ruha teszi a viccet. Láthatóvá teszi az elvontat, akárcsak Wells láthatatlan emberét. »1 = 2« helyett mondd, hogy »1 ember = 2 macska«, ugyanúgy, mint Laricsev középiskolai matematikai példatárában. Az »ember« az elvont lényeg kombinéja, a »macska« a nylonharisnyája. A »játszottam egymással« egy nyelvi paradoxonnak, egy nyelvtani lehetetlenségnek masniját köti a hajába. A nyelvtani lehetetlenség a lehetetlen előzményből (1 ember = 2 macska) szükségszerűen következik.
»Az ember azt álmodja, hogy két macska és játszik egymással.«
A lényeg itt már nem anyaszült meztelen: van öltözéke. De ez az öltözék még átlátszó és frivol. És nem elég nevetséges. A »macska«, az »ember« és az »egymással játszás« konkrét, de még általános, egyénietlen motívumok. Hiányzik a személyes szituáció. Jobban nevetek, ha jó ismerősömet látom hasra esni, mint ha egy vadidegent látok hasra esni. Jobban nevetek, ha »A Vlach lerajzolta a táblára Fröhlichet, amint jelentést tesz II. Józsefnek az osztály magaviseletéről«, mint ha »valaki lerajzolt a táblára egy tanárt, amint jelentést tesz egy uralkodónak az osztály magaviseletéről«, pedig a Vlachot meg a Fröhlichet sem ismerem. – A személyes szituációt itt az egyes szám első személy és az egyszeri történésre utaló múlt idő ha nem teremti is meg, legalább sugallja. Ezért: »Továbbá azt álmodtam, hogy két macska voltam és játszottam egymással.«
Lehetne tovább öltöztetni, hogy ne legyen olyan félmeztelen: Azt álmodtam, hogy az Üllői út százegy két ronda, elhízott macskája voltam és egymást szagolgattam. – Variálni: Azt álmodtam, hogy a házmesterné két lánya voltam és rólam ábrándoztam. Azt álmodtam, hogy a babátlanul maradt juhász vagy Bálám szamarának két füle voltam, és csak úgy csengtem a kupán vágástól. Azt álmodtam, hogy két jámbor szándék voltam és kereszteztem egymást. Ugyanez Švejkben, vaskosan, földszagúan:
»A bolondokházában az egyik ápolt Szent Cirillnek és Metódnak adta ki magát...«
A lényeg itt is az »1 = 2«. A személyes szituációt meghitt ismerősünk, a szóbő Švejk személye szolgáltatja. A lényeg ruhája, a »bolondokháza« és a »szláv történelmi közkincs (vagy közhely)« anyagszerűbb ruha: már posztó. Tovább durvítja, azaz inkább redőzi, árnyalja ezt a posztót az, hogy a ténytörténetileg két különböző személy művelődéstörténeti közkincsként és motívumként tényleg nem kettő: egyetlen fogalom az, csak két névvel. De most még zsíros kalapot is nyomnak a poén fejébe, bőrbekecsbe bújtatják, bugylibicskát és hamiskártyát adnak az őrült filozófus kezébe. A ruha önálló poén lesz, fejére nő az elvont lényegnek, az »1 = 2«-nek:
»...azért, hogy dupla porciót kapjon.«
* * *
Most kipróbáljuk emígy:
»Azt álmodtam, hogy két angyal voltam és így kiáltottam egymáshoz, szólván: „Szent, szent, szent a Seregek Ura, telve a föld az Ő dicsőségével."« – »Azt álmodtam, hogy én voltam a háromisten és megvertem Görgeyt, mért adta el szép magyar nemzetjit.«
1 itt is = 2 vagy 3, mégsem vicces. Innen nézve is úgy látszik, hogy nem a »lényeg« a lényeges, hanem a ruha: a szőrcsuha meg az angyalbőr. Hogy a macskaikrek, a szamár két egységfüle, a kétporciós egyszent nem vatiációi egyazon témának, egyazon »lényegnek«, hanem ők maguk a különböző témák, a különböző lényegek, azonos formába öntve; hogy az »1 = 2« nem »lényeg«, hanem forma.
