Mátyás a ludas, New Hont és a szivar

Az eddigi Grendel-művek mindegyike bizonyos értelemben párbeszédet folytatott legalább egy írói világgal, illetve egy egész stílusirányzattal. Az író mostani újszülöttje már a címénél fogva is a (nép)mesék világába kalauzolja el az olvasót.  

Ha Grendel Lajos tavaly a Kalligram szerkesztőjének válaszolva azt nyilatkozta készülő regényéről, hogy egy laza trilógia harmadik része lesz, akkor indokoltan kereshetjük a kapcsolatot a mű két elődjével, a Tömegsírral és a Nálunk New Hontbannal.

Németh Zoltán a dekonstrukció etimologizáló eljárását vélte felfedezni a Tömegsír Líviája nevével kapcsolatban. Ha ezzel az eljárással közelítjük meg a mostani regény egyik alakjának névváltoztatását, akkor is az intertextualitás hullámain úszkálhatunk. (Ezek a Nagy Véletlenek, vö. az Áttételek narrátorának egyik kollégájával; illetve a Grendel-művek intertextualitásával.)

Láng Zsolt A Lúdas Matyi című írása segítségül hívható egyfajta „vendégjátékként”: „Ha én magyartanár volnék, óráimon csak Lúdas Matyiról beszélnék. […] Pesty Frigyes Az eltűnt régi vármegyék című munkája nem tesz említést sem Döbrög, sem Dobrog nevű településről. […] Nagy Iván sem tartja számon Döbrögiéket (Debregiéket) Magyarország családjai között, az 1871-es Magyarország földesurai című jegyzék sem tartalmaz ilyen nevet. […] A történetet nem ő [azaz Fazekas Mihály] találta ki. Létezik egy francia népmese, precízebben volt egy népmese, amit Claude Orlowski feldolgozásában (Les trois cinglées) ismerhetünk manapság. Abban a parasztlegény kecskéjét veszi el a dölyfös, pocakos, débreux (franciául dagadtat jelent!) uraság, fizetségül megkorbácsoltatja, a fiú pedig ostorával torolja meg a rajta esett sérelmet.”

A regény megalázott tanítójának (Döbrögi Béla) vezetékneve minden bizonnyal a Ludas Matyiból repült át a fikció szárnyain a Mátyás király New Hontban című regénybe, hogy Friedrich Schillernek, a szabadság idén ünnepelt német költőjének nevével cserélődjön fel egy olyan szereplő parancsára, akinek nevét (Király Mátyás) csak egy eléggé direkt játékalakzattal lehet puszta funkcióként felfogni, ugyanis egy királyról van szó, aki ráadásul e kultúrkör eszménykép-királya. De maradjunk még a Ludas-ügynél, s iktassunk be még egy részletet Láng „tan-(meta)meséjéből”: „Izgalmas körüljárni azt (nyomozás!), ahogyan a szerkezet sugallatára kiválasztódnak bizonyos szimbolikus jelentésű tartozékok, ahogyan beleszövődnek a mese szövetébe. Kicsi golyócska, gurulj a gödörbe. Liba, bot, vessző, tölgyfa, ló a magyar néphitben (vö. Róheim Géza: A bűvös tükör. 1984) egy égi világtörvény jelképei, nagyjából ugyanúgy, ahogyan a francia néphitben a francia változatban szereplő kecske, ostor, üszök, mérleg, katona (vö. Hoppál & co.: Jelképtár. 1990). Na és ez a háromszori dolog.” Akkor nyomozzunk! A botot a tűzzel is összefüggésbe hozzák, tudhatjuk meg a Jelképtárból, a tűz talán az üszök szót idézheti fel bennünk, s ezektől már nem áll olyan messze – egyfajta mai megfelelőként – a szivar. Így a dölyfös uraság a regény egyik központi figurája, aki nem más, mint a szivarozó férfi. Döbrögi (Schiller) Bélával szemben Király elvtárs a háromszoros (névügy, elbocsátása és zaklatása) önkényúr, de már semmit sem fizet vissza senki, hiszen Mátyás egy igazságtalan elvtárs, igazi ludas!

