„Egy másik én”

„Egy másik én”

(Jász Attilának, „A szökés gyakorlása” című kötetére)

I.

„PLAYING THE ANGEL”

A szökést gyakorolja:

Önmaga árnyékfoglya.

A hajnal tudathasadása

Rőt színt fest az ég ablakára,

Mely vakablak voltaképpen,

Esőben, sárban, hóban és napsütésben.  

Tekintetét a hajnali peronon

Szomorúan futtatja végig.

A vonat, persze, ma is késik.

Cédéjén az utolsó szám van soron:

Ami elkezdődött nem érhet véget mégsem.

Discmanéből a „Playing the Angel” szól, csak szól,

És kabátjából hullani kezd az angyaltoll.

II.

NAPSZEMÜVEG NÉLKÜL

A jégpálya lépcsőjén várakozik

A kora-téli, ragyogó napsütésben.

Hogy a tűnő perc örök, hozzászokik.

Várja, hogy valaki napszemüvegében

Tükröződhessen, annyi nap után, végre.

Ő maga napszemüveg nélkül néz az égre,

Melyet nem karcol angyal-korcsolyák éle.

De üvege ma hiába oly tiszta,

Vak tükréből nem néz rá senki vissza.

Kívánja: bárcsak valaki visszanézne;

Bárcsak itt volna, aki még nincs itt;

És bárcsak, ne ez a bárcsak volna mindig.  

III.

MEGVAKULT TÜKÖR

Isten házról-házra jár, mint valami ügynök,

Arca, akár egy esőverte ablaküveg: fáradt.

Úgy tartja eléd, mint egy megvakult tükröt.

Odakint hirtelen megnőnek az árnyak,

A szökni-vágyóknak mutatva pár trükköt.

A hajnali fű még cipőd sarkán szárad,

De te máris farkasszemet nézel az esttel:

Talán meglátod benne, aki már vagy,

Akivé lenned kell.

IV.

ERIC TRUFFAZ: THE DAWN

Ez a késő-őszi reggel olyan, akárha

Egy Eric Truffaz lemez lenne. A platánfa

Lombja sárga, mint a trombita

Reze. Az ég tükrén nincs hiba,

Egyetlen rozsdaszeplő sem látszik.

De neked épp e hiba hiányzik.

Zavar ez a túlzott tökéletesség.

Várod már, hogy kondenzcsíkok erezzék.

Mert csak így lehet hibáidra mentség.