Nem igaz, hogy »Én voltam Úr, a Vers csak cifra szolga«. A pásztor lényege a cifraszűr.
* * *
Zsidó vadászok: vadlibások.
(Ezt is nekünk kell kitalálnunk az antiszemiták helyett.)
* * *
–Gyerekek, írjátok le a saját szavaitokkal, hogy miről szól a vers.
–Tanár úr kérem, nincsenek saját szavaink. Összes szavainkat a magyar nyelv szókincséből vesszük kölcsön.
* * *
József Attila: »Nekem a proletárság is csak forma.«
Nem vagyok benne biztos, hogy a »csak«-ot is hozzámondta, de elemezzük ki, mire gondolhatott (volna), amikor emígy csakostul ezt mondta (volna).
1. „A versek minden eleme »csak« forma, nincs bennük semmiféle »lényeg«,
ami ne forma volna."
2. „A versekben van »lényeg« és vannak »formák«. Az én verseimben a proletárság nem lényeg, hanem csak forma."
»Zúgj, erdő elvtárs!«
Az első értelmezés szerint mind az »erdő«, mind az »elvtárs« formai elem, hierarchikus különbség van közöttük, de lényegi különbség nincs.
A második értelmezés szerint a lényeg az erdő, az elvtárs csak a formája, akárcsak a kerekerdőnek a kereksége.
Mindkét értelmezés következménye:
Ha »csak« forma, akkor talán nem is annyira sziklaszilárd és megrendíthetetlen, akkor formálható másformára is, mint ahogyan a Faust I is megírható volt prózában is (Ősfaust) meg versben is. Akkor más formával is helyettesíthető.
Mondjuk el a saját szavainkkal, hogy mire tanít bennünket költőnk nemközépiskolás fokon. Formázni tanít:
»Zúgjon, erdő úr!«
(Mit szólna ehhez költőtanárunk?)
»Méltóztassék zúgni, erdő méltóságos úr!« (Erdő [álszerényen]: »Csak nagyságos.«)
»Húzd rá, erdő, megittad az árát!« (magyarán: felvetted a Soros-ösztöndíjat).
* * *
Ha a világ meg nem volna teremtve, ha a szövőszék fel nem volna találva, én aztán meg nem teremteném, fel nem találnám, én nem vagyok az az ember. Sőt még csak eszembe sem jutna, hogy megteremtsem, feltaláljam. Lehangoló, hogy nem jut eszébe az embernek semmi új.
(Gspann Veronika: »Még lehangolóbb, hogy a régi sem jut eszébe.«)
* * *
Egy házaspár harminc éve siratja csecsemőkorában elcserélt, elveszett, háborúban, hajótörésben eltűnt, a végzet által elrabolt gyermekét, Pistikét. Józsika, a szomszédban lakó virágkertész, mélyen együtt érez velük, együtt visznek minden nap virágcsokrot Pistike jelképes sírjára. A sírkövön ez áll: »Drága gyermekünk, Pistikénk! Miért hagytál itt bennünket?« A virágkertész Józsika ragaszkodása egy kissé terhes a Pistike-szülők számára, némi elfojtott neheztelés van bennük Józsikával szemben: állandó jelenléte zavarja őket a Pistike lényével való misztikus egyesülésben.
Levél, hír jön a távolból, tanúk érkeznek: az elveszett gyermek nem más, mint a virágkertész. Pistike lénye beköltözik a virágkertészbe, Józsika lénye kiköltözik belőle. Továbbra is együtt hordanak virágot a jelképes sírra, de már nem minden nap, csak havonta egyszer. A sírkövön most ez áll: »Drága barátunk, Józsikánk! Miért hagytál itt bennünket?« A virágkertész Pistike ragaszkodása nem terhes egy kissé a házaspár számára, nincs bennük némi elfojtott neheztelés vele szemben: állandó jelenléte nem zavarja őket a Józsika lényével való misztikus egyesülésben. A kertész lénye a kifiaborjasága.