A szivarozó férfi („ráerőszakolja” Macát Schillerre, majd elveszi tőle, az alvilágban teljes függőségi helyzetbe hozza) viselkedéséről azt olvassuk, hogy bizonyára katonatiszt lehetett korábbi életében: e helyzethez illik a paripa, melyen majd elvágtat Matyi, a ludas. Marad még a Kövérember és a Tábornok. Vajon Grendel Lajos is rábukkant Láng Lúdas Matyijára vagy Orlowski népmeséjére? A „dagadt” és a katonatiszt ártalmatlanná tett alteregó alakjainak is lehetne közük a visszafizetéshez? (Gondoljunk a tévéügyre!) A szimbólumok felcserélődnek, egy kört leírva mozognak. És ha – a felvilágosult Fazekas és a „könyves” civilizációjáról híres Mátyás király jegyében – többet nem is, egy nézőpontot talán felkínálhatnak egy lehetséges olvasási stratégiához ilyenféle nyomok is (ez a fajta „nyomozás” viszont Grendel Mészöly-könyvéből ismerős): bármiféle közelmúlt-feldolgozás fényében a (kis)ember soha véget nem érő kiszolgáltatottsága (ennek csúcsát Maca alakja testesíti meg) nem függ se időtől, se rendszertől. Helytől talán igen?

„New Hont a vidéki porfészek szimbóluma, megfosztva minden jelentős vagy jelentéktelen történelmi eseménytől, emléktől és hírességtől. A jelentéktelenség, a provincialitás, a kisszerűség, az esendőség: ez mind New Hont.”  GMI – írta vala elődjéről Németh Zoltán. És akkor éppen ott lép fel egy leváltott „helyi kiskirály”, aki a moszkvai puccs bukása után azt találja állítani: „A történelem kerekét már máskor is visszaforgatták.” Hamar kudarcot vall  forradalmi/visszaállítási gesztusa, de ez a kudarc egy új szerepet szán Király Mátyásnak: Mátyás királyét. Érdekes, hogy ez összefüggésbe hozható az egyetlen jótettével, amit „főelvtársként” követett el, mégpedig hogy egy török kommunistát vett fel, úgy látszik – mai szóval – ezáltal az idegenek integrálódását is elősegítette a kisváros életébe. Ez a régen meghalt török adja át neki éjjeli látomásban Bajazid szultán üzenetét, miszerint ő nemsokára igazságosabb lesz Mátyás királynál is. A volt elvtárs a Mátyás király-pózba menekül, amely úgy is értelmezhető, mint a görcsös „materializmushívő” megfutamodása az élet értelmére adandó válasz elől. A szalmakalap, amit eszeveszetten keres a puccs végnapján, nem az övé, hanem eltaszított fiáé (mindez az apai funkciót bizonyos értelemben az újszövetségi tékozló fiú atyja ellenében teljesíti ki! GMI: A Galeri-ben volt egy kalapügy Bohuniczky bácsival...) – így lett lelkiismerete jelenlétének a jelképe is –, de bizonyos értelemben éppoly elvont, életképtelen, mint amilyen az ő kommunizmus-visszállítási akciója („nem azt a régit!”). Akik visszahozzák neki a szalmakalapot, rögtönzött törvényszékük elé állítják, az élén az örök önkényúrral, a szivarozóval. Ennek balladaszerűen ismételt passió-rájátszásai (Feszítsük meg! – Lassan a testtel!) GMI szerint az És eljön... keresztrefeszítés-jelenetére emlékeztetnek. De talán még az igazság–igazságosság közötti viszony is kibontakozik (ha Mátyás most – áldozatként – igazságosabb, a passióban pedig Pilátus azt kérdezi, hogy mi is az igazság, a művön belül viszont az első fejezet hazug története juthat még eszünkbe, amit Schiller Mihály „kénytelen” előadni áldozatos előéletéről a rendszer gúzsában, s amely tolmácsa szerint a nyugati hallgatóságának legalább rossz lelkiismeretet okozott). Az áldozat most a szándékos igazságosság, a jóakarat, amely egy új, a szabadsággal visszaélő elvadult, érdekeit védő hordának esik áldozatul? Ennek a tettes–áldozat kérdéskörnek és a velejáró, háttérben lezajló ügynökösdinek kibogozhatatlan atmoszférája ismerős már az És eljön…-ből. Ennek túlbonyolítottságával ellentétben itt viszont áttekinthető marad a mező, de bizonyos összefüggések dekódolása mégis – és most az aktív olvasó szemszögéből pozitívan jegyzem meg ezt! – meghagyja az olvasó szabadságát.

