Bróker és hajléktalan

Az első sugarakat a kabát levetette magáról.

De nem azért, mert vízhatlan volt, hanem mert a vizelet épp egy ősrégi, dermedt zsírfoltot talált el. A meleg folyadék aztán ripsz-ropsz megolvasztotta a hajdani paprikás krumpli pirosas zsírját, majd mohón lehatolt az anyagba, a bélésig és tovább. Nem volt nehéz dolga. Ha valaki fogta volna a barnásszürke felöltőt és a fény felé tartja, áttetszőnek látta volna. De ezt a kabátot senki sem fogja a fény felé tartani, mert egy részeg hajléktalant fed. Egy Rózsi nevű nőt, aki most a lila ködben úszó, alkonyi nagyváros egyik parkjának örökzöld bokrai alatt fekszik. A vízszintesen terjeszkedő növényzet egészen olyan fölötte, mint valami alacsony sátor, vagy mintha egy kis egyszemélyes barlangüregbe mászott volna be – talán dél körül, talán még józanon, vagy legalábbis csak másnaposan.

Odabent, az üreg legmélyén fehér négyszög dereng, alkalmasint a kanna, amiben az ócska, szőlőt sosem látott bor feketéllik.

Te vizeled le őt, Fehér Ronald! A te összegyűjtött vizeleted szántja végig újra meg újra az ócska szövetet, mint viharos széllel kísért zápor a szomjas földet. Most már csak úgy szívja magába. Rózsi agyát bódulat ködösíti, és hagymázas álma most épp azzal hitegeti, hogy kádfürdőt vesz otthon. Belemerül a meleg, de nem túl forró vízbe, aminek színén illatos habtömbök úsznak, mint folyamatosan olvadozó jéghegyek, s úgy remegnek, mint a csontból frissen kiütött velő; halk, állandó sercegéssel fogynak, egyre fogynak a habot alkotó légbuborékocskák, mígnem az összes el nem tűnik, és el nem hűl a víz… A víz egyre hűl, hűl, de Rózsi mintha megbénult volna, képtelen odanyúlni a kád szélén álló folyékony Dove szappanhoz, hogy gyorsan beszappanozza, majd leöblítse magát, aztán kikelve a vízből puha, előmelegített frottírtörülközőbe bújtassa kellemesen ernyedt testét. Képtelen bármit is tenni, hagyja, hogy egészen kihűljön a víz, s olyan borzongatóvá váljon, mint a Jeges-tenger, s amikor már majd megveszi az isten hidege, vacogó foggal fölébred.

A bozót árnyékában, a lila ködben nem lát sokat, csak egy potrohos oszlopként meredő feketeséget az üreg bejáratánál, és valami szabálytalan, göcsörtös rúdfélét, amely oldalvást kiáll belőle. Ismeri már.

Fehér Ronald, neked meg, miután kiürítetted a hólyagodat, megkönnyebbültél s jólesően nyugtáztad, hogy ezúttal is megúsztad, nem kaptak el, az jutott eszedbe, hogy olyan tömény hajléktalanbűz árad a nyílás felől, hogy az már – szinte vonzó. Te, aki állandóan borotválkozás utáni agresszív arcszeszek, jobbnál jobb hónaljstiftek illatfelhőibe burkolózva zuttyansz be reggel metálszürke Porschédba, ahol az állítható kormány ellenére is alig fér el egyre terebélyesedő pocakod, s a lakásodtól alig néhány kilométerre lévő munkahelyedre hajtasz a csúcsforgalomban, hát, te sem kerülheted el néha, hogy eléd ne toppanjon – vagy inkább vánszorogjon – egy-egy Fedél nélkül újságot áruló vagy egyszerűen csak kalapozgató hajléktalan, akit ugyan mindig nagy ívben kikerülsz, ám nem mindig vagy képes megmenekülni az irtózatos szagélménytől. De éppen ez az ordító különbség, a te illatfelhőd és az e felhőn átfurakodó tömény bűz ellentéte teszi most a dolgot izgalmassá… Mindezt persze csak érzed, megfogalmazni nem tudnád, mert fejedben csupán növekvő és csökkenő számsorok zubognak folyamatosan, hol lágyan hullámzó, hol hektikusan töredezett vonalak indáznak, amelyek bizonyos nevekhez kötődnek, vállalatok neveihez. Tehát olykor eléri orrodat egy másik világból, már-már egy másik bolygóról jövő szag, s az idegenség varázsával kábítja idegpályáidat, és többször felködlött benned, afféle félig-meddig tudatosodott, de mindenféleképpen titkolnivaló gondolatként, hogy micsoda élmény lenne egy csúcs szuper nővel ilyen szagban közösülni.