(Ezt megírni 1. versnek, 2. novellának, 3. regénynek, 4. rádiójátéknak, 5. popoperának. Mondanivaló: Hogyan változik meg gyökerestül egy információ hatására a virágkertész személye, azonossága, azonosságtudata, filogenezise és ontogenezise.)
* * *
Mit tudott meg Oidipusz király: azt-e, hogy »Az én szüleim nem az én szüleim«, vagy azt, hogy »Én nem vagyok én«? – Nincs személyiségzavara és identitászavara amiatt, hogy itt más személyazonossági száma van, mint Magyarországon volt? –Nincs.
* * *
Poéma-téma: Brezsnyev elvtárs a WC-n onanizál. (Másfél–két ív.)
* * *
– Nem tudom elmondani a mondanivalómat, ha maga folyton közbeugat. –Akkor társalogjon magával a Herkó Páter.
– Miért, az »ugatás« nem pejoratív szó. A kutya kedves, szeretetreméltó állat. –Csak a kiskutya.
– És miért tételezi fel, hogy én nagykutyaugatásra gondoltam?
* * *
Akakukk kozmopolita.
KAKUKKMADÁR, FIAIHOZ:
Más berekben másképp szól az ének,
Úgy, hogy »Vagyok én, de vannak énebb ének.«
* * *
Az Első Parancsolat: »Én vagyok az Úr, a te Istened, aki kivezetett téged Egyiptom országából, a szolgaság házából.« A Második: »Ne legyenek neked más isteneid Énelőttem.« Összevonva: Ismerd meg Önmagamat.
* * *
Azt írta egy költő vagy filozófus, hogy »A zsidó az emberiség ellensége.« Ha azt felelné erre egy rabbi, hogy »Ellenkezőleg, az emberiség a zsidó ellensége«, így vágnavissza egy másik költő vagy filozófus: »A zsidóknak üldözési mániájuk van.« Isten azt álmodja, hogy Ő két emberiség és az egyiknek üldözési mániája van.
* * *
Csodálatos dolog, hogy Pascal az egész matematikát kitalálta gyerekkorában, de végül is nem kell az ilyesmihez más, mint zsenialitás. Hanem megszüntetni a matematikát – ahhoz a világ összes matematikusainak zsenialitása sem volna elég.
* * *
Nem is olyan nagy dolog meggyógyítani a lelki betegeket, csak a normális állapot helyreállítása az. Sokkal nehezebb meggyógyítani a lelki egészségeseket.
* * *
Hirtelen azon kapom magam, hogy a »Fent arany nyeregben nyargaló gonoszságot önkéntelenül a tágas levegőégen át repülve képzeltem el, ha nem is éppen az ég boltozatján, mindazonáltal fennen, magasan. Pedig a kép egyértelmű: a gonoszság egyszerűen a földön rohangász, a »Fent« azt jelenti, hogy »lóháton«, alig rőfnyivel fentebb csak a gyalog futó Jó-nál. Miért jelent meg mégis lelki szemeim előtt odafent a levegőben nyargalva? Felolvasom nőmnek, fiamnak – hát őnekik is ugyanígy jelenik meg. Ennek fele se véletlen, rikkantom ezúttal magam is félig-meddig Nemvéletlen Janó modorában. Mi lehet az oka?
1. ok: az, hogy a »Fent« szó olyan feltűnően ki van emelve, a sor végén zendít
rá új mondatra. Ez nyomban felröpít a magas magasságokba; mire a lóhoz érek,
már késő földre szállni.
Ha így lenne: „Gyalog fut a jó, fent a nyeregben nyargal a gonoszság", ez a szórend nem billentene ki a tárgyszerű, pontos dekódolásból.