De hadd szólaljon meg még egyszer Láng Zsolt: „A mese a deszakralizálódott mítosz. De még érvényes ábrázolat, érvényes sugallat. Érvényes érvényűség.” A meséhez viszont odatartozik a nép is, a kevésbé képzett „tömeg”. „Bizonyos értelemben a New Hont-i sajátos alkat a 20. századi kisember, kétdimenziós tömegember típusává minősül át […], s ezáltal tágabb keretbe integrálódik” – írja Németh Zoltán. A történelmi Mátyás király igazságossága főleg a nép ajkain él, a népmesékben. Mítosz igazságosság és igazság nélkül? Mátyás király nagy hadvezér volt (félelmetes Fekete Seregére rájátszhat Sirotka elvtárs modora, Bolyki és Terpitkó elvtárs gyakori kísérletei), az egyik harctéri ellenfele – a regény szerint – Bajazid szultán volt. A jelentéktelen kisvilágba törjön be egyszer a nagy(politika) világ(a): „...abban reménykedett, hogy […] akkor ő Mátyás király reinkarnációja ebben az Isten háta mögötti kisvárosban, és Rákosi elvtárs is csak azért jött a világra, hogy őt az apja Mátyás névre keresztelje, tehát, ha tetszik neki, ha nem, küldetés vár még rá.” Ehelyett pedig az történik, hogy a nagyvilág tényleg betör New Hontba – a szivarozó képében! Az orosz maffia, a pozsonyi alvilág a maga nemzetközi összeköttetéseivel. Ez „szabadítja ki” Schiller Mihályt ebből a porfészekből, így kerül a nagy égbolt alá.

Ha Láng fent idézett mondatából indulunk ki, azt is mondhatjuk: kétféle mítosz összejátszatása zajlik itt – ez a művelet sem ismeretlen a GMI-n belül. A Thészeusz és a fekete özvegy éppen e két jelölt történetet hozta működésbe. Grendel akkor, nemtetszést váltva ki, bevonta az előző regény egyik főszereplőjét az új anyagba. Ilyesmitől most óvakodott, de például az olyan érdekes játékosságtól is elzárkózott, mint amilyet egykor a kiadó főszerkesztőjéhez írt levél képezett. A narrátor most annyira omnipotens elbeszélő, hogy egyáltalán nem tematizálódik, nem explikálódik a helyzete. Schiller Mihály és Király Mátyás életéről egyszerűen mindent tud. Vajon így ez a mindentudás egy „egészelvűség” jegyében álló világmagyarázatot is ad? „Egy égi világtörvény jelképei” nyomán szövődik össze a regény, de valahogyan mégis parodizálva ezeket a népies világképmintákat (gazdag és bölcs kincstára ellenére mégis a leegyszerűsítés veszélyével). Schiller Mihállyal mi is állhatunk a nagy égbolt alatt, és a Galeri Béke Veletek Otthonához hasonlóan mi is elfogadhatunk mindent, sehova sem vezető toleranciával. (Schiller mindenkinek igazat ad, GMI: Az Áttételek szerkesztője egzisztencialista „katarzisa” után mindenkit megért!) Vagy megvallhatjuk kisemberként a globális nagyvilág elrettentő, áttekinthetetlen gonoszsága előtt – és én osztrák létemre arrafelé hajlanék! – Mátyás/Király embertársunkkal együtt: „A minden értéket fölzabáló kapitalizmus pedig éppen ezt akarja, emésztőrendszerré silányítani az embert, kifosztani a természetet, kiapasztani a tengereket, füstbe és koromba fojtani a levegőt, egymás ellen uszítani a népeket.”                  

Felhasznált irodalom:

Láng Zsolt: A Lúdas Matyi. In uő: Hányan mentek Piripócsra? Kolozsvár, 1995, 169–174.

Hoppál Mihály – Jankovics Marcell – Nagy András – Szemadám György: Jelképtár. Budapest², 1994.

Németh Zoltán: A terep/munka kellemetlenségei. Grendel Lajos: Nálunk, New Hontban. Tiszatáj 2001/12, 94.

Uő: Tömegsír nem létezik, csak tömeg (Grendel Lajos: Tömegsír). Forrás 2000/2.

Thomka Beáta: A befogadás kihívásai. 10. Regények párbeszéde (Grendel Lajos: Thészeusz és a fekete özvegy). Jelenkor 1992/2.