Ezért is áll most a nemi szerved, és gyúrod, mint vidéki nagyanyád a tésztát.

Közben lenézel a feketésbarna halomra – már majdnem teljesen besötétedett –, és erről az ócskaságról eszedbe jut egy régi kabát. Nagyanyád egyszer megbízta nagyapádat és nagybátyádat, hogy édesanyádnak, aki akkor tízévesforma kislány volt, vegyenek Pesten télikabátot. El is indultak hárman Ceglédről, és a duhaj papa meg a duhaj bátyó a városban, az első kocsmában elitták a pénz nagy részét, aztán ami megmaradt, abból széles jókedvükben vettek egy használt kabátot az ócskapiacon. Nagyanyád otthon kézbe vette a holmit, és mindjárt látta, miféle szerzemény, de sírni csak akkor kezdett, amikor föltartotta a kopasz körte éles fényébe és átlátott rajta… Amikor ezt a történetet anyád elmondta neked, elhatároztad, hogy te nem leszel szegény ember, hanem nagyon sok pénzt fogsz keresni, bármi áron.

Rengeteg feszültség halmozódott föl ma benned. A BUX már huszonötezer pont fölött jár, s egyszer kártyavárként fog összeomlani az egész, neked mégis az a dolgod, hogy az ügyfeleidet meggyőzd, tartsák nyugodtan benn a pénzüket, sőt, vásároljanak még több részvényt, kivált a blue-chipekből, te viszont nem tudod, mikor szabadulj meg a részvényeidtől, nem tudod pontosan, mikor indul meg az eladási hullám, hogy aztán – mint a szökőár – mindent maga alá temessen. Nem bízol senkiben, nem tudod, nem felejtik-e el a kellő időben közölni veled a bennfentes információkat. Ha most eladnád a részvényeidet, akkor is busás haszonra tennél szert, de mi van, ha az index fölkúszik harmincezerig? Akkor aztán mekkora haszontól esnél el?! Úgyhogy marad a mindennapi stressz és a készenlét, hogy ha kell, rögtön túladj a papírjaidon. Ráadásul főnöknőd délután négykor, a tőzsde zárásakor – amikor már zakatolt a fejed – az asztalodra ejtett egy vastag dossziét, mondván, holnapra készíts jelentést a magyar gazdaság trendjeiről a vállalatok negyedévi beszámolói alapján. Megszoktad már, hogy hetente háromszor-négyszer pluszmunkát kapsz tőle, nem szólsz semmit, mert előre szeretnél jutni, egyébként sem tudsz sok mindent kezdeni a szabadidőddel. Hiszen amikor este beesel a lakásba, mit csinálsz? Bemész a hatalmas amerikai konyhádba, ami kong az ürességtől, levágod a notebookodat a konyhaasztalra, hogy csak úgy visszhangzik az egész helyiség, és kézmosás nélkül odalépsz a belső, halogén világítású konyhaszekrényhez, kiveszel egy oldal szalonnát, előszedsz egy vekni morzsáló kenyeret, egy üveg piros címkés Johnny Walkert, és falni meg nyakalni kezdesz. Leülsz az elegáns pult előtti bárszékre, és magányosan zabálod a szalonnát. Az egész konyhából csak a kést használod, no meg a vágólapot, ahol a disznót szeleteled. A lakberendező rád tukmált minden extrát, a hűtőgép jelezni tudja, hogy mi minden fogyott ki belőle, és mostanában már állandóan jelez, de te még a szagelszívót sem kapcsolod be soha a tűzhely fölött, mert ha van erőd, elmész étterembe, és nem szarakodsz otthon rántottával vagy más, ügyefogyott, nőtlen férfiak által könnyen elkészíthető, laktató étellel.

Szóval, rendesen bezabálsz, aztán ha nincs munkád másnapra, levágod magad a bőrfotelba a sík képernyős tévé elé, és folytatod a whiskyzést, amíg a flaska ki nem ürül. Poharat sem veszel elő, csak meg-meghúzod az üveget, nagyokat cuppogva. Huszonnyolc éves vagy, de még mindig nem tanultál meg férfimód inni: bekapod az üveg száját, és csodálkozol, hogy alig jön belőle valami. De aztán lassan csak kiürül.

A filmből általában semmi sem marad meg, azt sem tudod, miről szólt – másnap kora reggel nem emlékszel semmire, amikor nekiállsz a fürdőszobában emberi formát ölteni. A Jacuzzi kádas sugármasszázstól, a szaunától úgy-ahogy helyrejössz, kapsz még egy nap haladékot az élettől, hogy értelmesebben élj.

