Reggel; LOVE

Reggel

A vérző szájú nő csokiba harapott.

Reggelenként gázt fúj a hajára;

A széltől óvja kiszáradt szálait.

Testét szorító vasakba és gumikba passzírozza,

Nehogy formátlanul hasson a gyötrődő tömegben.

Karmai lilák, zöldek vagy sárgák,

Érzéke nem is volt a színek illatához,

Csak az újságból rendelt parfüm lengi lágyan körül.

A vérző szájú nő foga csillog, megreped,

És a kávéscsésze tányérkája körbetáncolja az asztalterítőt,

Amelyet nem ő hímzett.

Csupa sikk és báj.

Nyakában aranyveretes ékkő inog,

Az önfeláldozás záloga.

LOVE

jönnek a szavak vagy nem is

a szavak csak vannak oly tétován fekszenek s tapadnak

hogy horgolótűvel szépen fel lehetne fűzni őket

láncokká egysoros hosszú vonalakká a hajszálakkal

együtt a szőnyeg szöszein szeretkeznek méteres

csíkokban a szavak szókapcsolatok s lassan már a mondatok is

csak henyélnek valahogy nem lelik helyüket a

világban csupáncsak és sehol máshol nem felel meg

nekik csakis itt a szőnyegen lapulva

parázna szavak

itt nőnek fel a bolyhok közt burjánzó szerelemben