Elérhetőség; Krakkó, az év végén
Elérhetőség
„Pillanatnyilag nem vagyok
elérhető” – mondja mobilján G.
aki már jó egy éve halott.
Valóban elérhetetlen, bár tudom,
mostanában egy urnában lakik,
ott megtalálható. Én sem
vagyok e percben elérhető, hiszen
félig még alszom. Mobilom
kikapcsolva, mint máskor, hogyha egy
előadásnak mágneses terében
rezgek, vagy a zene hullámain
sodródom boldogabb tájak felé.
Egyébként elérhet, aki kiván, elér-
hetőségeim több helyen megadva,
bár névjegyemből mostanra kifogytam,
újra kell nyomtatni, hogy hamar
elérjenek, mielőtt én is egyszer
testi valómban el-nem-érhető leszek.
Krakkó, az év végén
Szeretem ezt a kapor- és füstszagú várost.
Nemegyszer írtam róla, hol nosztalgiával,
hol csak díszletnek használva régi
utcáit, ahol diákok, papok és tömjéntől
prüszkölő bohémok járkáltak, iddogáltak.
Elképzeltem Bálint urat, amint az özvegy
királyné egyik udvarhölgyével próbálja
játszani „Vénusz játékait”, hogy aztán
vodka- és méhser-szagú pincékben hallgassa
egy sötétszemű, vad citeráslány énekét.
Most Wyspianski indázó virágjait csodálom,
meg a szecessziós mosdót a zenés taverna
legmélyén. Van valami otthonos
ebben a városban, ahol Varsónál lágyabban
ejtik a sustorgó-sziszegő-nazális, könnyed, vagy
kacifántos lengyel szavakat.
2007 decemberében