Ma azonban le sem szophatod magad, mert holnapra el kell készülnie a tízoldalas jelentésnek. Ezért lettél olyan feszült négy órakor, amikor Jutka a monitorerdőben közeledve megint a te asztalodnál állt meg. Vékony fehér csíkos sötétkék kosztüm fedte eszményien karcsú alakját, formás vádliján ezüstharisnya csillogott, lábán hosszú, tűhegyes orrú és sarkú vérpiros cipő, amiben nagy gyakorlatról tanúskodó eleganciával lépkedett, orrán az okos nőkre jellemző hosszúkás, szögletes szemüveg, szőke haja látszólag hanyagul föltűzve, de úgy, hogy oldalt egy hosszú tincs dögösen lelógjon. – Ugye, megcsinálod holnapra, Roni…? – kérdezte mosolyogva. Különös volt ez a mosoly: volt benne őszinte érdeklődés, hogy valóban képes vagy-e rá, volt egy kis komolytalan női flört, volt egy kis anyai gondoskodás, volt benne igazi aggodalom, hogy be tudod-e látni a saját érdekedben, hogy nincs más választásod, mint elvégezni a rád bízott munkát, és volt ellentmondást nem tűrő főnöki parancs. És ki tudja, talán sok minden más is.

Te csak bólintottál, és viszonoztad a mosolyt, már amennyire tellett tőled: inkább vicsorgó fintor lett belőle. Aztán fogtad magad és föltápászkodtál, ami nem ment éppen könnyen, mert a súlyfölösleg és a krónikus mozgáshiány nem szokott jót tenni már huszonnyolc éves korban sem. Órákig görnyedten meredtél a BUX és a nemzetközi börzék árfolyamváltozásait jelző két hatalmas monitorra, nyak- és vállizmaid megmerevedtek, úgyhogy egyelőre megpróbáltál kiegyenesedni. Majd lesöpörted nadrágodról és mellényedről a munka közben ebéd gyanánt nassolt, mindenféle adalékanyagokkal teletömött csipsz morzsáit, e gyomor ellen elkövetett mindennapi merénylet maradékát. Eltetted a növényolajtól ragacsos két mobiltelefonodat, egy széthúzható előlapút meg egy kihajthatót, az utóbbin a hivatali ügyeidet bonyolítod, az előbbin a magánügyeidet, amin többnyire luxuskurváknak szóló hívásokat kell érteni. Hívattál is mára egy nőt az egyik callgirl hálózatból este hétre a lakásodra, de a jelentés miatt le kell mondanod. A vastag dossziét krokodilbőr aktatáskádba csúsztattad, és megindultál a folyosói Coca Cola automata felé, hogy feltankolj, hiszen ha ugrik a callgirl, marad a Rózsi a parkban. Szinte reszkettél az idegességtől, a szád teljesen kiszáradt, ereidben összesűrűsödött vér nyomakodott át az egyre szűkülő érfalak között. Napközben nem szoktál inni, csak munka után gurítasz le három-négy doboz meggyes kólát, hogy legyen mit ráeresztened Rózsira. Most is ugyanezt csináltad, de előtte még kétszer belerúgtál a gépbe, és háromszor rávágtál ököllel a tetejére, hogy csak úgy döngött. Pedig adta volna rendesen az italt, csak te nem vártad meg. Olyan voltál, mint a rendőr, aki előbb üt, aztán kérdez. A negyedik doboz kólát már lassabban kortyoltad, az erős szénsavtól derekasan böfögtél a kék neonfényben, miközben álomszerűen megvilágított lények jöttek-mentek a folyosón, s az egyik kitárt ajtón bepillantva láttad, hogy kollégád, egy nyúlánk, tüskésre belőtt sérójú bróker valami pornócsatornát néz az interneten. Aztán ahogy ott tébláboltál, valaki véletlenül neked ütközött a táskája hegyes sarkával.

– Nem tudsz vigyázni, a kurva életbe?! – förmedtél rá a rengeteg koffeintól felpaprikázva, és amikor feléje pördültél, döbbenten láttad, hogy Jutka az. – Jaj, ne haragudj, csak…

Megvárta, amíg befejezed a magyarázkodást, aztán egy biccentéssel jelezte, hogy elfogadja nyökögésedet. És folytatta útját a kijárat felé. Harisnyája kék-ezüstben villogott.

