Futódal; Futófény; Futóhét; Futónomád
Futódal
Egy dallam viszi ma tovább.
A testét. Egy gondolatot.
Mintha a tó aljáról szólna.
Mintha a tó aljáról szólna.
Zongorán játszik a víz
alatt egy démon. Süket füleken
ejt csúnya sebeket.
Mintha a gonosz emberről szólna.
Mintha a gonosz emberről szólna.
Nincs gonosz ember. Csak valaki
álmában átlépett rajta. Mint billentyű
pedig, eléggé megkopott.
Mintha a tó aljáról szólna.
Mintha a tó aljáról szólna.
Szívekhez szól a dal,
de csak az észt találja
el
Az emberhez szól,
de hamar túl van rajta.
Mintha a félelemről szólna.
Mintha a félelemről szólna.
Futófény
„Bezárjátok magatok valamibe,
ami nem is a tiétek!”
„Igen Angyal. Csak túlélésre
játszunk.”
„Ember, ember! Csupa hús, csupa
szív, csupa közérzet!”
„Igen Angyal, veled ellentétben.
Mi létezünk!”
„Na ne nevettess,
évek óta belőletek élek!”
„Érezzük is szürke szentségedet!”
„Boldogtalanabb az arcotok,
mint egy heréltnek!”
„Ó, te nagyítóval is alig
látható isten, ne bánts!”
„Láttalak remegni a főnököd
előtt ember, és te beszélsz!”
„Igen Angyal, te a tiedre gondolni
sem mersz. Igaz?”
„Kacagnom kell! Szólíthatlak
porszemnek, fiam?”
„Hozzád szólni maga az átok!”
„Vigyázz por-ficsúr! Rázok!”
„Lehetett volna ünnep belőled,
pózolhatnál szaloncukor-papíron!”
„Tudom, hogy inkább látnál foszlós
kalácsnak, te gyáva!”
„Mit mondhatnék erre? Fogy a
levegőm, fogy a türelmem.”
„Ember, ember! Azt sem tudod
kivel akarsz birokra kelni!”
„És meglátá a szamár az Úrnak
angyalát.”
„Balga cinizmusod mögött nincsen
tartalom. Semmi.”
„Házam, kocsim odaadnám,
ha láthatnálak fuldokolni tavadban.”
„Nem a hazádat adnád inkább?
Tompa áruló!”
„Az én hazám, hol nélküled vagyok!”
„Te fordított humanista, szoktál
tükörbe nézni néha?”
„Erős vagy, szánalomra méltóan az!”
„Az őrület mesterségét kiválóan űzöd.
Kezeltesd magad!”
„Az ilyen cégért régen felgyújtották
volna. Ragad a szárnyad, bizony ragad.”
„Észrevetted mennyire hasonlítunk,
ember?”
„Fulladok.
Igen, hasonlítunk.
Fakó Mester!”
Futóhét
Ha hétről-hétre más ember tudna
lenni. Nem is más. Csak kis részletekben
változó. Például, nem ijedne meg, ha egy
szentkép a falon fejtetőre fordul. Vagyis
az lenne legelőször, hogy észrevenné.
Nem igazítaná meg rögtön. De legalább
nem nézne félre. Kinézne az ablakon
és a füstölgő gyárkéményt világítótoronynak
látná. Tengert képzelne mögé, közeledő
viharhajót. A hajón talán előző élete
relikviái lennének. Elfelejtett szépségápolási
szerek és a nagy változás-generátor. Ami a
bonyolult embereket szokta volt megmenteni.
Kezét úgy tenné keresztbe, hogyha látnák
az utcáról, a súlyos paplannal házalók,
azt hinnék, imádkozik. Végül élvezné, hogy
vele együtt ez a hét is lassan a másik oldalára fordul.
Futónomád
Kalyibát készít, mint a gyerek-
nomádok: sárból, gallyakból,
kidobott kartondobozból. Szellemet
idézni aligha van alkalmasabb
hely. Pláne ha ilyet, mint most
ő. „Ez a szemét még a panelházakkal
is képes együtt lélegezni.” Beszélnie
kell a lénnyel, aki állítólag minden
emberben ott van a telepen. Csak
remélni tudja, hogy belőle azért
kihagyta a természet. Azt sem
tudja, hogy lehet-e vele szavakkal
beszélni. Mindegy is. Majd elboldogul
valahogy. Akkor sem lepődik meg,
mikor a semmiből egy törpe terem
mellette és egy ismeretlen növény leveleit
az építményre rakja. Látszik a szemén,
tudja mire készül. Ha akarná, visszafelé
tudná forgatni a földet. Sosem gondolta
volna, hogy egy kisember tud ilyen
ijesztő lenni. Mire elkészülnek, majdnem
éjfél, elszalad még és betöri a közeli
talponálló ablakát. Kell a tükör a rítushoz,
kell a másik világhoz. Hogy áldozatból,
könnyen áldozó legyen.