2. ok: az »arany nyereg«. A nyeregnek, e nemes alakú, míves tárgynak, a lovaglásnak és főleg az aranynak mythikus erejű szuggesztivitása van, a napot, Héliosz szekerét is felidézi. Talán még az is átfutott az agyamon, hogy az egyik modern kozmológiai modell szerint a tér görbülete, »alakja« nyeregfelszínhez hasonlítható. Az arany rendesen pozitív értékeket fémjelez, s ha olykor negatívat is, legalább impozánsat, mint Mammon, a Pénzisten. Platón még azt a feltételezést is megkockáztatja - igaz, el is veti mindjárt -, hogy a szép dolgok arany díszüktől kölcsönzik szépségüket. Azzal veti el, hogy csak akkor szépít meg valamit az arany, ha odaülik. Itt azonban éppen az fokozza az esztétikai hatást, hogy az arany nemigen illik a gonoszsághoz: az volna kézenfekvő, hogy a gonoszság fekete lovon, fekete nyeregben nyargaljon, esetleg veresben, és ha magasan is, akkor se »fent«, hanem az ég »alatt«. De így az arany nyereggel paradoxális a kép, olyasféleképpen, mint az »Aranyhorda« szó.
Nem is nagyszabású, impozáns személyiség képviseli a gonoszságot a színdarabban, nem valami Bukott Angyal, Sátán, Alvilág Királya, hanem csak Zsigmond király. Bár fél világ ura, kis huncutnak és gonosz ostobának van ábrázolva, inkább bádogkirálynak, mintsem Arany Zsarnoknak. Ilyen lehetett a valóságban is. Vörösmarty képzelete számára szűk saját drámájának téma-kerete, a kicsinyesen aljas történelemtől készen kapott keret: egy verssorral szétfeszíti, nagyszabású, fénylő képet villant oda a bádoggonoszságról.
* * *
– Hol a papucsom?
– Az ágya környékén.
Pontatlan helymeghatározás. Egyáltalán nem világos, milyen alakú területet vagy mekkora sugarú kört vagy ellipszist ért nejem az ágyam környékén: egy, két, száz, ezer méter sugarút? Állna csak az ágyam egy ezer fényév sugarú képzeletbeli gömb középpontjában, mindjárt az ágyam környékének tekinteném biz' én azt a gömböt.
Ha azt mondta volna, hogy »Eurázsiában van«, az pontos volna. Pontosan tudhatom, melyik az a jól körülhatárolt, 54 519 793 km-nyi terület, amelyet a feleségem közmegegyezés alapján Eurázsiának nevez. Igaz, hogy ez a terület dagály idején egy kicsit csökken, apálykor pedig nem-tudom-hány méterrel kiterjed, de az úgyis irreleváns, mert abban biztos vagyok, hogy sem az Atlanti-, sem a Csendes-óceán partján nem hagytam a papucsomat.
* * *
Bádog Bódog és még sok más ilyen szójátok.
»Kutyaugatás, macskanyávogás nem hallatszik fel a Mennyországba.« Éppen ez a baj. A kutyaharapásról tudnak odafönt, de arról nem, hogy mi még az ugatástól is összeszoruló gyomorral nyávogunk.
* * *
A zsarnokot is meg kell érteni. Őneki az az érdeke, hogy lázadozzanak, zendülgessenek ellene, csak akkor van kit leigázgatnia, eltiporgatnia. Egy zsarnok, akit mindenki áld és bálványoz, nem zsarnok, hanem A Haza Atyja, nagypapája, amerikai nagybácsija, és ha szultán és háremet is tart, akkor papucsférje is.