– A picsába… – mondtad magadban, tenyérrel még egyszer rásóztál az automatára, és idegesen megpördültél a sarkad körül. – Hát, ezt nem hiszem el… – Újabb adag szénsav tolult föl a torkodon, és dacosan kieresztetted az egészet, a lehető leghangosabban. Aztán stresszoldásul elmosolyodtál, ezúttal őszintén, mert eszedbe jutott, hogy pár napja két kollégáddal, akikkel bent maradtatok túlórázni, böfögőversenyt rendeztetek: mindenki kapott segédeszköz gyanánt egy doboz szénsavas üdítőt. Te voltál a harmadik, és te nyertél. A többiek produkciója fülrepesztő volt, a tied viszont egyenesen falrepesztő.

Szóval, szorgalmasan gyúrod a farkadat, és felváltva gondolsz Jutkára és Cindy Crawfordra. Ilyenkor mindig zavar, ha két nő lebeg egyszerre a szemed előtt, le szeretnél cövekelni az egyik mellett, de sehogyan sem sikerül. Inkább Cindyre szeretnél összpontosítani, az óriásplakátokról ismert arcára, de aztán mindig bezavar az a fekete pötty a szája fölött. Mi a szarnak nem tudja eltüntetni onnan?! Te a tökéleteset akarod, és az ilyen apró testi hibákat személyes sértésnek fogod föl. Ekkor dühödten átváltasz Jutkára, az ezüstösen csillogó lábára, a szabadon lógó tincsre, a vérpiros cipőre. Viszont amikor a téglalap alakú szemüveg jelenik meg előtted, lelohad az igyekezeted… Úgyhogy megint jön Cindy Crawford. Próbálod kitörölni a tudatodból a pöttyöt, sikerül gyorsítani az iramot, közben löketekben árad Rózsi felől a szag, szinte pulzál, mint a kvazárok a világegyetem szélén… Sejthetnéd, hogy odalent, a bokor alatt valami változás van készülőben, Rózsi máshogy bocsátja ki a szagot, de te nem veszel tudomást róla, mert kezdesz nagyon belelendülni… Elképzeled, amint Cindy hatalmasra tátja formás száját, s egyetlen vágya, hogy befogadjon… téged…

– Száradjon le a faszod, te geciláda, má megint lehugyoztá…?! Húzzál innet a picsába!

Hát, a Rózsi pulzált, ahogy fölébredt.

Nagyon közel voltál a véghez, Fehér Ronald, már forrt a sperma a farkad tövében. Ilyenkor a legrosszabb abbahagyni. De nem akarsz kellemetlenséget magadnak, sietősen elrakod, és öles léptekkel megindulsz a közelben parkoló Porschéd felé. Nem rohansz: tudod, hogy Rózsi képtelen lenne utolérni, amilyen részeg… Behuppansz a puha ülésre és bekapcsolod a légszűrőt, nem akarsz benzingőzben megfulladni hazafelé. A füstüveg ablakokon este nem lát be senki, úgyhogy az első piros lámpánál kigombolod a sliccedet, előveszed a még félig merev brokidat és rákapcsolod a szopógépre. Rendkívüli extra ez a kocsiban, elfoglalt brókereknek fejlesztették ki. Össze van kapcsolva a fedélzeti számítógéppel is, amely érzékeli, milyen vágyhullámokat bocsát ki az agyad, és jelzi, mikor célszerű felhelyezned az alkalmatosságot. Most azonban magadtól kapcsolod rá a farkad, és máris érzed, milyen nagyszerű találmány: pont olyan érzést kelt, mint ha közepesen nedves punciba tologatnád ki-be. Valami szintetikusan előállított nedvet bocsát a farokra, és redős belsejével ütemesen mozog rajta. A műhüvelyt szűkíteni és tágítani is lehet, egyébként automatikusan az optimális lyukméretre állítja be magát.

Bekapcsolod a DVD-lejátszót, és a visszapillantó tükör melletti minimonitoron hardcore pornófilm kezd peregni. A lejátszó önműködően kikapcsol, amikor az autó gurul, hogy ne vonja el a figyelmedet a vezetéstől. Aztán ha leáll, újraindul. Fő a közlekedésbiztonság.

A harmadik piros lámpánál élvezel el, a film egyik jelenetén. Cindy és Jutka között a pornófilm lett a nevető harmadik. Már rég otthon lennél, ha egyenesen hazamész, de te ki akartad használni a sportkocsid nyújtotta előnyöket, úgyhogy inkább keringeni kezdtél a két éve épült szupermodern lakópark körül. Végül csak kétszer kerülted meg, részben mert a szopógép derekas munkát végzett, részben mert a lakópark tekintélyes kiterjedésű, hiszen van benne minden, ami kell: ősfás-tavas liget padokkal, mindenféle sportpálya – a golfot is beleértve –, luxusigények kielégítésére szolgáló well- és fitnesscentrum, valamint egy mesterséges öböl is, vitorláskikötővel. S az öböl bejáratánál kecses függőhíd.

A farkadat még egy darabig bent tartod a műhüvelyben, hagyod, hogy a szerkezet az összes spermát összegyűjtse. Hogy mi lesz vele? Hát, a Porsche minivegykonyhája újrahasznosítja: ásványi anyagokban, nyomelemekben és vitaminokban gazdag energiakapszulát készít belőle. Már Jutkát is megkínáltad belőle, amikor egyszer pár percig beszélgettetek az autódban valami fontos munka ügyében, és – tőle szokatlan módon – megemlítette, hogy hetek óta kipihenhetetlen fáradság gyötri. Először nézegette, aztán megette, nem szólt semmit… Hogy mi az ábra, ha másnak is ugyanilyen Porschéja van? Az lehetetlen. Mindegyik egyedi modell, egyedi rendelésre. Ha azt szeretnéd, hogy szarból legyen a kipufogó, azt is megcsinálnák. Úgyhogy két energiabomba sem lehet egyforma.

Sajnos azonban a fedélzeti piszoárt – vagy legalábbis a kézikacsát – még nem találták föl, pedig kézenfekvő lenne. Mekkora pénzt fog kaszálni, akinek eszébe jut!

Márpedig az élvezkedés itt még nem érhet véget. Magömlés után a leghigiénikusabb dolog, amit csak el lehet képzelni, a vizelés. Nem egészséges, ha a kilövellt sperma maradéka sokáig a húgyvezetékben marad, a legjobb mielőbb megszabadulni tőle. Néha csíp is, meg mindenféle baktériumok tenyésznek benne.

Úgyhogy amikor épp megkerülöd a lakóparkot s kezdenéd az újabb kört, gondolsz egy nagyot és suhansz tovább: vissza, a metropolisz irányába. A régi városnegyed mocsoktól szürke házai közt lefordulsz egy mellékutcába, és lassan… lassan gurulsz, s közben be-bekukkantasz a boltozatos, feketén ásító kapualjakba. Keresel. Sokáig gurulsz, amíg egyszer csak észre nem veszel egy gyanús masszát egy családi ház kapujában. Király! Itt nem járnak olyan sokan, mint egy hatemeletes társasház előtt. Egy kicsit távolabb leállsz a járda mellett, kiszállsz a kocsiból. A motort bekapcsolva hagyod, hátha gyorsan kell menekülni.

Messziről nem látszik, kiféle-miféle, de ahogy ott mocorog, nagyon úgy néz ki, mint egy hajléktalan. Gyakran látogatod a Rózsit, de azért nem ragaszkodsz hozzá foggal-körömmel. Néha jó egy kis változatosság. Másnak is jól jöhet egy kis meleg zuhany ebben a kellemetlen novemberi időben…

Előhalászod a répát és nekiállsz levizelni az emberi roncsot. Nehezen akar elindulni a folyam, lehet, hogy el kellene kezdened szedni a Pepponen kapszulát – vagy egyelőre elég lenne csak a hidegen sajtolt tökmagolaj is? Na, mindegy, végül csak megindul.

Vastag sugárban pisálsz, mégpedig eléggé messziről: legalább egy méterre van tőled a tehetetlen áldozat. Közben figyeled a távolabb álló utcalámpa sárga neonfényében, hogy a hideg őszvégi levegőben a vizeleted még gőzöl is, közvetlenül a sugár mellett. Amikor a hajléktalanon landol, biztos már jóval hűvösebb harminchat és fél foknál, de még így is egészen meleg lehet… Te kint állsz a lámpafényben, oldalról esik arcodra a fény, áldozatod a kapualj jótékony homályában fogadja az aranysárga zuhatagot.

Aztán a massza megmozdul. Először csak egy fehéren világító, riadt, kutató szempár válik ki a szürkeségből, majd lentebb megcsillan valami… valami ezüstös holmi… gömbölyded testrész… talán térdkalács… egy heves mozdulat, és kiszánkázik a járdára egy szemüveg, melyet a cipőd orra állít meg. Közben sűrű vizeleted kanyarogva, lomhán csordogál a kapualj alól. Az emberi roncs kúszni kezd feléd. Hosszú, szőke haj, teljesen szétbomolva, kuszán. Rosszat sejtve lepillantasz a cipőd orra elé. Közben, amikor épp nem nézel oda, a nyomorult félig feléd fordítja elkínzott, véres arcát.

– Mit csinálsz, te állat…? Megerőszakoltak!

A szemüveg hosszúkás, szögletes.

Amilyet az okos nők szoktak viselni.