* * *
»Macskácskának négy a lába,
Ötödik a farkincája,
Kivel bement Moldovába,
Moldovának országába.«
Gazdám, a költő dúdol így, nem én. Költő számára egyik láb olyan, mint a másik. »Egyik lába kar, másik lába far« (Weöres Sándor). Ha megkérdezném tőle, melyik lábammal vakarjam a bal fülem, azt mondaná: Vakard azzal, amelyiken macskafül alakú cirom van; ha a farkincádon van, vakard azzal. Az ő számára ez quinquilemma. A quinquilemma ugyanolyan, mint a dilemma (vagy a trilemma), csak hozzá van csapva még három (vagy kettő) választási lehetőség, az összesen öt. Az ő fejében macskaláb vagy cicafarok egykutya. De a macskalélek számára hierarchikus rend van a választási lehetőségek között. A farkinca eleve szóba sem jöhet: a farkinca nem láb, csak aköltő kutyulja össze az eszközhatározó-lábakat (»a labávalment be«) a társhatározó-farkincával (»a farkával együtt ment be«).
ELSŐ MACSKADILEMMA: Mellső lábbal vakarjam, vagy hátsó lábbal?
MÁSODIK MACSKADILEMMA: Bal lábbal vakarjam, vagy jobb lábbal?
Belenézek a válla fölött a jegyzetfüzetébe. Éppen ezt írja le: »Nemcsak a költő álmodik a Kék Madárról. A macska is.«
Most azt hiszi, hogy valami nagyot mondott. Hát persze. Világos, őneki a madárról ugyebár csupa fennkölt dolog jut eszébe, nekem meg csak a zabálás, az én számomra ugyebár irreleváns színű madár felfalhatása. Most mindjárt szalad, hogy világgá kürtölje-ea felfedezését. A világ boldog lesz, hogy megint olyat tudott meg, amit eddig is tudott – hogy éhes disznó makkal álmodik – és emiatt nem veszi észre, hogy a mondat másképpen is érthető: »Nem csak a költő álmodik fennkölt értelemben a Kék Madárról. A macska is fennkölt értelemben álmodik róla.«
Én így írtam volna:
»Nem csak a macska álmodik a Kék Madárról. A költő is.«
A »nem-csak-költő... macska-is« változatnak az első, sztereotip értelmezés szerinti banális poénja eleve benne van, implicite, az én változatom első mondatában, ti. az, hogy én a magam borzos alantasságában ki akarom ragadni a Kék Madarat a fantázia arany ketrecéből, és fel akarom falni. Ezt a két lábon járó realitásérzéket az ín második mondatom hirtelen megszűnteti: »Vannak olyan költők is – sugallja a poén –, akik nem csak használt villamosjegyekről meg használt vécépapírról álmod
nak, hanem a Kék Madárról is.« És még az első mondatom értelmét is hirtelen megváltoztatja a második: utólag kiderül, hogy a Kék Madárról már a macska sem okvetlenül mint falnivalóról álmodozik...
De csak akkor, ha nem az első változat után hangzik el a második. Ha az első változat után hangzik el, akkor ugyanúgy fogják értelmezni azt is, mint az elsőt: hogy »manapság már nem csak az éhes disznó álmodik makkal, hanem még a költő is«.
AZ ELSŐ MACSKADILEMMA: Nem-csak-költő... macska is...-változat, vagy Nem csak macska... költő is-változat?
A MÁSODIK MACSKADILEMMA: Melyik változat álljon elöl és melyik hátul?
Íme, a négylábú lemma, a quadrilemma, helyesebben di-dilemma:
MELLSŐ MACSKALÁBAK:
JOBB MELLSŐ MACSKALÁB: Nem csak a macska álmodik a Kék Madárról. A költő is.
BAL MELLSŐ MACSKALÁB: Nem csak a költő álmodik a Kék Madárról. A macska is.
HÁTSÓ MACSKALÁBAK:
JOBB HÁTSÓ MACSKALÁB: Nem csak a költő álmodik a Kék Madárról. A macska is.
BAL HÁTSÓ MACSKALÁB: Nem csak a macska álmodik a Kék Madárról. A költő is.